Szakkör indul a Polarisban
A foglalkozások csütörtökönként 18 órától kb. este fél nyolcig, észlelés esetén tetszőlegesen tovább tartanak, a szakkörre minden csillagászat iránt érdeklődő középiskolást szívesen várunk. A szakkörön a diákok előadásokat hallhatnak általános csillagászati, űrkutatási témákról, illetve aktuális eseményekről, felfedezésekről. Az előadásokat sokszor az adott témával részletesebben foglalkozó meghívott előadók tartják, de a szakkörösök is rendszeresen vállalnak kiselőadásokat az őket érdeklő területekről. Az első szakköri foglalkozás (új szakkörösök számára beiratkozás) szeptember 21-én kezdődik, 18 órakor.
Az érdeklődők megismerhetik a csillagképeket, megtanulhatják a távcsövek használatát. Az új tanévben is több kirándulást szervezünk az ország különböző pontjaira, hogy az adott település csillagvizsgálóját, csillagászati vonatkozású emlékeit felkeressük. Emellett igyekszünk minél több alkalmat találni arra, hogy a várost elhagyva, a fényszennyezés-mentes, csillagos ég alatt végezzünk észleléseket.
Farsangi csoportkép a Polaris-szakkörről
Szakköröseink részt vehetnek a Polaris Csillagvizsgálóban tartott bemutatásokban, illetve a csillagda 28 cm átmérőjű teleszkópjával megfigyeléseket végezhetnek. A középiskola sikeres befejezését követően is sokan visszajárnak a foglalkozásokra, több szakkörösünk nyert már felvételt az ELTE csillagász szakára. A szakkört Horvai Ferenc csillagász vezeti, a részvétel a Magyar Csillagászati Egyesület tagjai számára ingyenes.
További információk az mcse@mcse.hu címen kérhetők.