A szépségen túl

Kell egy észlelőprogram! A hazai amatőrök egyre fejlettebb műszerparkjával érdekes és hasznos észlelési programok folytathatók, olyanok, amelyek a hasznos időtöltésen túl esetenként a csillagászat tudománya számára is hasznosak. Az észlelőprogramok összeállításához ad segítséget ez a cikk. A témával kapcsolatban érdemes a Meteor rovatvezetőit is megkeresni.

Néhány hónappal ezelőtt elektronikus levél érkezett szerkesztőségünkbe, melyben kiváló asztrofotósunk, Éder Iván hívta fel a figyelmünket egy különös csillagra. A Cepheus és a Draco határán látszó LBN 468 jelű sötét ködről készült júliusi ágasvári fotóján a korábbi képeken fényes PV Cephei nevű változócsillag és a hozzá kapcsolódó reflexiós köd nagyon halványnak mutatkozott. A fősorozat előtti csillag változásait már régóta követik a csillagászok (l. Meteor 2009/12.,47. o.), de ez a felfedezés ismét megmutatta,hogy a digitális technika, a „könnyen elérhető” fotózás olyan lehetőségeket adott kezünkbe, melyekről nemhogy húsz, de még tíz éve sem mertünk álmodni.

A felvétel beérkezésekor már túl voltunk a Magyar Fotográfusok Házában rendezett szeptember 12-i asztrofotós konferencián, ahol egy előadás keretében sorra vettem azokat a témákat, melyekben amatőr eszközökkel lehet felfedezéseket tenni, vagy új eredményeket elérni. Az előadást szintén egy Éder-féle felvétel inspirálta, amely az M81–M82 párosról készült még tavasszal, és fantasztikus részletességgel mutat egy olyan ködösséget, melynek létezéséről csak pár éve tudunk. A magas galaktikus szélességeken látszó fluxusködök felfedezése szintén egy amatőrcsillagász nevéhez, és természetesen a különleges érzékenységű digitális fotózáshoz köthető.

„A szépségen túl” volt előadásom címe, hiszen amikor asztrofotózásra adjuk fejünket, természetes, hogy először azokat a csodákat próbáljuk megörökíteni, amelyek a legszebbek, legfényesebbek, és amelyekről a leglátványosabb fotókat láttuk a könyvekben. Amikor Kiss Lászlóval elkezdtünk Piszkés-tetőre járni, a tudományos program mellett mindig találtunk módot egy-két „csodakép” készítésére. Az éjszaka elején vagy végén, felhők között, vagy csak lazításként egy hosszú fotometriai menet után, amikor a hideg és a nyolcórányi enternyomogatás teljesen elcsigázza az embert. Örvény-köd, Orion-köd, Lófej-köd, Merope-köd, Gyűrűsköd, Súlyzó-köd, M13, M81–82, mind-mind távcsővégre kerültek a 60 cm-es Schmidt távcsővel. Amikor a monitoron megjelent egy-egy csodálatos kép, mindig hangos üdvrivalgás zengte be a mátrai éjszakát.

A szeptemberi előadás után mintegy sorszerűen jöttek az események, előbb a PV Cephei, majd szeptember végén az SN 2009jfjelű szupernóva két felfedezés előtti fotója Cserna Antal és Szitkay Gábor tollából (l.Meteor 2009/11., 51. o.). A végső lökést a Nova Eridani 2009 jelentette. A november 25-én azonosított vendégcsillag nem volt különösebben fényes, 8 magnitúdós, az archív felvételek napvilágra kerülésekor azonban leesett az állunk. A nóva november 14-én 5,4–5,6 magnitúdós maximális fényességet ért el! Egy szabad szemmel is látható csillag az Orion közelében, újholdkor! És senki nem vette észre, pedig még a Leonida-maximum éjjelén is 6,7 magnitúdós fénnyel világított. A nóvát Fidrich Róbert azonosította rovatvezetőnk, Landy-Gyebnár Mónika november 13-iés 17-i képein, melyek kommersz digitális kamerákkal, alapobjektívvel és 20–30 másodperc expozíciókkal készültek. Ilyen felszereléssel lehetne nóvára is vadászni…

Összefoglalónk nem titkoltan kedvcsináló,ötletadó írás azok számára, akik a szépséges égitestek megörökítése után új irányokat keresnek, és nem zárkóznak el a rendszeres programokkal járó áldozatoktól, vagy az időnkénti monotonitástól. Sokszor hallom, hogy „sajnos nekem erre nincs időm, nem tudok rendszeresen kijutni az ég alá”, de szerintem pont fordítva kell megközelíteni ezt a problémát. Kell egy program, ami rendszeresen kicsalogatja az embert az ég alá, és akkor sokkal könnyebb elindulni. A felfedezés öröme olyan érzés, ami minden fáradságot megér.

Nap

Induljunk a kályhától, ám itt rögtön belefutunk az egyetlen olyan témába, ahol szerintem amatőrcsillagászként nincs mit felfedezni. A Nap annyira „egyedi”, annyira fontos, hogy olyan szakmai figyelem övezi, amely mellett nem lehet labdába rúgni. A műholdak ma már a keletkezésük pillanatától (sőt korábbról) figyelik a napfoltokat, napkitöréseket, protuberanciákat, amivel nem lehet konkurálni. Marad a szépség, a fotoszféra és a Halfa-jelenségek megfigyelése, ha egyszer végre újra lesznek események a Napon.

Hold

A legközelebbi égitestről, műholdak armadájának célpontjáról ki gondolná, hogy van még mit felfedezni rajta? Pedig nagyon is van, csak nem DSLR- vagy CCD-technika kell hozzá, hanem videós képrögzítés. A légkör nélküli Hold ugyanis ki van téve a meteorok közvetlen bombázásának, melyek akkora krátert ugyan nem hoznak létre, ami a Földről is látható, de a becsapódások néhány tizedmásodperces felvillanásai videóra vehetők.


Egy néhányszor 10 cm-es meteor becsapódása okozta felvillanás a hamuszürke fényben

A téma hátránya, hogy mindenképpen kell hozzá egy nagyobb, 20–30 cm-es távcső, illetve a kevésbé népszerű videós képrögzítésbe kell beletanulni, de ezek után szinte garantálta siker. Csak figyelni kell a Hold sötét részét,úgy beállítva a távcsövet, hogy a megvilágított területek ne legyenek a látómezőben. Ha az időjárás engedi a rendszeres megfigyeléseket, akár havonta elcsíphetünk egy-egy becsapódást a Holdon, Perseida- vagy Leonida-maximumkor többet is, és ahogy később, a meteoroknál látni fogjuk, már a videós technika sem annyira idegen mozgalmunk egén.

Bolygók

Első ránézésre ebben a témában sem gondolná az ember, hogy van mit keresni az amatőröknek, pedig három olyan bolygó esetében is lehet izgalmas felfedezéseket tenni. A Marson kibontakozó porviharoknak vannak egyedi jelei, bár kétségtelen, hogy ezek észrevételéhez nagy képfeldolgozási rutin, sok megfigyelési tapasztalat kell. A viharok kitörése a bolygó napközelsége idején várható, jelenleg viszont aphéliumi oppozíciók következnek, így jó pár év állrendelkezésre, hogy a perihéliumi oppozíciók idejére már olyan képeket készítsünk a Marsról, mintha szabad szemmel látnánk a Holdat…

A Jupiter esetében egészen friss élményeink vannak, hiszen tavaly július 29-én egy ausztrál amatőrcsillagász, Anthony Wesley új sötét foltot fedezett fel a bolygón, amely a professzionális mérések szerint egy kisbolygó becsapódása nyomán keletkezett. Az északi poláris régióban mutatkozó foltot később hazánkból is sokan megörökítették.


Berente Béla 2009. július 27-én készült felvétele a Jupiterről. A képen jól látható a kisbolygó becsapódása nyomán keletkezett sötét folt

Ezt megelőzően 1994-ben láthattunk becsapódási nyomokat a Jupiteren, de ahhoz képest,hogy egyes elméletek szerint nagyjából ezer évente történhet, nagyon rövid idő ez a15 év. Egy egész észlelői pályafutást nyilván dőreség lenne feltenni egy újabb becsapódásnyom keresésére, de azért a bolygóészlelők legyenek résen, hiszen sosem tudható, mikor végzi újból egy apró égitest a Jupiterben. Ha pedig óriásbolygó és becsapódás, nem szabad figyelmen kívül hagynunk a Szaturnuszt sem, amely ugyan kisebb tömegű, messzebb is van, még nem láttunk rajta fekete becsapódásnyomot, de egy hasonló eseményt semmiképpen sem szabad kizárnunk.

Meteorok

A meteoros témában forradalminak nevezhető év van mögöttünk, hiszen Igaz Antal munkájának köszönhetően hazánkban is gyökeret vert a más országokban már régen alkalmazott videós meteorozás. A rendkívül egyszerű technika igen látványos eredményeket ad, egyetlen átlagos derült éjszaka is tucatnyi meteort kaphatunk lencsevégre. Ami még nagyon fontos, hogy a jó szoftveres háttérnek köszönhetően a hibás detektálások pár perces leválogatása után beküldésre, publikálásra kész adatokat kapunk. Egy levetett PC, egy régi háromláb és kb. 150 ezer forint kell (kamera, objektív, videodigitalizáló kártya), hogy a gyönyörű meteorok nézegetése mellett beszállhassunk a tudományos körforgásba is. A hálózat azonban mindenképpen bővítésre szorul, az ország teljes légterének lefedése, és a derültek jobb kihasználása miatt. A sokkal kisebb területű Szlovéniában például hét kamera is működik. A 2009-es év videómeteoros szenzációja volt az a japán vizsgálat, amely ilyen rendszereket használva tucatnyi új meteorraj felfedezését eredményezte (Meteor 2009/6.,46. o.). Hangsúlyozva a vizuális észlelések szükségességét, az automatikusan működő videós rendszereknek hála, hamarosan talán újra a régi fényében tündökölhet a hazai meteorészlelés.

Üstökösök

Mi más következhetne a meteorok után, mint az őket létrehozó üstökösök, amivel el is érkeztünk az első klasszikus amatőr felfedezési témához. Évszázados hagyománya van az üstökösök vadászatának, és ez a téma fogja meg leginkább a kezdő észlelőket is. „Egy üstökös, ami a nevemet viseli!” Mámorítógondolat, a vágyakat tettekre váltani, és főleg sikereket elérni viszont csak a legkitartóbbaknak sikerül. Még ma is, amikor a fárasztó és rendkívül időigényes vizuális keresést felváltja a digitális technika. Üstökösből kevés van, megtalálásukhoz szerencse kell, így a négy klasszikus téma (üstökös, kisbolygó, nóva, szupernóva) közül szerintem ez a legnehezebb, bár ez az egyetlen, amivel közvetlenül megörökíthetjük nevünket az égbolton.

Az elmúlt három évben kilenc üstököst fedeztek fel amatőrcsillagászok, melyek között egyetlen vizuális felfedezés sincs. Legutóbb 2006-ban David Levy járt sikerrel vizuális úton, s bár a lehetőséget nem zárhatjuk ki, a jövőben egyre ritkábbak lesznek az ilyen szerencsés véletlenek.

C/2007 E2 (Lovejoy) 2,8/200 t 350D 10
C/2007 K5 (Lovejoy) 2,8/200 t 350D 13
C/2008 C1 (Chen-Gao) 2,8/200 t 350D 13,0
C/2008 N1 (Holmes) 0,61 T CCD 20,2
C/2008 Q1 (Maticic) 0,60 T CCD 17,8
P/2008 Q2 (Ory) 0,61 T CCD 17,6
C/2009 E1 (Itagaki) 0,21 T CCD 12,8
C/2009 F6 (Yi-SWAN) 2,8/90 t 5D 12,5
P/2009 L2 (Yang-Gao) 2,8/300 t 350D 14,2

A táblázatból kiolvasható, hogy egyenlőarányban oszlanak meg a DSLR + telobjektíves és a CCD + távcsöves felfedezések. Akárcsak a vizuális korszakban, továbbra is érdekesek a hajnali és esti területek, valamint– különösen nyáron – az északi égrészek, de ma már nem szabad figyelmen kívül hagyni a kisbolygókereső programokat, melyek szinte a teljes égboltot végigpásztázzák 18–20 magnitúdóig. Két területet azonban kihagynak. Az egyik a Tejút sűrű, automata szoftvereket megbolondító sávja, a másik pedig az északi égrész, amely kisbolygós szempontból érdektelen. Nem véletlen, hogy három felfedezést is nóvakereső programok tettek a Tejút mentén, két további CCD-s felfedezés pedig magas deklinációnál történt. Ha választanom kellene a két összeállítás közül, a teleobjektíves nóvakeresésre szavaznék, hiszen így kétféle felfedezésre is lehetőség nyílna. A sűrű, ködöktől hemzsegő Tejútban persze öngyilkos vállalkozásnak tűnhet ködös objektumokat keresni, ám a digitális gépeknek van egy nagy előnyük. Színes érzékelőjük olyan egyedi, zöldes színben mutatja az üstökösöket, ahogy semmilyen más objektum nem jelenik meg a képeken. Természetesen az esetleges jelöltek elmozdulását így is kötelező megvárni…


Terry Lovejoy két DSLR gépet is használ a kereséshez, de az ütött-kopott mechanikán látszik, hogy nem a méregdrága felszerelésben rejlik siker kulcsa

Kisbolygók

Egyértelmű, hogy a négy klasszikus témaközül a keresésbe fektetett munka szempontjából kisbolygót felfedezni a legkönnyebb. Csakhogy a lehetőség technikai feltételeinek megteremtése itt a legdrágább. Ma már legalább 30–40 cm-es távcsőátmérő, kiváló mechanika és vezetés, illetve egy jó hatásfokú, nagy felületű CCD nélkül nem érdemes hozzákezdeni a munkához. Bár még mindig fedeznek fel 17–18 magnitúdós kisbolygókat, de egyre ritkábban. Le kell vinni a határfényességet 19–20 magnitúdó környékére úgy, hogy képösszegzéssel se kelljen 8–10 percnél többet exponálni, mert ilyen felvételből három is kell a felfedezés elismeréséhez, és azért jó, ha egy éjszaka nem két-három területtel foglalkozunk, hanem 20–30-cal. Hagyományosan az oppozíciós pont környékén kell keresni, de mi inkább rektaszcenzióban kettő-négy órával a szembenállástól keletre látszó területeket, illetve az ekliptikától távolabb, 5–10 fokra látszó égrészt ajánljuk. Nyáron és télen érdekes lehet a Tejút sávja, ahol az automata szoftverek nehezen boldogulnak, manuálisan átnézve a képeket azonban el lehet csípni azokat a perceket, amikor az aszteroida nem olvad össze egyetlen háttércsillaggal sem.

Nóvák

Ez az egyetlen téma, ahol az amatőrcsillagászok szinte egyeduralkodóak, pontosabban a digitális technika megjelenése után is megőrizték 30 éve tartó uralmukat. Az 1980-as évek óta a nóvák 90%-át amatőrök találják, ám amíg tíz éve évi 3–5 (1997-ben csak egy) felfedezésük volt, ma ez a szám 8–10 körüljár. Ugyanakkor William Liller és mások révén ez az egyetlen téma, ahol még mindig él a hagyományos fotografikus keresés TP és T-Max filmekkel, valamint üdítő kivételvolt Alfredo Pereira 2007-es felfedezése, amikor vizuálisan azonosította a Nova Puppis2007-et. A digitális felfedezések között 35-ös és 200-as teleobjektív között mindenfélét találunk, ahogy 20–40 cm-es távcsöveket is, a detektorok pedig többnyire DSLR gépek, de bőven akad CCD is a műszerek végére szerelve. Mindezek ellenére sikerült elszalasztania Nova Eridani 2009 szabadszemes maximumát, így még bőven van hova betörni az elszánt észlelőknek.


Koicsi Nisijama és Fujio Kabasima 2008 áprilisa óta nyolc nóvát fedezett fel a képen látható 40 cm-es távcsővel és a rászerelt 5,6/105-ös teleobjektívvel. A 68 és 70 éves felfedezők bizonyítják, hogy sosem késő elkezdeni

A négy nagy téma közül ennek a legkisebb az eszközigénye, hiszen teleobjektívje szinte minden fotósnak van, a digitális gépekkel pedig Dunát lehet rekeszteni. A hazai lehetőségeket figyelembe véve talán ebben az irányban kéne elindulni annak, aki kedvet érez az éjszakai munkához, és szeretne valami igazán érdekeset és számon tartottat felfedezni. A munka első lépése referenciaképek készítése, amikor az összes vizsgálandó területet végigfotózzuk jó égen, a lehető legjobb minőségben. Később ezekhez fogjuk hasonlítani a kereséskor felvett képeket, így vigyázzunk arra, hogy mindig ugyanazokat a látómező-beállításokat használjuk. Az expozíciós idő sokféle lehet, de például a 8,8 magnitúdós Nova Scuti 2009 felfedezéséhez Hideo Nisimurának egy 120 mm-es teleobjektív + Canon EOS 5D rendszerrel mindössze két 10 másodperces felvételre volt szüksége. Hasonló összeállítással, 1 percexpozícióval a határfényesség jó égen már 13–13,5 magnitúdó. A téma további nagy előnye, hogy fényszennyezett városokból is művelhető, hiszen a nóvákat 8–10 magnitúdó környékén fedezik fel, így nincs semmi baj, ha a 13,5 magnitúdós határfényességből veszítünk néhány magnitúdót.

Szupernóvák

A négy klasszikus terület közül ez az egyetlen, ahol Berkó Ernő jóvoltából (SN1999by) mozgalmunk igazi felfedezéssel is büszkélkedhet. Nagyon sikeres amatőr téma, de a hatékony munkához nem elég a DSLR technika, kell egy jó CCD-kamera, viszont ha megvan a felszerelés, és egyszer igazán kitartóan nekilátunk, szinte garantálta siker. Persze jó, ha van egy 30 cm-es távcsövünk hibátlanul működő GOTO mechanikával, ami az éjszakánként több száz célpont „végiglövésének” elengedhetetlen feltétele. A kereséshez egyrészt fényesebb egyedi galaxisokat, közel lapjukról látszóspirálokat vagy elliptikusokat válasszunk, másrészt pedig párokat, kisebb csoportokat, hogy egy látómezőben minél több galaxist tudjunk rögzíteni. A kisbolygók kizárására miatt elengedhetetlen, hogy egy óra különbséggel két felvételt is készítsünk, különben marad az idegőrlő várakozás a következő éjszakára, ami ki tudja, hogy derült lesz-e. Mivel a Bajai Csillagvizsgáló és a Szegedi Tudományegyetem együttműködésben egy profi keresőprogram is működik hazánkban, érdemes felvenni velük a kapcsolatot, a területek felosztása végett. A téma nemzetközi helyzetéről a Meteor 2009. novemberi számának változós rovatában olvashattunk.


Japán felfedezők Koicsi Itagaki magánobszervatóriumában.
Jobbról balra: Reiki Kusida, Kacumi Haseda, Yasuo Sano, Yuji Hirose és Itagaki, aki már nóvát, szupernóvát és üstököst is talált a képen látható 21 cm-es távcsővel

Változócsillagok

Manapság, amikor az erre specializált profi vagy félprofi programok tízezerszám találják az új változócsillagokat, egy fedési vagy félszabályos változó egyedi felfedezésének nem sok jelentősége van, kivéve persze a személyes büszkeséget. Annál érdekesebb lehet néhány jól megválasztott célpont rendszeres, esetleg több színben történő követése. Stickel János több éves munkán alapuló cikke jelen számunk változós rovatában iránymutató lehet ebben a témában. A teleobjektíves DSLR fotometria után érdeklődőknek nem kell elölről kezdeni a számos buktatót magában rejtő témát. Hosszúperiódusú, félszabályos és szabálytalan fényváltozású csillagok ezrei közül lehet válogatni (SR-ek, törpenóvák, R CrB típusú változók), de a tényleges célpontok kiválogatásánál érdemes a rovatvezetővel is egyeztetni. Fotózzuk az égboltot, sokszor a Tejút szép vidékeit, s néhány hét alatt tanúi lehetünk az égbolt változatosságának, a „fizika működésének”, ráadásul nem csak papíron, hanem visszakereshető, szemmel látható módon. Jól dokumentált munkával, irodalmi utánjárással össze lehet állítani olyan anyagot egy-egy gyengén észlelt csillagról, melyet folyóiratban leközölve jogot szerezhetünk a GCVS-be való bekerülésbe.

Manapság rendkívüli népszerűségnek örvendenek az exobolygó-fedések, melyek észlelése CCD-t, és 20 cm fölötti távcsövet használva bárki számára reális cél lehet. A lehetőségeket jól mutatja, hogy a Polaris Csillagvizsgáló rémesen fényszennyezett egén a28 cm-es távcsővel könnyedén lehet mérni néhány század magnitúdós fényességcsökkenéseket. Miután hazánkban több szakcsillagász csoport is foglalkozik a témával, a megfigyelések hasznosítása miatt nem is kell külföldi csillagászokkal egyezkednünk. Az észlelések megkezdése előtt mind a célpontok, mind a pontos redukálás témakörében érdemes kikérni a szakemberek véleményét. Magyar kutatási eredmények szerint a fénygörbékből exoholdak kimutatására is van lehetőség, csak sok megfigyelést kell gyűjteni, amiben nélkülözhetetlen szerepe lehet az amatőrcsillagászoknak is.


A WASP-10b exobolygó fedése 2009. október 7/8-án a Polaris Csillagvizsgáló fényszennyezett ege alól (28 SC +ST7E CCD, Tordai Tamás)

Rendkívül hasznos és különleges észlelési terület a gammafelvillanások optikai utófényléseinek vizsgálata, ahol Kereszty Zsolt mutatott fel remek eredményeket az elmúlt évtizedben. Honlapja egyben remek útmutató is azok számára, akik tranziens jelenségek megfigyelésével, fényességmérésével szeretnének foglalkozni (kereszty.csillagaszat.hu).

Kettőscsillagok

Ez a másik olyan téma, ahol hivatalosan elismert felfedezésekkel büszkélkedhetünk. Berkó Ernő kereken 400, Ladányi Tamás pedig 2 rendszerrel képviselteti magát a WDS-ben (Washington Double Star Catalog). A digitális technikák megjelenése nagyon átformálta a témát, hiszen nagy határfényességig rengeteg közeli csillag látható, viszont a felvételek kimérése, a lehetséges párok irodalmi ellenőrzése és a publikálás nagyon komoly munkát kíván. Nem véletlen, hogy a látszólag könnyű eredmények ellenére nem árasztották el a hazai kettősfelfedezők a szakirodalmat. Ismert párok mérése, ellenőrzése minden esetben hasznos dolog, és szinte egy életre szóló program a kettősök mellett elkötelezett digitális észlelők számára. Közben pedig jönni fognak az ismeretlenpárok is…


Berkó Ernő, hazánk legeredményesebb kettőscsillag-észlelője 35 cm-es Newtonjával

Mélyég-világ

Ki hinné, hogy ebben a témában van még mit felfedezni egy amatőrnek? A galaxisok világában, vagy a gömbhalmazok között nem sok minden, ám a Tejút sűrű, sokféle ködöt és halmazt rejtő vidékei aranybányák a szemfüles észlelő számára. Egyrészt az egyedi hullámhosszakon sugárzó planetáris ködök listája biztosan nem teljes, amit az elmúlt évek nagy visszhangot kapott amatőr felfedezései is bizonyítanak, másrészt bármikor megjelenhet egy új köd az égen. Jó példa erre a McNeil-köd, melyet egy fiatal csillagfelfényesedése varázsolt az égre 2004-ben, de a bevezetőben említett PV Cephei is hasonlójelenséget produkál. A Tejút területén gyakorlatilag bárhol belefuthatunk hasonlójelenségbe, így a fotósoknak ajánlatos minden felvételüket összevetni korábban készült képekkel is.


A 2008-ban felfedezett Szappanbuborék-köd csak többórás felvételeken mutatja meg szokatlanul szimmetrikus szerkezetét

Mások felfedezéseinek megerősítése

Ha mi magunk nem is foglalkozunk kereséssel, szép feladat megerősíteni azokat az objektumokat, melyeket más amatőrcsillagászok találtak égi őrjáratuk során. Hárominternetes oldalt ajánlunk az érdeklődök figyelmébe, melyek miden fontos területet lefednek. A Csillagászati Táviratok Központja a megerősítésre váró nóvák és szupernóvák számára hozott létre egy oldalt, amely a http://www.cfa.harvard.edu/iau/unconf/cbat_unconf.html címen érhető el. Itt szinte mindig találunk 16–19 magnitúdó közötti feltételezett szupernóvákat. A Minor PlanetCenter természetesen a frissen felfedezett földközeli kisbolygók és üstökösök követésére biztatja az észlelőket a http://www.cfa.harvard.edu/iau/NEO/ToConfirm.html oldalon. A harmadik oldalt egy kisbolygó-keresőprogram üzemelteti ugyan, de itt a legkülönfélébb optikai tranziensekkel találkozhatunk. Szupernóvák, blazárok, kvazárok, kataklizmikus változók, sőt, legutóbb egy FU Ori és egy UX Ori típusú változót azonosított egymás közelében két, az oldalt rendszeresen látogató amatőrcsillagász. A Catalina Real-Time Transient Survey honlapja a http://crts.caltech.edu/ címen érhető el.

Néhány témajavaslat

Eddig azokra a területekre koncentráltunk,melyek célja a felfedezés, vagy amelyekben komolyan benne van a felfedezés esélye. Ezeken kívül azonban szinte megszámlálhatatlan program létezik, amely fenn tudja tartani az érdeklődést akkor is, ha kicsit túl akarunk lépni a szépségen. Csak ízelítő gyanánt néhány lehetőség:

  • Planetáris ködök halvány külső burkainak megfigyelése
  • PK jelű planetáris ködök végigfotózása
  • A Lokális Halmaz tagjainak megörökítése
  • Nagy sajátmozgású csillagok galériája
  • NGC objektumok egy életen át
  • Kulin-féle kisbolygók megörökítése
  • Galéria az összes számozott periodikus üstökösről
  • Régi nóvakitörések monitorozása kisebb változások, újabb kitörések után nyomozva
  • Ritkán kitörő törpenóvák és egyéb irreguláris változók monitorozása


Először talán nem is gondolnánk, de a képen az M57 látható. A hosszú expozíció miatt előtűnő fantasztikus szerkezetű külső burok teljesen megváltoztatja a jól ismert látványt

És még ki tudja hány speciális válogatás, katalógus, régi felfedezők objektumlistája állítható össze a térképeket és az internetet böngészve. Végezetül lássunk egy összefoglaló táblázatot, melynek alapján eldönthető, hogy milyen észlelési területet engednek meg anyagi lehetőségeink. Minden témakörnél a minimális technikai kívánalmakat adtuk meg, ahonnan érdemes elindulni.

Hold 20–25 T videó
bolygók 20–25 T webkamera
meteorok alapobjektív videó
üstökösök 90–200 t DSLR, CCD
kisbolygók 30–40 T CCD
nóvák 35–200 t DSLR, CCD
szupernóvák 20–30 T CCD
változócsillagok 5–30 T CCD
kettoscsillagok 5–10 T DSLR, CCD
mélyég 90–200 t DSLR, CCD

Remélem ezzel a kis összeállítással sikerült alternatívákat adni azon digitális asztrofotósok kezébe, akik szeretnének nemzetközi hírnévre szert tenni, esetleg közel áll hozzájuk a tudományosság világa, vagy egyszerűen csak a halkan duruzsoló óragép mellett megfogalmazódott bennük a gondolat: Kell egy program!

Ajánljuk...