Elhunyt Dömény Gábor

Újabb veszteség érte a magyar amatőrcsillagász mozgalmat: elhunyt Dömény Gábor tagtársunk, a 12-es tagsorszám birtokosa, aki részt vett a Magyar Csillagászati Egyesület 1989-as újjáalakuló közgyűlésén is.

1954-ben született, így az ő gyermekkorának, majd ifjúkorának is része lett a kezdődő űrkorszak, az űrverseny időszak. Természetes, hogy érdeklődése a csillagászat felé fordult, könyveket vásárolt, távcsövet épített, rendszeresen feljárt a budapesti Uránia Csillagvizsgálóba, majd a kibontakozó észlelőtábori mozgalomból is kivette részét. Rendszeresen észlelt változócsillagokat, archívumunkban több mint 4000 észlelés szerepel neve alatt (Döm névkóddal). Egy ideig közreműködött a Meteor változócsillag rovatában is, a félszabályos változók adatait dolgozta fel. A szekszárdi csillagászati ismeretterjesztésért is sokat tett, szorgalmazta a helyi bemutató csillagvizsgáló újraindítását, ám nem rajta múlt, hogy tervei nem váltak valóra. Szekszárdi otthona kertjében saját kis csillagvizsgálót létesített, ahol szabadidejében észleléseket, bemutatásokat is folytatott. Rendszeresen szerepelt a helyi médiában csillagászati események, jelenségek kapcsán szólaltatták meg. 

Dömény Gábor szekszárdi magáncsillagvizsgálójában, 2022-ben. (Kép: teol.hu)

Március 21-én hunyt el, halálhíre mélyen megrázta barátait, amatőrcsillagász társait. Mozgalmunk iránt mélyen elkötelezett, vérbeli amatőrcsillagászt veszítettünk el. Isten veled, Gábor!

Búcsúztatása a szekszárdi alsóvárosi temető ravatalozójában lesz, április 2-án, 11 órai kezdettel.

 

Ajánljuk...