A hónap észlelése: granuláció

A Nap észlelői már nagyon várják, hogy aktívabb fázisába lépjen központi csillagunk. Napunk már túljutott a naptevékenységi minimumon, most már igazán rajta a sor, hiszen jobbnál jobb, speciális Nap-távcsövek várják a “produkciót”.

Szeri László például már meglévő 25 cm-es Newton-távcsövét alakította át úgy, hogy a napfelszín, a fotoszféra megfigyelésére optimalizálja.

“A napokban egy meglévő 250/1200-as SkyWatcher Newton távcső átalakításával foglalkoztam, cél a Nap-fotózásra alkalmassá tétel. Meglévő 150 mm-es H-alfa szűrős refraktoromat elég nehézkes átszerelni a Nap kontinuum fotózására, egy ötlettől vezérelve gondoltam némi átalakítással a 250 mm-es tükrös távcsövemet teszem alkalmassá erre a célra. A fotoszférára fotózva eddig is a Baader dupla sztekkelt Solar Continuum szűrőt használtam kamera előtt, a nagy nagyítások szerelmese vagyok ebben a hobbiban, ehhez sok fényre, jó optikai felbontásra van szükség. A távcső átalakításról és a végeredményről a felszerelések menüpontba készül egy cikk, itt most nézzük csak az első kapkodós képi eredményeket.” 

A fotoszféra 2021. május 4-én, Szeri László felvételén. A képre kattintva kitűnően látható a granuláció! 250/1200 Newton naptávcső, 5x Televue Powermate, ASI174MM kamera.

 “A képet direkt keményebb kontrasztúra dolgoztam ki, nincs sajnos napfolt jelenleg Napunkon, így a lényeges a granuláció minél jobb látványa. A felvétel 4177 kockából álló videóból a leválogatott legjobb 120 kocka. Nagyon hullámzó seeing mellett készült a videó, minimális időm volt csak a napi elfogaltság mellett kipróbálni az első tesztfelvételeket. 100-as gamma értéket állítottam be, a granuláció gamma korrekció nélkül még fókuszáláskor sem látszott egyértelműen, majd a gamma értéke itt is maradt. Ha a látómezőben a kis kontrasztú részleteket jobban el akarjuk különíteni egymástól, ez így helyen is van, valószínűleg ha adandó alkalommal napfolt lesz a célpont, akkor azt 50-es gamma érték mellett lesz jó készíteni, a kontrasztot pedig utólag emelni. Majd kiderül.”

Az első, “kapkodva készített” képek nagyon is biztatóak. És most a Napon a sor!

 

Ajánljuk...