Elhunyt Balogh István

Életének nyolcvanadik évében 2019. október 23-án elhunyt Balogh István csillagász, a Kiskunhalasi Csillagvizsgáló Obszervatórium nyugalmazott vezetője. Nevéhez fűződik az országos hírű halasi Csillagászati Napok, amely idén 44. alkalommal volt megtartva.

Balogh István Kiskunmajsán született 1940. szeptember 15-én. 1968-ban építette fel az első csillagászati távcsövet a hajdani halasi Fémmunkás Gyár segítségével. Napkutatással is foglalkozott. 1983. október 4-én avatta fel Kulin György professzor az ő vezetése alatt működő Városi Csillagvizsgálót, amely országos jelentőségű volt, az akkori legmodernebb eszközökkel felszerelve. Az 1980-as években a Bács-Kiskun Megyei Csillagászati Szakosztály elnökének választották, a Magyar Csillagászati és Űrkutatási Választmány elnökségi tagja volt 1988-tól, a Magyar Természettudományi Társulat rendes tagja lett 1992-ben. Tudományos Munkásságért díjat kapott 1985-ben, Pro Urbe-díjjal tüntette ki az önkormányzat képviselőtestülete 1992-ben.

Balogh István a kiskunhalasi csillagvizsgáló egyik távcsövével (Hegedüs Tibor felvétele).

Balogh István évtizedeken át ismert és közkedvelt alakja volt mozgalmunknak. Kivette részét az országos amatőrcsillagász mozgalom szervezéséből is, hiszen három országos találkozó kiskunhalasi lebonyolítását is kezdeményezte (1984, 1993, 1996). Nyári nagy távcsöves találkozóinknak is rendszeres résztvevője volt, legutóbb a Meteor 2019 észlelőtárborban találkozhattak vele az amatőrcsillagászok.

A Hobbink: a csillagos ég című sorozatunk készítésekor 2008 decemberében Kiskunhalasra is ellátogattunk és riportfilmet készítettünk vele:

Balogh István tagtársunk temetése november 4-én lesz a kiskunmajsai felső temetőben lesz 10 órakor. Barátai és tisztelői Kiskunhalason, a Csipkeházban 14 órakor kezdődő emlékezhetnek meg Balogh Istvánról. 

baon.hu, MCSE

Ajánljuk...