Rianások és dómok megfigyelése a Holdon

Szerző: · 2005. július 12, kedd

A telihold előtti estéken új távcsövünkkel több
esetben igyekeztünk észlelni az Oceanus Procellarum (Viharok óceánja)
nyugati területét, de az esős időjárás ezt rendszeresen meghiusította.
Végre 2001. augusztus elsején 18 UT-kor megfelelően átlátszó égbolt
ígérkezett, így kis csapatunk időben felkészült a megfigyelésre.
Mindnyájan tudtuk, hogy kísérőnk közel a Mars bolygó magasságában
alacsonyan fog látszani, és várhatóan a meleg légtömegek is rontják a
képet, de az alkalmat nem szalaszthattuk el. A városi épületek felett
"táncoló" levegő miatt barátunk vidéki kertjében találtuk megfelelő
észlelőhelyre.

Műszereink: 100/1000 Newton reflektor, 114/920
Soligor newton reflektor és 200/1470 Newton reflektor voltak.
A távcsövek szerelése közben egyre elviselhetőbb lett a levegő
hőmérséklete, fokozottan javult a műszerekkel látott kép minősége, és
19 UT körül már 30°-al a horizont felett csökkent a csillagok
pislogása. Ferenci Béla barátunk sajátkészítésű teleszkópjai közül
kedvencével: a "kicsi" száz/ezres Newtonnal, és az elmaradhatatlan
videó-kamerával kezdte az észlelést.

A Hold pereme közepes nagyítással csak enyhén hullámzott, így kivehetők voltak a finomabb részletek a terminátor mentén.

{mosimage}

A Schröter-völgy és környéke: Ferenczi Béla amatőrcsillagász videofelvétele

Ezen
az estén a 12 napos holdi táj legvonzóbb része az Oceanus Procellarum
nyugati területe, a 40-60. hosszúsági fok között, majd nyugatabbra
tekintve a 70° körül volt, a terminátor mentén feltűntek a
holdperem közeli kráterek láncolatai.

A Copernicus krátert
összekötve a fényesen tündöklő Keplerrel, kráterekben szegény területen
találtuk a 40 kilométer átmérőjű Mariust. Sajnos e szép krátertől
jelentősen nyugatabbra került az árnyékhatár, így az itt nagyszámban
található dómok helyeit 250x-es nagyítással is csak foltokként
sejthettük.

Ugyanakkor Farkas István 200/1470-esével a hullámzó
légrétegektől csak a dóm-mező helyén a számunkra különösen érdekes
gyűrődéseket, gerinceket láttuk, közben Béla barátunk egy-egy
felkiáltást hallatva, kamerájával okuláron keresztül vette a felszín
alakzatait.  

Északabbra haladtunk a Viharok Óceánján,
a 45 kilométer átmérőjű Aristarchus kráter rianásokkal szabdalt
környékére, és itt találtuk az 50 kilométeres Prinz, és Herodotus
krátereket. A képen ez utóbbi alatt leltük a Hold vulkáni múltjára
utaló jelekben gazdag Schröteri völgyet. Háromszázszoros nagyítással
vizsgáltuk a visszakanyarodó völgy apró részleteit, közben a környékén
láttunk néhány világosabb 1/2 arányban elnyúlt dómszerű kiemelkedést.

Romhányi Attila

Rianások és dómok megfigyelése a Holdon

Szerző: · 2005. július 12, kedd

A telihold előtti estéken új távcsövünkkel több esetben igyekeztünk észlelni az Oceanus Procellarum (Viharok óceánja) nyugati területét, de az esős időjárás ezt rendszeresen meghiusította. Végre 2001. augusztus elsején 18 UT-kor megfelelően átlátszó égbolt ígérkezett, így kis csapatunk időben felkészült a megfigyelésre. Mindnyájan tudtuk, hogy kísérőnk közel a Mars bolygó magasságában alacsonyan fog látszani, és várhatóan a meleg légtömegek is rontják a képet, de az alkalmat nem szalaszthattuk el. A városi épületek felett "táncoló" levegő miatt barátunk vidéki kertjében találtuk megfelelő észlelőhelyre.

Műszereink: 100/1000 Newton reflektor, 114/920 Soligor newton reflektor és 200/1470 Newton reflektor voltak. A távcsövek szerelése közben egyre elviselhetőbb lett a levegő hőmérséklete, fokozottan javult a műszerekkel látott kép minősége, és 19 UT körül már 30°-al a horizont felett csökkent a csillagok pislogása. Ferenci Béla barátunk sajátkészítésű teleszkópjai közül kedvencével: a "kicsi" száz/ezres Newtonnal, és az elmaradhatatlan videó-kamerával kezdte az észlelést.

A Hold pereme közepes nagyítással csak enyhén hullámzott, így kivehetők voltak a finomabb részletek a terminátor mentén.

{mosimage}

A Schröter-völgy és környéke: Ferenczi Béla amatőrcsillagász videofelvétele

Ezen az estén a 12 napos holdi táj legvonzóbb része az Oceanus Procellarum nyugati területe, a 40-60. hosszúsági fok között, majd nyugatabbra tekintve a 70° körül volt, a terminátor mentén feltűntek a holdperem közeli kráterek láncolatai.

A Copernicus krátert összekötve a fényesen tündöklő Keplerrel, kráterekben szegény területen találtuk a 40 kilométer átmérőjű Mariust. Sajnos e szép krátertől jelentősen nyugatabbra került az árnyékhatár, így az itt nagyszámban található dómok helyeit 250x-es nagyítással is csak foltokként sejthettük.

Ugyanakkor Farkas István 200/1470-esével a hullámzó légrétegektől csak a dóm-mező helyén a számunkra különösen érdekes gyűrődéseket, gerinceket láttuk, közben Béla barátunk egy-egy felkiáltást hallatva, kamerájával okuláron keresztül vette a felszín alakzatait.  

Északabbra haladtunk a Viharok Óceánján, a 45 kilométer átmérőjű Aristarchus kráter rianásokkal szabdalt környékére, és itt találtuk az 50 kilométeres Prinz, és Herodotus krátereket. A képen ez utóbbi alatt leltük a Hold vulkáni múltjára utaló jelekben gazdag Schröteri völgyet. Háromszázszoros nagyítással vizsgáltuk a visszakanyarodó völgy apró részleteit, közben a környékén láttunk néhány világosabb 1/2 arányban elnyúlt dómszerű kiemelkedést.

Romhányi Attila

Ajánljuk...