Széchenyi-díjas lett Kiss László

Nemzeti ünnepünk alkalmából a magyar kulturális és tudományos élet kiválóságai közül számosan részesültek magas állami kitüntetésben. Örömünkre szolgál, hogy tagtársunk, Kiss L. László sokoldalú tevékenységét Széchenyi-díjjal ismerték el. Gratulálunk!

“Kiss L. László, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának főigazgatója a pulzáló csillagok, exobolygók és kis égitestek asztrofizikájában elért, világszerte elismert kiemelkedő eredményei, valamint a Piszkéstetői Obszervatórium műszerparkjának felújításában végzett munkája, továbbá nagy hatású oktatói és tudománynépszerűsítő tevékenysége elismeréseként.”

Így szól a hivatalos indoklás. Kiss László már szinte a kezdetektől bekapcsolódott a Magyar Csillagászati Egyesület munkájába. Egyetemi évei alatt, majd kutatóként is szoros kapcsolatban álltunk, szervezte szegedi helyi csoportunk életét, az MCSE Változócsillag Szakcsoportja élén, illetve a Meteor rovatvezetőjeként sokat tett és tesz a hazai amatőr észlelések fejlesztéséért, elismertetéséért. Ismeretterjesztő tevékenysége is kiemelkedő, számtalan cikket írt számunkra, előadások sokaságát tartotta, és jelenleg is mindenkor számíthatunk munkájára bemutatóinkon, előadás-sorozatainkon, táborainkban, az egyesületi élet szinte minden színterén.

Legutóbb a Meteor 2016/12. számában készítettünk Kiss László tagtársunkkal interjút, amelyre az MTA honlapja is hivatkozott

Az Óbudai Polaris Csillagvizsgálóban március 19-én találkozhatnak a frissen kitüntetett Kiss Lászlóval, aki az európai csillagászat közeljövőben várható fejlesztéseiről tart előadást a Holdséta ’69 sorozatunk keretében. Az előadás 19 órakor kezdődik.

Kiss László a Széchenyi-díjjal a Parlamentben. (Turtóczki Timea felvétele)

 

Kiss László távcsöves bemutatót tart a Nemzeti Múzeum előtt, 2015 áprilisában. (Mizser Attila felvétele)

Ajánljuk...