Szolnoki csoportunk 2024-es beszámolója
MCSE Szolnoki Helyi Csoport
Cím: 5000, Szolnok, Jubileumi tér 5., 23. emelet
Csoportvezető: Szabó Szabolcs Zsolt
Kapcsolat: facebook.com/tit.szolnok.urania ; tit.szolnok.urania@gmail.com
A 2024-es év kifejezetten mozgalmas volt. Sajnos sok negatívummal, melyekre ez a beszámoló csak utal majd.
Év elején, azaz január elsején alig pár perccel nulla óra után egy hatalmas tűzijáték volt városunkban, melyet a csillagdából egy Time-Lapse fotózás keretén belül sikerült megörökíteni. A látványos felvételsorozat videó és kép formájában is igen népszerű lett városunk média felületein is (https://www.youtube.com/watch?v=9SoamMtbAyU).
Január első napjai megajándékoztak bennünket nem kevés derült idővel. Kihasználva ezt, valamint egy különlegesen furcsa helyzetet az Orion csillagkép irányába fotóztunk sokat. Ennek apropója az volt, hogy az elmúlt években párszor fotóztuk már az Orion-ködöt, de a szűkebb, vagy tágabb környezetét nem, vagy nem megfelelő technikával. Így elérkezettnek gondoltuk, hogy ideje minden hadra fogható eszközzel megpróbálni megörökíteni. Nem kevés nyersanyagot kellett felhasználni ehhez. Január 12-én este pedig egy előadás keretében a kedves látogatókkal is megismertettük az Orion csillagképet. Előadásunk a témában azóta is népszerű youtube csatornánkon is (https://www.youtube.com/watch?v=NzcVHA5Mxlg és https://www.youtube.com/watch?v=JEZ8rM3X7Io). A hónap végén egy közel 10 órás expozíciójú Time-Lapse felvételt is készítettünk a tetőteraszról és a körbejáró égboltozatról (videó: https://www.youtube.com/watch?v=BRlURAk_J0Y).
Február eleje és közepe is szerencsére megajándékozott bennünket szintúgy a derült égbolt látványával. Ekkor fogalmazódott meg bennünk, hogy érdemes lenne továbblépni és egy saját teljes égbolt kamerás rendszert időjárási megfigyelőállomással kiépíteni a tetőn a kupolánk oldalára. Ez ügyben össze is ültünk, és kialakítottuk a konstrukciónkat elméletben, majd elkészítettük a 2024-es évre kiírt pályázatot. A hónap közepén sikerült egy kellemes felvételen megörökíteni az NGC 2903-as galaxist a Leo csillagképben, mely képet alaposabb elemzések alá vetettük. A háttérben egy halovány 2,2 milliárd fényévre megbúvó kvazárt is sikerült megörökíteni. Nagyon örültünk ennek, mert ezidáig ennyire távoli égitestet nem sikerült megörökítenünk. (Később messzebbre is elláttunk…)
Márciusban is ahogyan a korábbi időszakban péntekről péntekre előadásokat hirdettünk. A hónap elején sikerrel örökítettük meg a 12P üstököst. Erről a hónap második felében tartottunk előadást is. Egyik tagunk, Kántor Lilla egy zseniális ötlettel állt elő. Mi lenne, ha szerveznénk egy VIP estet a kollégáinak, Varázsgömb és Űrszimuláció egyszerre. Azt tudni kell, hogy előbbivel látványos és érdekes „utazást” tehetünk a naprendszer bolygógömbjei között, míg a második pedig kényünk-kedvünk szerint igen sok mindenre alkalmas lehet. Olyannyira híre ment a terveinknek, hogy előbbi programunkra is közel 30-an(kollégák, azoknak gyermekei, családjaik), no és persze a szakköri tagság eljött. Az Űrszimulációra pedig további 40 feletti létszám. Ezen felül még városunk egyik médiumából is egy fotós. Így az eset az online térben is meg lett örökítve, hír értékkel (https://www.szoljon.hu/helyi-kozelet/2024/03/foldi-urutazas-szolnok-csillagvizsgalo-videoval-galeriaval). Az est olyannyira jól sikerült, mintha egy Múzeumok Éjszakája lett volna. Ezen felül az előadás megkezdése előtt létszámellenőrzést tartottunk: 72 ember foglalt helyet ott, ahol az 50 is sok. Még a folyosón, és az előterekben is ültek, álltak az emberek. Hatalmas köszönet a szervezésért és az ötletért itt is Kántor Lillának!
Április hónapban a költészet napján egy csodálatos vékony holdsarlót sikerült megfigyelnünk, majd másnap 12-én az űrhajózás világnapján az űrkutatásé volt a főszerep. A tavasz a megújulás évszaka, a derült idő ismét kedvezett. Galaxisok irányába tekintettünk. Gyakorta mutattunk be a „Nagy Vörös Bojlerrel”, mely egy vérvörös 300/1500-as dobson távcső. Április a galaxisok fő szezonja. Fotós próbálkozásaink is nagyjából a Coma Berenice, Canes Venatici és az Ursa Maior csillagképek irányában voltak. A több felvétel közül kiemelkedő a sláger Messier 51. Népszerű téma. Ilyenkor sokan fotózzák. A mi felvételünk egy hármas távcsőcsokor eredményeként születhetett meg, melyhez három tagtársunk (Réz Soma, Mizsák Erzsébet [Hugi], és Szabó Szabolcs Zsolt) 150-es Sky-Watcher Quattro Newtonjait használtuk fel. Összesen a 3 távcsővel egy este alatt 20 óra 46 perc expozíció gyűlt össze. A végső képet szintén alapos elemzés alá vettük. Így sikerült rajta több háttérgalaxist, galaxiscsoportot, valamint kvazárt is találni. Növekvő sorrendben először egy 1,9 – 2,1 milliárd fényévre, majd egy nagyjából 6 milliárd fényévre, végül pedig egy 11,2 milliárd fényévre lévő kvazárt is találtunk. Itt is megemlítjük, hogy ezt a képet a szolnoki toronyház tetejéről, igaz 3 távcsővel, de egy este alatt (április 27.) sikerült megörökíteni. (A hónap elején egyik nem olyan régi tagunktól személyes és etikai okok miatti összeférhetetlenség okán elköszöntünk.)
Májusban 10-11-én este óriási sarki fény volt látható az égboltozaton. Erre az eseményre készültünk is, mert az előrejelzésekkel foglalkozó weboldalak zöme igen nagy valószínűséget jelzett az eseményre. Egy kiragadott beszélgetés a kupolából nem sokkal naplemente után: Ujlaki Csaba: „Szabolcs, nem akarsz átpakolni az északi részre, mert lehet erős sarki fény lesz.” Szabó Szabolcs: „Nem dőlök be az előrejelzéseknek, hiszem, ha látom.” A beszélgetés után alig 5 perccel Kántor Lilla felkiáltott, hogy látjátok a kékes légbolton észak-nyugat felé, hogy vörös valami?Innentől, a legtöbb amatőrcsillagász, aki aznap kint volt az égbolt alatt, tudja mi történt. Olyan sarki fény show, mely valószínűleg a 2003. november 20-i esetét „überelte”. Az este leforgása alatt több hullámban voltak láthatóak a csodálatos, színes és hömpölygő fátylak. Erről Time-Lapse felvételeket és videót is készítettünk (https://www.youtube.com/watch?v=n01XhxJ_O). Május 18-án a csillagászat napján egy kellemes hatású Napkorongot fotóztunk hidrogén alfa naptávcső segítségével, majd meg is néztük binokuláris betekintő segítségével (2021-es MCSE pályázatán nyertük el, melyet itt is köszönünk).Ezen az estén Ujlaki Csaba és a Deák testvérek a város központjában, a Hild-téren járdacsillagászatot tartottak. Május 25-én este egy fényes foltra lettünk figyelmesek, mely Szolnok városától észak-északkeleti irányban látszódott a horizonton. Csak azért láttuk a fényeket mert a környékén eső volt. A radarképeken, valamint az időkép webkamerás oldalán nagyjából Tiszaújváros iránya lehetett. A fények színéből és a webkamerák képeit nézve egyértelmű, hogy egy óriási tűzeset volt, melyről semmilyen médiahír nem jelent meg… (no komment). A hónap utolsó napjaiban kezdtük hírelni a Múzeumok Éjszakája rendezvényét.
Június elsején sosem látott szupercella zúgott át városunk felett. hihetetlen erővel. A tetőn Szabó Szabolcs Zsolt figyelte és várta az eseményeket. Teljesen derült volt az ország légtere, csak ez az egy óriási erővel hömpölygő cella tartott egyenesen felénk, majd tarolt tovább, ment Debrecen irányába, ahol szintén nagy károkat okozott. A tetőről figyelve, másodpercről másodpercre tűntek el az épületek, majd pedig nem sokkal „cunami” érkezése előtt felsisteregtek a tetőn az antennák. Szabolcs ekkor a kupola mögül szaladva indult a tetőajtó felé, ami nagyjából 15 méterre van, és mire becsukta maga mögött az ajtót, visszatekintve a tetőre, a betonlapok közötti rések már teljesen telítődve voltak vízzel, az ajtóból a 8 méterre lévő korlátot nem lehetett látni… A kupola szerencsére nem ázott be (videó: https://www.youtube.com/watch?v=Kvi54e7GzbM). Június 15-én Ujlaki Csaba a belvárosból, ismét a Hild-térről járdacsillagászatot tartott este a járókelőknek. Jellemző a májusra és a júniusra, hogy igen nagy zivatarok vannak ekkor. Sajnos egy ilyen bombabiztos előrejelzés miatt, muszáj volt 21-én lefújnunk a Múzeumok Éjszakája alkalmával (június 22) a tetőre tervezett programjainkat. Aznap este sajnos később esett is, kellemesen behomokozva, amit csak lehetett (sivatagi homok volt a levegőben nagyon sok). A rendezvényen, tekintettel arra, hogy borult idő volt, így a korábbi évekhez képest elmaradt a látogatottságunk. Alig haladtuk meg a 250 főt ezen az estén. (A hónap közepén egyik tagunk családtagjának váratlan halála okán, el kellett adja professzionális nagyfelbontású kameráját sajnos – mely ezért visszavetette az észleléseket valamelyest.)
Júliusban sok derült idő volt, így a fotózásé volt a főszerep és az észlelésé. Réz Soma barátunk újonnan beszerzett gigantikusan nagy ASKAR 140-es triplet apokromátjával a tetőről egy kiválóan szép, hamisszínes felvételt készített a Messier 16-ról, a Sas-ködről. A Cygnusban pedig van bőven fotós téma. Olyan halovány ködszálakat sikerült megörökíteni egy kimondottan keskenysávú szűrővel (Optolong L-Ultimate), mely ködösségeket a Stellarium program akkor sem mutat, ha a DSS-t bekapcsoljuk. Ősrégi szupernóvák, több százezer éves robbanások maradványait, melyek az Albireóhoz közelebb esnek. A Cygnus középső és északi részéről pedig ódákat lehetne zengeni. Egy nyár nem elég arra, ami itt van – ezzel a technikával, így Soma és Szabolcs gyakorta tértek vissza erre a területre. Ezen „kacsintások” közül mégis muszáj kiemelni kettőt, melyen az NGC 6888, a Sarló-ködössége látható, mellette pedig egészen szépen kivehető a 2008-ban felfedezett Szappanbuborék-planetáris ködössége, valamint az NGC 7000 komplexum nyugati felét, amely a népszerű Pelikán-ködösség.Ez a felvétel átesett egy digitális „trükkön” melynek során a köd elé vetülő csillagokat eltávolítottuk, így, egy az Oppenheimer filmben látható atomrobbanás tüzes felhőjéhez hasonlító képet kaptunk, mely igen népszerű volt közösségi oldalunkon. Július 6. kora hajnalban fotózva az eget, a hajnalpír fényei „idejekorán” keltek fel – éjszakai világítófelhők jelentek meg a horizonton, majd nem sokkal ezek utánreggel sikerült egy 20 óra 13 perc korú sarlót is elcsípni a csillagda tetőteraszáról. A hónap elején egy biciklis túra keretében meglátogattuk a szolnoki cukorgyári csillagvizsgáló, valamint a TVM (Vegyi Művek) csillagdájának maradványait. Július 8-án délután, képfeldolgozás és workshopot tartottunk, melyre egy váratlan vendég is betévedt. Az 5. emeletről felszökött egy szürke kormos cica, akinek leginkább a képfeldolgozás közben a helyszínre érkezett ebéd tetszett volna leginkább… Annak ellenére, hogy földtudományi, meteorológiai szempontból elvileg a sarki fény kialakulása (mely a Naptól érkező töltött részecskék földi légkörrel való kölcsönhatásai), és az éjszakai világító felhők kialakulásához két ellentétes napfoltciklusi időtartam kedvez, egy éven belül óriási, szuperlatívuszokkal illethető sarki fény esemény (május 10-11) és hasonló nagyságrendű éjszakai világítófelhők is kialakultak – július 13-án hajnalban. Olyan óriási, egész égboltot beterítő éjszakai világítófelhők voltak, hogy még a délnyugati égbolt felett is látszódtak – egy zivatarfelhő teteje felett. Sikerült a kupolát északi irányból úgy lefotózni, hogy felette NLC van. Ilyen sem volt még(videó: https://www.youtube.com/watch?v=siwgH6QS-Ig). Ezen az estén (13-án) Ujlaki Csaba ismét járdacsillagászatot tartott a Hild-téren. A hónap végén elkezdtük hirdetni az „Egy hét a csillagok alatt” eseményeit. A hónap végén lett kész egy igazi országon belüli „távészlelés” felvétele az Oroszlánfej-ködről. Ezt az objektumot a mi tetőteraszunkról, távészleléssel észlelte estéről estére, a kecskeméti Tóth Horgosi Miklós barátunk, aki még tavasz derekán átköltöztette 150-es karbon Newtonját, mechanikával, minden kiegészítőjével. Felvétele nagyon szépen mutatja a ködösség megannyi részletét.
Augusztusban a hosszabb éjszakák kedveztek a bemutatóknak, szerencsénkre az „Egy hét a csillagok alatt” eseményének is. Itt megjegyzendő, hogy a főszervezőt (B.B.) többször is kértük, hogy az esemény központi oldalán, a nagyítható térképen ne rakjon egymás mellé 4 kis ikont, mint a négy nap eseményeit, mert aki nem nagyít rá kellően a szolnoki toronyházra, nem fogja látni, hogy négy kis ikon van. Az, hogy kinek, milyen alkalmazásban a négy meghirdetett napunk ikonjai milyen első előfordulással jelennek meg, nagyon esetleges. Nem egy hozzánk érkező látogató, család jelezte, hogy ők egy olyan programra érkeztek, mely nem is aznap lett volna megtartva, mert úgy látták a neten. Amikor jeleztük feléjük, hogy a hibáról tudunk és jeleztük a program központi felelőseinek, de azok nem tettek semmit, néha erős, itt le nem írható jelzőkkel illették a főszervezőt (B.B.). A hibáról mi is adtunk le jelzést, de úgy tűnt, hogy az országos program Főszervezőjének ingerküszöbét a jelzésünk nem érte el. Ezért elhatároztuk, hogy jövőre sokkal erélyesebben és határozottabban jelezzük, hogy a potenciális négy napunk programjait legyenek szívesek egy ikonra tenni. Ez 2024-ben meghaladta a kapacitásukat… Az esemény ettől függetlenül óriási népszerűségnek örvendett.Négy napon vártuk a kedves látogatókat, összesen több mint 200 vendégünk volt a 4 estén. Augusztus elején érkezett meg egy igazán kedves gesztus okán egy ZWO ASI 533-as monokróm kamera, melyet igen kedvező áron szerzett be Mizsák Erzsébet [Hugi], akinek nálunk állt össze a komplett csillagászati távcsőrendszere. Pár nappal később el is készültek a luminansz tesztképek, melyek láttán (nem túlzásként, de) a Palomar hegyi felvételek stílusa, érzete ugrott be többünknek a csillagdában. Augusztus második felében, még az „Egy hét a csillagok alatt” rendezvénysorozat második felében vált nagykorúvá Szabolcs, „Béla” nevű Sky-Watcher 254/1200-as Newton dobson távcsöve. Ezen különleges alkalomból Szabolcs egy kellően szubjektív és szentimentális élményekben gazdag előadást tartott 18 éve tartó rendíthetetlen távcsöves kalandjaiból, melyet „Béla” nevű távcsövével élt meg és át. Augusztusban a korábban említett kecsmeméti barátunk, Tóth Horgosi Miklós elkérte kölcsönbe tőlünk az Optolong L-Ultimate szűrőt és saját Jászsszentlászlói csillagászati táborukban egy kimagaslóan szép felvételt készített prémium minőségű teléjével a Cygnus hidrogén ködösségeiről. Augusztus 20-án este az államalapítási ünnep végén volt egy tüzijáték a Tisza partján, melyet többen a csillagda tetőteraszáról figyeltünk. Este egy óriási zivatarfelhő is tiszteletét tette a déli horizontunkon Hajnalban pedig (21-én) Szaturnusz-fedés volt, melyet több távcsővel sikerült figyelni és megörökíteni.Miután a Szaturnusz eltűnt a Hold korongja mögött, alig 10 perccel az esemény után egy Emirates repülőgép a Holdkorong látszólagos közepe előtt suhant el a hajnali napkeleti fényben. A nyári időszak alatt több mélyég-szűrővel sikerült fotózni. Érett a szűrők összehasonlítása, mely egy cikkben is megjelent, melyet továbbítottunk Szarka Leventének is, akinek annyira megtetszett az összehasonlítás, hogy honlapján, az asztrofoto.hu cikkgyűjteményei közé emelte azt (https://www.asztrofoto.hu/tudastar/mely-eg-szurokkel-a-fenyszennyezes-ellen). Augusztus végén Molnár János tagtársunk évente egyszer esedékes élménybeszámolóját is megtartotta, melyen saját kirándulásának legnagyobb élményeit foglalta össze (idei látogatásának célpontja: Tunézia volt). A hangulatos előadás sok humorral párosult. 25-én este egy érdekes kérésnek tettünk eleget, melyben egy szolnoki DJ azt kérte, hogy zenélhessen a tetőn naplemente után, a kora esti órákban. Volt már nálunk eljegyzés nem is egy, break-tánc felvétel, idén most ezzel a sort folytattuk. A hónap végén elkezdtük reklámozni a „Kutatók Éjszakája” rendezvényünket.
Szeptemberben még sok jó idő volt. Ebben az időszakban nálunk volt Réz Soma és Mizsák Erzsébet [Hugi] felszerelése is. Ez azt jelentette, hogy egy időben lehetőség nyílt színes kamerával és monokróm kamerával és keskenysávú szűrőkkel is ugyanazt az objektumot megörökíteni. Egy ilyen hármas koprodukció keretén belül megörökítettük a Varázsló-ködöt (NGC 7380), a Barlang-ködöt (Sh2-155) és az Elefántormány-ködöt (IC 1396). Belemerültünk a digitális képfeldolgozásba, melynek eredménye meglátásunk szerint kellően szép és jó minőségű képek lettek. Ez úton is köszönettel tartozunk Réz Somának, Kocsis Richárdnak és Szabó Szabolcs Zsoltnak, a témában tett elmélyülésükért. A hónap folyamán egy észlelést mindenképp ki kell ragadni, mely a Cassiopeia csillagkép területén található ködösséget, mely az Abell 85 nevet viseli. Ez egy rendkívül halovány szupernóva, mely nagyjából 10000 évvel ezelőtt robbanhatott fel. Megörökítése nagyon nehéz. Sokan több 10 órát exponálnak rá, nekünk sikerült „csupán” 11 órából kihozni’ a köd részleteit. A Kutatók Éjszakája a megszokott érdeklődéssel, két napon nagyjából 150 vendéget számlálva, sikerként zárult.
Október elején rögtön városunk egyik általános iskolájából érkezett hozzánk egy népes gyermeksereg. Kimondottan jó hangvételű, gyermekeknek szóló elődásunk után a tetőről volt szerencsénk távcsövezni is. Néhány nappal később pedig már izzottak az online felületek, mert a szabadszemes fényességű, hosszú csóvás égi vándort, a C/2023 A3 (Tsuchinshan- ATLAS) üstököst akarta mindenki látni. A látványossággal kapcsolatban előadásokat is tartottunk több péntek este is. Többször is teljesen megtelt az előadótermünk. A hónap vége felé sikerült kimagaslóan jó minőségben megörökíteni az üstököst, valamint több mélyűri – őszi objektumot is. A Messier 33 és az NGC 7331-es galaxisokat mutató észlelések kimondottan jól sikerültek. Egy kellemes üstökösfigyelés után Szabolcs tagtársunk telefonja nem várt hívás okán megcsörrent. Szarka Levente telefonon egyeztetett, és felkérte tagtársunkat, hogy segítsen be egy új projektbe, az Asztrofotós ABC második kiadásába. Szabolcs ezek után elkezdett ezzel a projekttel is mélyrehatóan foglalkozni. A könyv várható megjelenése 2025. év első felében esedékes. Az októberi Meteorban pedig megjelent az év elején összeállított Orion cikk is, megannyi fotóval és műszertesztekkel.
Novemberben is akadt derült idő, ismét előkerültek a vizuális távcsövek, valamint a fotós eszközök is. Novemberben még jól látszik a nyári tejút és környéke, ezért ezen területek lettek szem és kameravégre véve. Szív és Lélek-ködösség, Észak-Amerika köd, valamint az előbbiek melletti halovány „nevesincs” planetárisok. Vizuálisan az őszi égbolt látványos nyílt csillaghalmazait mutattuk be az érdeklődőknek. 23-án este egy 10 óra hosszú expozíció készült halszemobjektívvel az északi égboltról. A látványos felvételen a csillagívek majdnem körbeérnek. A hónapban ünnepeltük a Magyar Tudomány Ünnepét, mely alkalmából űrkutatási előadásokat hirdettünk a nagyérdeműnek. Ezen felül a hónap végére egy exkluzív Űrszimulációt is tartottunk, mely ismét nagy népszerűségnek örvendett.
Decemberben gyakorta borult volt már az idő, így csak előadásokat hirdettünk. A hónap végén, karácsonykor volt több derült idő, ahogy az az elmúlt években többször is előfordult már. Ezen alkalomból jött el hozzánk Galambos László barátunk is, akivel együtt új távcsövével megtekintettük a Mars bolygót. Csodálatos részletességgel adta vissza a 12 cm-es triplet apokromát nagy nagyítással a Mars bolygó felszíni részleteit. Több kellemes látványú objektumot is sikerült ekkor megörökíteni: a legszebb talán a Rozetta ködössége volt 3 nm-es duoband szűrővel. Ezen felül egy igen déli objektumot is sikerült elcsípni, a „Halálfej-ködösséget”, amely az NGC 2467-es jelzést kapta. Magyarországi észlelés nemigen van róla az MCSE észlelésfeltöltőjén, így öröm volt ezt a kifejezetten alulészlelt ködösséget megörökíteni. Egy igen „mély” expozíciót is sikerült intézni az SH2-240, azaz a Spagetti-ködösség irányába. A kicsivel több, mint 21 óra összexpozíció karácsony napjainak éjjelein és szilveszter előtt gyűlt össze egy 135 mm-es objektívvel, megmutatva a teljes objektumot, mely több fok átmérőjű az égboltunkon. Mindezek mellett egy nagyobb nagyítással készült távcsöves felvétel is készült a ködösség déli részéről (https://eszlelesek.mcse.hu/open.php?obsid=112966).
Összességében az év kiemelkedően jól alakult, viszont egy-két igen nagy negatívum is akadt benne. Szerencsére ezen negatívumok nem árnyékolták be azt a rengeteg pozitívumot melyet szakköröseink együtt át- és megéltek. A látogatóink arcáról leolvasott mosolyok mindent elmondtak.
Meghirdetett előadásaink:
január 12.: Orion csillagkép (Szabó Szabolcs Zsolt)
február 2.: Lakható exobolygók (Deák Szabolcs)
február 9.: A Szaturnusz bolygó (Ujlaki Csaba)
február 16.: Az Uránusz és a Neptunusz (Ujlaki Csaba)
március 1.: A Plútó és a Kuiper-öv (Ujlaki Csaba)
március 8.: Látványos felvételek a télből (Szabó Szabolcs Zsolt)
március 15.: A Nap (Szabó Szabolcs Zsolt)
március 22.: A zöld üstökös (Szabó Szabolcs Zsolt)
március 29.: Űrszimuláció (Szabó Szabolcs Zsolt és Korpás Zoltán)
április 12.: Az űrhajózás világnapja (Deák Szabolcs)
április 26.: Napfogyatkozások (Szabó Szabolcs Zsolt)
május 24.: A sarki fény (Szabó Szabolcs Zsolt)
június 22.: Múzeumok Éjszakája: Nyomozás az égen, a csillagképek (Ujlaki Csaba)
június 22.: Múzeumok Éjszakája: Nobel díjas természettudósok (Halmai István)
június 22.: Múzeumok Éjszakája: Az atombomba építése (Deák Szabolcs)
június 22.: Múzeumok Éjszakája: Űrszimuláció (Szabó Szabolcs Zsolt, Korpás Zoltán)
július 5.: Adatgyűjtés műholdakról (Kocsis Richárd)
augusztus 9.: „Egy hét a csillagok alatt”: Visszatérés a Holdhoz (Deák Szabolcs)
augusztus 9.: „Egy hét a csillagok alatt”: Így készítem az asztrofotóimat (Szabó Szabolcs Zsolt)
augusztus 9.: „Egy hét a csillagok alatt”: Űrszimuláció (Szabó Szabolcs Zsolt és Korpás Zoltán)
augusztus 10.: „Egy hét a csillagok alatt”: Égbolt nevei (Deák Szabolcs)
augusztus 10.: „Egy hét a csillagok alatt”: Barangolás a Naprendszerben (Ujlaki Csaba)
augusztus 10.: „Egy hét a csillagok alatt”: Üstökösök és meteorok észlelése (Szabó Szabolcs Zsolt)
augusztus 16.: „Egy hét a csillagok alatt”: Nyomozás az égen (Ujlaki Csaba)
augusztus 16.: „Egy hét a csillagok alatt”: Az Orion csillagkép (Szabó Szabolcs Zsolt)
augusztus 16.: „Egy hét a csillagok alatt”: Űrszimuláció (Szabó Szabolcs Zsolt és Korpás Zoltán)
augusztus 17.: „Egy hét a csillagok alatt”: Pioneertől a Voyagerig (Deák Szabolcs)
augusztus 17.: „Egy hét a csillagok alatt”: Toronyházi fotográfiák (Szabó Szabolcs Zsolt)
augusztus 17.: „Egy hét a csillagok alatt”: 18 év kaland egy távcsővel (Szabó Szabolcs Zsolt)
szeptember 27.: Kutatók Éjszakája: Nyomozás az égbolton (Ujlaki Csaba)
szeptember 27.: Kutatók Éjszakája: Az atombomba 1. rész (Deák Szabolcs)
szeptember 27.: Kutatók Éjszakája: Az atombomba 2. rész (Deák Szabolcs)
szeptember 28.: Kutatók Éjszakája: Az ősrobbanás kutatása (Ujlaki Csaba)
szeptember 28.: Kutatók Éjszakája: Szovjet holdprogram (Deák Szabolcs)
szeptember 28.: Kutatók Éjszakája: Távcsőismertetés (Deák Zsolt)
október 18.: Üstökösök világa (Szabó Szabolcs Zsolt)
október 25.: Üstökösök világa még egyszer (Szabó Szabolcs Zsolt)
november 8.: Magyar Tudomány Ünnepe rendezvény:A Szaturnusz bolygó és megfigyelése (Ujlaki Csaba)
november 15.: Magyar Tudomány Ünnepe rendezvény: Üstököskutatás űreszközökkel (Deák Szabolcs)
november 22.: Magyar Tudomány Ünnepe rendezvény: Újrahasznosítás az űrkutatásban (Deák Szabolcs)
november 29.: Magyar Tudomány Ünnepe rendezvény: Űrszimuláció (Szabó Szabolcs Zsolt, Kocsis Richárd és Korpás Zoltán)
december 6.: Vulkánosság a Naprendszerben (Ujlaki Csaba)
december 13.: Az univerzum határáig és azon túl is (Ujlaki Csaba)
Összeállította: Szabó Szabolcs Zsolt

























