Merkúr-átvonulás május 9-én

Május 9-én Merkúr-átvonulást figyelhetünk meg hazánk teljes területéről. A jelenséget a Merkúr csekély látszó mérete miatt szabad szemmel nem lehet megfigyelni, csak biztonságos napszűrővel ellátott, legalább 10x-es nagyítású távcsővel.

Az év leginkább várt csillagászati eseménye a május 9-én, hétfőn zajló Merkúr-átvonulás. A látványosság kora délután kezdődik, és napnyugtakor még tart, azaz közel hat órán át lesz megfigyelhető a Merkúr korongja a Nap előtt. A bolygó korongja szabad szemmel nem lesz látható, de tízszeres nagyítással már észrevehető. A korong alak megfigyeléséhez természetesen nagyobb nagyítás szükséges. Felhívjuk a figyelmet, hogy a Nap megfigyeléséhez a távcsőre/látcsőre/képalkotó eszközre megfelelő védőfelszerelés felhelyezése kötelező! A bemutatókat délután 1-től napnyugtáig célszerű megtartani.

A Merkúr-átvonulás észlelésének ugyanazok a technikai feltételi mint bármely napészlelésnek, ezért

SOHA NE NÉZZÜNK A NAPBA VÉDŐESZKÖZ NÉLKÜL, MERT AZONNALI VAKSÁGOT EREDMÉNYEZ!

Távcsöves bemutatók helyszínei

Város Helyszín Időpont
Ajka Nagy László VMK parkolója 13:00-18:30
Baja Borbás Mihály Bemutatóterem és Csillagvizsgáló, Tóth K. u. 19. 13:00-19:00
Balassagyarmat Civitas Fortissima tér 13:00-18:00
Bátorliget Általános Iskola 10:15-
Biatorbágy Lakópark, a víztározónál 13:00-
Budaörs Kamaraerdő, Kolozsvári u., Varjú u. kereszteződése 13:00-15:00
Budapest Könyves Kálmán Gimnázium, Kulin Csillagda 13:00-16:00
Budapest Polaris Csillagvizsgáló, III. Laborc u. 2/c. 13:00-19:00
Budapest Uránia Csillagvizsgáló 13:00-19:00
Budapest MTA CSFK KTM Csillagvizsgáló Intézet 14:00-17:00
Budapest Budapesti Távcső Centrum előtt (Városmajor u. 21.) 13:00-
Bóly Általános iskola 12:30-15:00
Bóly Békáspuszta, épülő csillagvizsgáló 15:00-
Csorna Városháza előtti tér 11:00-16:00
Dorog Jubileum tér 13:00-18:30
Eger Dobó tér 13:00-
Eger Eszterházy tér 13:00-
Fülöpszállás A Faluház mellett 13:00-
Gyöngyös Kálváriaparti Általános Iskola 13:00-
Hegyhátsál Hegyháti Csillagvizsgáló 15:00-19:00
Győr Rába-part, vízi színpad helye 13:00-18:00
Jászberény Városi Könyvtár, Csillagda 13:00-
Jósvafő ANP, Kúria Oktatóközpont 13:00-17:00
Kaposvár Kossuth tér 13:00-17:30
Kőszeg Béri Balog Ádám Általános Iskola udvara (Asztromajális Merkúr-átvonulással) 11:00-
Mindszent Keller Lajos Városi könyvtár és Kulturális központ előtti tér 13:00-
Miskolc Görög Katolikus Általános Iskola 14:00-
Miskolc Dr. Szabó Gyula Csillagvizsgáló 13:00-
Nagykanizsa Erzsébet tér 13:30-
Nagyszénás Kiss György Csillagda (Ságvári E. u. 24.) 13:00-19:00
Noszlop Német Nemzetiségi Általános Iskola udvara 13:00-15:30
Padragkút Padragkúti Művelődési Ház és Könyvtár udvara 13:00-17:30
Pécs Zsolnay Kulturális Negyed planetáriuma 13:00-19:00
Pécs Boszorkány u. 2. (PTE Műszaki Kar) sportpálya 13:00-19:00
Sülysáp Tápiómenti Csillagvizsgáló 13:00-
Sopron Széchenyi tér 13:15-
Szarvas Fő tér 13:00-
Szeged Szent-Györgyi Albert Agóra 12:30-15:00
Szeged Szegedi Obszervatórium 15:00-19:00
Székesfehérvár Terkán Lajos Bemutató Csillagvizsgáló (Fürdő sor 1.) 13:00
Szentendre Dunakorzó, a Görög kancsó előtt 12:00-
Szokolya IKSZ (Szalajka) mögött 13:00-
Szolnok Aba-Novák Agóra, harangtorony mellett 13:00-17:00
Szombathely Kövesligethy Radó Csillagvizsgáló (Károlyi Gáspár tér 4.) 13:00-
Szombathely NyME Bolyai Gimnázium udvara (Bolyai u. 11.) 13:00-17:00
Tapolca Dobó Lakótelep Közösségi Ház 13:00-17:00
Tata Posztoczky Károly Csillagvizsgáló 13:00-
Teskánd Csukás István Általános Iskola sportpályája 13:00-14:30
Úrkút Közösségi Ház melletti aszfaltos sportpálya 13:00-18:50
Városlőd Művelődési Ház mögötti sportpálya 13:00-18:00
Vecsés Bálint Ágnes Kulturális Központ előtti piactér 13:00-
Veszprém Pannon Egyetem B épülete előtt (Egyetem u. 10.) 13:00-17:00
Veszprém Táncsics M. Szakközépsikola és Kollégiuma, Eötvös K. u. 1. 14:00-17:00
Zalaegerszeg Dísz tér 15:00-17:00
Zselic Zselici Csillagpark 13:15-

 

A Merkúr a Nap előtt 2003. május 7-én 7:31 UT-kor. Éder Iván felvétele a Polaris Csillagvizsgálóban készült, 102/660-as Vixen ED refraktorral.

A Merkúr a Nap előtt 2003. május 7-én 7:31 UT-kor. Éder Iván felvétele a Polaris Csillagvizsgálóban készült, 102/660-as Vixen ED refraktorral.

Tudnivalók a Merkúr-átvonulásról

A Merkúr Nap előtt átvonuló fekete korongját csak olyan távcsővel lehet megfigyelni, amely alkalmas a Nap megfigyelésére (objektívje elé napszűrőt helyeztek, vagy alkalmassá tették a napkép kivetítésére). A Merkúr korongja annyira apró, hogy szabad szemmel nem lehet észrevenni, megpillantásához legalább 10x-es nagyítás szükséges. A Merkúr korongja nyári időszámítás szerint 13:12:00-kor érinti látszólag a Nap peremét, majd a legjobban megfigyelhető, ún. második kontaktus – amikor a bolygó a korongon befelé haladva elszakad a napkorong belső peremétől – 13:15:11 körül következik be. Hazánkból az átvonulás vége már nem figyelhető meg, mivel a Nap a még áthaladó Merkúrral együtt nyugszik le. A jelenség hosszú lefolyása kiváló alkalmat ad látványos felvételek készítésére (megfelelő szűrővel ellátott távcsövekkel, teleobjektíves fényképezőgépekkel), illetve az ezen fotókból összeállított animációk készítésére. SOHA NE NÉZZÜNK A NAPBA VÉDŐESZKÖZ NÉLKÜL, MERT AZONNALI VAKSÁGOT EREDMÉNYEZ!

merkur-atvonulas-2016-nyisz

A Merkúr-átvonulás hazánkból észlelhető kontaktus-időpontjai, nyári időszámítás szerint megadva.

Tudnivalók a Merkúr-átvonulásról – észlelők figyelmébe (időpontok UT-ban megadva)

Legutóbb 2003. május 7-én láthattunk Merkúr-átvonulást, akkor a teljes eseményt figyelemmel követhettük a reggeli-délelőtti órákban. Nem feledhetjük a 2004-es és 2012-es Vénusz-átvonulást sem, amely nemzedékünk meghatározó csillagászati élményévé vált. Az idei után 2019-ben lesz még egy délutáni Merkúr-átvonulás, majd a következőre 2032-ig kell várni, Vénusz-átvonulás pedig majd 2117-ben lesz legközelebb. Az idei átvonulás során a Merkúr útja a Nap előtt 7 és fél órán át tart a belépéstől (amikor a Merkúr sötét korongja megjelenik a Nap keleti peremén) a kilépésig (amikor a másik oldalon elhagyja azt), de Magyarországról az utolsó fél órát és a kilépést nem lehet megfigyelni. A belépés lesz számunkra a jelenség legérdekesebb része, mert ekkor különös fényjelenségeket figyelhetünk meg. Az első és a második kontaktus között csak három perc telik el, így kevés idő van nézelődni, fényképezni. Nagyon fontos a megfelelő szűrők használata az átvonulás megfigyelésekor. A napfogyatkozás-néző szemüvegek most nem használhatók, hiszen szabad szemmel nem lesz látható az átvonulás. Távcsöves megfigyelés esetén az egyik legbiztonságosabb módszer a kivetítés, amikor a Nap képét a távcsövön keresztül fehér lapra vetítjük ki. Ilyen módon egyszerre többen is figyelemmel követhetik a történéseket. Hasonlóan biztonságos megoldást kínálnak a távcsőre szerelhető gyári szűrők, illetve a megfelelően elkészített, gyári fényvédő rétegből készítettek. Használható továbbá Herschel-prizma, de ebbe is további szűrőket kell a megfelelő helyre tenni. Szabad szemmel, illetve megfelelő védőeszköz nélküli távcsővel szigorúan TILOS az átvonulást megfigyelni!

Pátyon Németh Gergely családjával észlelte a fogyatkozást.

A Nap megfigyelése fóliaszűrővel (Németh Gergely felvétele).

budapest-mta-napfogyatkozas

A Nap megfigyelése Herschel-prizmával (2015. március 20.). Fotó: MCSE

napkivetites-eso

A Nap megfigyelése kivetítéssel (eso.org).

A hazánkból megfigyelhető kontaktusok és az ezek során megfigyelhető jelenségek

1. kontaktus: A Merkúr kívülről érinti a napperemet, ezután a Merkúr-korong egyre nagyobb darabja látható a napkorong szélén. A bolygó korongja kisméretű, emiatt nehéz a kontaktus idejének pontos meghatározása, főleg akkor, ha a nyugtalan légkör miatt a napkorong széle is hullámzik. A belépés pozíciószöge Magyarországról nézve 83 fok, így gyakorlatilag szinte pontosan kelet felől (balról vízszintesen, más szóval 9 óra vagy fél tíz irányából) érkezik. Ha tükrös távcsővel, vagy zenittükörrel, zenitprizmával észlelünk, nehezebb a keleti irány betájolása. Ekkor egyszerűen kapcsoljuk ki az óragépet, amerre a Nap kimegy a látómezőből, arra van nyugat. A Merkúr épp az ellenkező irányból érintkezik a napperemmel. Belépéskor a Nap már túl van a delelésén (azimutja 190 fok). A korong belépése (az első és második kontaktus között) 191 másodpercig tart, ez kicsivel több, mint három perc. Mivel az első kontaktus láthatatlan, a belépés elméleti időpontja után 3-5 másodperccel vehető észre a bolygókorong, de ez erősen függ a légköri nyugodtságtól is. Májusban már elég erős a nappali feláramlás, de a Nap 60 fok magasan lesz a horizont felett. Erdős vagy füves területről észlelve napközben nyugodtabb a légkör.

2. kontaktus: A Merkúr korongja belülről érintkezik a Nap korongjával, majd elválik tőle. A „fekete csepp” jelenség miatt várható, hogy röviddel a kontaktus előtt egy sötét híd köti össze a két égitestet, mintha a napperem magához akarná „szippantani” a bolygót. A kontaktus időpontja az, amikor a két égitest alakjából arra következtetünk, hogy éppen érinti egymást a két körív, de jegyezzük fel a „fekete-csepp” láthatóságát és idejét is. A Merkúr gyors mozgása miatt a fekete csepp rövid ideig fog tartani, ha észlelhető egyáltalán. Általában kisebb távcsővel, kis nagyítással várható a jelenség. Amikor a korong elválik a napperemtől, a napfoltoknál sokkal feketébb kört láthatunk, de a kontraszt miatt talán gömbként érzékelhetjük. A korong átmérője 12,07”, nagyjából ötöde, mint amekkora a Vénuszé átvonulásokkor. A Merkúr a májusi átvonulások idején naptávolban tartózkodik (a Földtől 0,55 CSE-re van), így a korong átmérője most a maximális méretű.

merkur-tablazat

A Merkúr-átvonulás időpont-adatai Világidőben (UT) megadva. Az időpontokhoz 2 órát kell hozzáadni, hogy megkapjuk a nyári időszámítás szerinti adatokat. Jól látható, hogy az egyes települések között csak néhány másodpercnyi különbség lesz a kontaktus-időpntokban. (Meteor csillagászati évkönyv 2016, MCSE)

Legnagyobb fázis: Az az időpont, amikor a Merkúr legjobban megközelíti a Nap látszó középpontját. Ez a belépés után három és fél órával várható, 14:55 UT körül. Ekkor válik legjobban érzékelhetővé a Nap hatalmas mérete. Átmérője 1901 ívmásodperc, 157-szerese a Merkúrénak. A Merkúr ekkor 10,5 ívpercre lesz a Nap déli peremétől.

Napnyugta: A Nap az átvonulás vége előtt nagyjából fél órával lenyugszik, természetesen a keleti országrészben hamarabb. A délkeleti országrészből nézve nyugszik legkorábban a Nap, legtovább északnyugaton követhetjük a jelenség lefolyását. A Merkúr kilépésének geocentrikus ideje 18:39:13 – 18:42:25. A nyugat-európai városokban a 3. kontaktusra (a Merkúr korongja eléri a napperemet) 18:37:20 UT körül, a 4. kontaktusra (a Merkúr elhagyja a Napot) 18:40:35 UT körül kerül sor.

Helyszín: Magyarország különböző pontjai között túl nagy eltérés nem lesz, bár a nyugaton élőknek kedvez a később nyugvó Nap. A napnyugta időpontjában akár 20-25 perces eltérések is lehetnek. Magyarország északkeleti csücskében (a Nyírségben, Tiszabecsnél) 17:56 UT-kor nyugszik a Nap, míg északnyugaton 18:21 UT-kor. Érdemes lesz tehát nyugatabbra és északabbra utazni, hogy minél tovább követhessük a Merkúr sziluettjét a napkorongon. A bolygófotózáshoz hasonlóan a jó képhez válogassuk meg észlelőhelyünket. A belépés idején, délután a felmelegedett levegő miatt ritkább a nyugodt napkép. Napnyugta idején a horizonthoz közel még nyugtalanabb a levegő, ami a rezzenéstelen bolygókép elérését szinte lehetetlenné teszi. Erdős, füves vagy vízparti megfigyelőhely a legjobb választás, távol a lakott területektől. Ha külföldi megfigyelőhelyben gondolkodunk, a teljes jelenség magas napállásnál csak Izlandról, Grönlandról és Észak-Amerika keleti feléből lesz látható. Megfontolandó azonban, hogy – ellentétben a Vénusz-átvonulással – az esemény viszonylagos gyakoriságát tekintve érdemes-e ezért külföldre utazni. Nyugat-Európa esetleg szóba jöhet mint olyan helyszín, ahonnan a kilépés is megfigyelhető, még ha alacsony napállás mellett is. A legközelebbi helyszínek Németországban vannak. Münchenben még nem, de Berlinben, Stuttgartban már napnyugta előtt elhagyja a Merkúr a Napot.

Távcső: Hosszú fókuszú, nagy nagyítású távcső az ideális, ami teljesen le van zárva a külső fényektől (például a rácsos Dobson-távcsöveket egy lepellel le kell árnyékolni). Napszűrő fóliát, üvegszűrőt, vagy Herschel-prizmát is használhatunk a megfelelő fénycsökkentésre (a balesetek elkerülésére ügyelni kell). Előzőleg teszteljük naptávcsövünket! Különösen érdekes lehet hidrogén-alfában észlelni a jelenséget. A H-alfa naptávcsövek 2012-ben még nem voltak annyira elterjedve, mint manapság. H-alfában a Nap pereme magasabban van, a belépés 1-2 perccel korábban következik be, szerencsés esetben protuberanciákat is láthatunk/fotózhatunk a Merkúr-korong mellett. Jó horizontú észlelőhelyeken a nyugvó Nap torzult képe a Merkúr csöppnyi fekete korongjával hálás fotótéma, de nagyobb fókusztávolság szükséges a bolygó korong alakjának rögzítéséhez. Fotók mellett videókat is készíthetünk.

Lead-kép: Zana Péter felvétele a 2003-as Merkúr-átvonulásról.

egyszazalek-szines-A5 

Ajánljuk...