Önkénteseket keresünk

„Az önkéntesség a társadalmi, kulturális, gazdasági vagy környezeti fejlődés közösségi eszköze. Az önkéntes tevékenység különböző területekre terjed ki; a katasztrófák idején nyújtott humanitárius segítségnyújtástól, az emberi jogok védelmén, az egészségügyi és szociális segítségen keresztül a közügyek képviseletéig, politikai jellegű akciókban való részvételig. Az önkéntesség mértékét, társadalomba való beágyazottságát befolyásolja a társadalmi értékrend; elterjedtségében, gyakorlatában szerepet játszanak a történelmi helyzetek, a kultúra, a politika, az állam és a civil társadalom feladatairól vallott nézetek.” – írja Szigeti Ferenc Az önkéntesség szerepe a fejlett piacgazdaságban című szakdolgozatában.

Mindez rövidebben: jót – jól. Vagyis önzetlenül tenni valamit másokért, mások örömére – de a magunk örömére is, mert adni jó. Mozgalmunk alapja az önkéntesség – írta Kulin György, és ezzel helyben is vagyunk.

A csillagászat magányos műfaj, sokan vagyunk, akik olvasgatunk, művelődünk, tűnődünk, töprengünk a Világegyetem dolgai felett. Borult idő esetén könyveket lapozgatunk, fejest ugrunk a világhálóba, táv-társalgunk a fórumokon, facebookozunk, elütjük az időt. Derült idő esetén észlelünk, rajzolunk, újabban leginkább fotózunk, gyűjtjük a fotont hűvös halomba, optikai bársonyon futnak perceink.

Egyesületünknél lehetőség van közösségi szolgálatra is. Felgyői Gábor gimnáziumi tanuló (Polaris-szakkörös) régo kettőscsillag-észleléseket visz fel észlelésfeltöltőnkre.

A csillagászkodás ugyanakkor társas műfaj is, mert az ember társas lény, ami szakállas közhely, de attól még igaz. Ugye milyen jó elvegyülni a magunkfajtákkal, az egyívásúakkal! Mi mindnyájan egy galaxisból valók vagyunk, közös otthonunk az Orion-kar! Hát még ha az amatőrtárs a szomszéd faluból való, nagyjából a kortársunk, és ő is csinált magának letolható tetőt, alatta egy 200/800-as asztrográffal, és ő is leginkább mélyegeket szeret fotózni. Leginkább az Orionban, ahol – otthon vagyunk.

Mozgalmunk alapja tehát az önkéntesség és a szeretet, mégpedig a csillagászat szeretete, elvégre az amateurben ott bujkál a szeretet. De mit jelent az, hogy önkéntesség? Nem egészen azt, hogy önként és dalolva megyünk ki az ég alá távcsövezni. Sokkal inkább azt, hogy önkéntes alapon népszerűsítjük a csillagászatot, önkéntes alapon állunk ki az utcára járdacsillagászkodni, vezetünk szakkört, írunk cikket, alakítunk helyi csoportot, vállalunk rovatvezetőséget, ha kell, betonozunk, ha kell füvet nyírunk – vagy akár szakmunkát is végzünk, ha értünk hozzá. Kifestjük a bemutató csillagvizsgálót, megjavítjuk a zárat, lemossuk az ablakot – vég nélkül lehetne folytatni m­ennyi mindent vállalnak az amatőrök a mi kis csillagász közösségünk, vagy a sokkal nagyobb, bennünket körülvevő közösség érdekében, és a maguk örömére is, mert adni jó. Sokakkal együtt én is rájöttem arra, hogy valójában adni sokkal jobb, mint kapni.

Az önkéntesség lángja persze magasabban lobog tőlünk nyugatra, de nekünk sincs okunk szégyenkezni. Mi több, az állam is igyekszik támogatni a társadalmi önszerveződéseket az SZJA 1+1 százalékos tör­vénnyel, ugyanakkor a fiatalokat is igyekszik önkéntességre nevelni a közösségi szolgálattal. Az 50 órás közösségi szolgálat teljesítése a feltétele annak, hogy érettségi vizsgát tehessen a tanuló. Tanulja csak meg az a gyerek, milyen egy civil szervezet élete, milyen a könyvtárrendezés, az észlelések szkennelése, milyen a látogatókkal való foglalkozás, és ami a legfontosabb: milyen megtartani egy távcsöves bemutatót – nem is olyan kö­nnyű feladat. Közösségi szolgálatra már nem egy középiskolás tanulót fogadtunk a Polaris Csillagvizsgálóban, a lehetőség továbbra is adott, ifjú tagtársaink figyelmébe ajánljuk! Mert adni jó.

A Meteor 2024/4. számának vezércikke