Égi kalendárium – 2009. szeptember

A bolygók láthatósága:

Merkúr: A hónap nagyobb részében nem figyelhető meg, 20-án alsó együttállásba kerül a Nappal. A hónap végére jól látható lesz a hajnali keleti ég alján, 30-án egy és negyed órával kel a Nap előtt.

Vénusz: A hajnali keleti égbolt feltűnő égitestje. Láthatósága lassan romlik, a hónap elején három, a végén két és negyed órával kel a Nap előtt. Fényessége –3,9 magnitúdó, átmérője 13"-ről 11"-re csökken, fázisa 0,74-ről 0,9-re nő.

Mars: Előretartó mozgást végez az Ikrek csillagképben. Éjfél előtt kel, az éjszaka második felében figyelhető meg. Tovább fényesedik, fényereje 0,9 magnitúdóról 0,7 magnitúdóra, átmérője 5,8"-ről 6,6"-re nő.

Jupiter: Hátráló mozgást végez a Bak csillagképben. Az éjszaka nagy részében feltűnően látszik a déli égen, hajnalban nyugszik. Fényessége –2,7m, átmérője 47".

Szaturnusz: A Nap közelsége miatt nem figyelhető meg, 17-én este együttállásban van a Nappal. 2-án lép át az Oroszlán csillagképből a Szűzbe.

Uránusz: Egész éjszaka látható a Halak csillagképben. 17-én szembenállásban van a Nappal.

Neptunusz: Az éjszaka első felében figyelhető meg a Bak csillagképben. Kora hajnalban nyugszik.

A bolygók királya: Jupiter

A szeptemberi éjszakák uralkodó égitestje a déli horizont felett fénylő Jupiter, melynek látványát már augusztusban is sok laikus megcsodálta, bár sokan azt gondolták, hogy az esthajnal csillagok látják. Az éjféli órákban az óriásbolygó már elég magasra emelkedik ahhoz, hogy nyugodt légköri viszonyok esetén fantasztikus részleteket pillanthassunk meg távcsöveinkkel a bolygó forrongó légkörében. Ilyenkor leghíresebb légköri jelenségét, a Nagy Vörös Foltot is megfigyelhetjük, amennyiben pont a tőlünk látható oldalon tartózkodik. Hogy mikorra esnek ezek az órák, a Sky&Telescope megfelelő oldalán található kalkulátor segítségével kiszámíthatjuk. Most is sok érdekességet tartogat a négy Galilei-féle hold tánca, a köztük lezajló kölcsönös fedések sora. Szeptember 6-án este 20:52-kor az Europa árnyéka az Iora vetül, 0,7 magnitúdós, szemmel is érzékelhető fényességcsökkenést okozva a holdnál. Két éjszakával később, szeptember 9-én 01:37-kor ismét lejátszódik a jelenség, ezúttal még nagyobb, 1 magnitúdós fényességcsökkenést okozva. A fogyatkozások részletesebb adatai a Csillagászati évkönyv 2009-es kötetében találhatók.

MISSING DST IMAGE!!!!

Berente Béla augusztus 20-án készült animációján a Vörös Folt éppen lefordul a korongról, miközben előbb az Io kerül a bolygó elé, majd a hold árnyéka is megjelenik a Jupiteren. (bolygok.mcse.hu)

A leghosszabb periódusú fedési kettős

Az Auriga (Szekeres) csillagkép egyik nem túl fényes, a nagyközönség és az amatőrcsillagászok számára sem nagyon ismert csillaga pont a Csillagászat Nemzetközi Évére időzítette 27 évenként bekövetkező minimumát. A fényes Capellától alig pár fokra található ε (epszilon) Aurigae az idő legnagyobb részében 3 magnitúdó fényességű, vagyis városokból is könnyen megfigyelhető csillag.  Az Almaaz néven ismert csillag fénye azonban 27 évenként elkezd csökkenni, és néhány hónap alatt 3,8 magnitúdóra esik vissza. Bár az első fedést 1821-ben vették észre, a hatalmas csillag azóta is féltve őrzi titkát. Az Almaaz maga egy körülbelül 2000 fényévre található F színképtípusú szuperóriás csillag, felszíni hőmérséklete 7800 K, átmérője valamivel nagyobb mint 1 CSE, vagyis ha a Nap helyébe tennénk, elnyelné bolygónkat! Teljes energiakibocsátása 50 ezerszer múlja felül a Napét, tömege pedig 15-20 naptömeg körüli lehet. Az F színképtípusú szuperóriások már magukban is elég ritkák, de az ε Aur még ennél is furcsább.

MISSING DST IMAGE!!!! 

Az ε Aurigae a fényes Capellától pár fokkal délnyugatra látható. Megtalálása még városi égen sem okozhat gondot (forrás: Torsten Bronger)

Számos csillagász vélekedése szerint a csillag valójában egy fedési
kettős rendszer, vagyis két csillag kering egymás körül, melyek keringése során időnként az egyik csillag kitakarja társát vagy annak egy részét. Ez okozhatja a rendszer
tőlünk észlelhető fényességének csökkenését. Ám ellentétben sok ezer hasonló rendszerrel, elképzelhetetlenül grandiózus skálán. Összehasonlításképpen: a fedési kettősök prototípusa, a β Persei (Algol) 2,87 naponta halványodik el, miközben egy K típusú óriás eltakarja a kisebb, de fényesebb B típusú főkomponenst. Az Almaaz nagyjából ugyanannyit halványodik el egy fedés során, mint az Algol, de periódusa 27,1 év, a fedés pedig majdnem két évig tartó folyamat! Egy F szuperóriást két évig (részben) eltakaró égitestnek hatalmas méretűnek kell lennie, ám ennek ellenére még soha senki nem detektálta az Almaaz spektrumában, azaz lényegében láthatatlan az optikai tartományban. A legelfogadottabb elmélet szerint az Almaaz körül egy hozzá hasonló tömegű csillag kering, amit azonban számunkra teljesen eltakar  egy sötét, valószínűleg pontosan éléről látszó porkorong. A két komponens távolsága 30 CSE körüli, így a sűrű porkorong valószínűsíthető átmérője 20 CSE. Mivel a teljes fedés közepén enyhe felfényesedés észlelhető, a porkorong középen lyukas lehet, mint egy hatalmas fánk. Hogy milyen csillag van benne, teljesen bizonytalan: bizonyos vizsgálatok 4 naptömegű csillagra, mások 15 naptömegű égitestre
következtettek.

MISSING DST IMAGE!!!! 

Az ε Aur fényességbecslését a tőle délre látható 3,2 és 3,8 magnitúdós (32 és 38) csillagok nagyon megkönnyítik. Jelenleg valahol a 3,2-essel lehet egyező a fényessége.

A jelek szerint azonban a rendszer még ennél is furcsább: vannak arra utaló
adatok, hogy egy nagy tömegű test, valószínűleg egy igen nagy bolygó,
spirális pályán folyamatosan közeledik a rejtélyes sötét társ felé. A
most esedékes fedés alatt születő megfigyelések kulcsfontosságúak
lehetnek a jelenség megértésében és annak eldöntésében, hogy ez a
feltételezett bolygó valóban létezik-e, és vajon anyacsillagába zuhan-e. Az ε Aur legutolsó fedése 1982-1984 során játszódott le, a következő pedig 2009 augusztusától 2011 májusáig fog tartani. Várhatóan földi és űrbéli műszerek armadája fogja észlelni a csillag változásait, ám a szakemberek ez alkalommal számítanak a nagyközönség segítségére is! A csillag ugyanis egyszerűen túlságosan fényes a legtöbb
professzionális teleszkóp számára, Így a megfigyelésben nagy szerepet kaphatnak a kis műszerekkel és szabad szemmel dolgozó amatőrcsillagászok. (A változó fényességű csillagok
megfigyelési adatait Magyarországon az MCSE Változócsillag Szakcsoportja gyűjti, amely továbbítja az 1911 óta létező legnagyobb nemzetközi szervezet, a Változócsillag-Észlelők Amerikai Társasága (AAVSO) felé). A rendszer lassú halványodása már elkezdődött, ennek további nyomon követése a következő hónapokban remek feladat lehet minden érdeklődő számára.

Nyílthalmaz ikrek a Perseusban

Az őszi hónapok estéin magasan a fejünk felett delel a Tejút sávja. Szeptemberben eleinte kissé alacsonyan, de az éjszaka nagy részében megfigyelhető a Galaxis talán legszebb nyílthalmaza, azaz halmaz-párosa, a χ és h Persei, avagy NGC 869-884 NY Per. Legtöbben mégsem így, hanem az amatőrök között népszerű nevén, Ikerhalmaznak hívják. A két csodálatos halmaz centruma alig teleholdnyi távolságra látszik egymástól az égen, tagjaik egymásba folynak. Szabad szemmel elnyúlt ködösségként láthatjuk a Cassiopeia és a Perseus "teteje" között félúton. Bár a déli égen vannak fényesebb és egyenként szebb csillaghalmazok, a kettős rendszerrel nem igazán vehetik fel a versenyt. Az Ikerhalmaz végre valóban egy olyan csoda, melyre méltán irigykedhetnek a déli égbolt megfigyelői.

MISSING DST IMAGE!!!!

A χ és h Persei a Perseus északnyugati csücskében, a Cassiopeia csillagkép alatt helyezkedik el. (forrás: Torsten Bronger)

Valódi távolságuk is megközelítően azonos, 7300 fényév, ezzel a Perseus-kar részét képezik. Koruk 13 millió év, vagyis a legfiatalabb nyílthalmazok közül valók; a térben egymáshoz közel, egyszerre, ugyanabból a hidrogénfelhőből alakultak ki. Fényesebb és sűrűbb az NGC 869, mely vizuálisan 4,5 magnitúdóval ragyog, tehát könnyedén látható szabad szemmel. Társa, az NGC 884 "csak" 5,7 magnitúdós, jobb égen ez is könnyedén megmutatja magát. Leggyakrabban azonban egy elnyúlt, 3 magnitúdós földimogyoró alakot láthatunk puszta szemmel. Közelükben a Stock 2 halmaz több mint fél fokos, 6 magnitúdós fénylése is kivehető. Érdekes tény: ha képzeletben a Fiastyúk-halmaz helyére tennénk a két mélyég-objektumot, akkor 0 és 1,2 magnitúdós, több fok kiterjedésű halmazokként ragyognának!

MISSING DST IMAGE!!!! 

Cserna Antal csodálatos felvétele a Perseus Ikerhalmazról. Részletes adatok és nagyobb verzió innen tölthető le.

Távcsőben az Ikerhalmaz először is szokatlan csillagsűrűségével és színeivel hívja fel magára a figyelmet. Különösen az NGC 884-ben találunk sok vörös óriáscsillagot, de a környék több más vörös csillaga is hozzájárul a látvány nagyszerűségéhez. Rajtuk kívül még sok kékes, fehér, zöldes, sárgás színű égitest is ragyog felénk az Ikerhalmazból, így teljes a színkavalkád. Mivel egyenként 300-300 csillagot tartalmaznak, és kisebb (20-30-szoros) nagyítással, 10-15 cm-es távcsővel még legalább ugyanennyi látszik a látómező tejutas hátterében, egyike azon területeknek, ahol egy látómezőben ugyanannyi csillagot láthatunk, mint az egész égen szabad szemmel! Mindenféle műszerrel érdemes szemrevételezni, binokulárokkal és RFT-kkel a 2,5 fokkal északra lévő Stock 2 is becsempészhető a látómezőbe. Nagyobb nagyításokkal a bontás fokozható, de 50-60-szoros felett már nem nagyon láthatjuk egyszerre a két halmazt, és a színek is kevésbé érvényesülnek. Tipikus kistávcsöves, nagylátómezős objektum, a 13-15 cm-es műszerben, 3 fokos LM mellett felragyogó ezer csillag látványát semmi sem tudja pótolni.

Üstökös az Orion-ködnél

Egy nem túl fényes, ám nagyobb távcsövekkel nézve, vagy fotografálva igen látványos üstökös közeledik napról napra az égbolt egyik legszebb objektuma, a Nagy Orion-köd felé. A közelség természetesen csak látszólagos, míg a köd 1300 fényéve van tőlünk, az üstökös 5 fénypercre mozog bolygónktól. A 217P/LINEAR nevű periodikus üstököst 2001 nyarán fedezte fel a földközeli kisbolygók kutatására szakosodott Lincoln Near Earth Asteroid Research (LINEAR) program. Az év végére a földközeli üstökösök csoportjába tartozó vándor 12-13 magnitúdóig fényesedet, majd gyorsan halványodva 2002 áprilisában eltűnt az észlelők szeme elől. A 7,91 éves keringési idejű kométát ez év március17-én fedezte fel újra Ernesto Guido, Giovanni Sostero és Paul Camilleri egy
25 cm-es, interneten keresztül vezérelhető távcsővel. A 18,2 magnitúdós üstökös a másnapi 20 perces
összegképeken 15 ívmásodperces kómát mutatott. Azóta közeledik szeptember 8-ai perihéliumához (q= 1,224 CsE), melynek eredményeként egyenletesen fényesedve ma már 12 magnitúdós, szép porcsóvát mutató égitest.

MISSING DST IMAGE!!!!

A 217P/LINEAR bonyolult szerkezetű csóvája Dabid Cardenosa (Bootes Observatory, Spanyolország) augusztus 22-ei felvételén.

Fényességét várhatóan a hónap végéig tartani fogja, vagyis jó égről 10-15 cm-es távcsövekkel már megpillantható lesz, de a csóva észrevételéhet bizony 30-35 cm-es távcső, vagy fotografikus technika kell. Az üstökös jelenleg az Eridanus csillagképben jár és napi 1 fokot mozdul el kelet felé. Szeptember 18-án lép át az Orionba, és 26-án este áthalad az NGC 1981 jelű nyílthalmazon, amely 1 fokkal északra található az Orion-ködtől. Közepes látószögű felvételeken nem lesz nehéz összehozni az üstökös és a köd látványát, amivel 26-án hajnalban és 28-án hajnalban is érdemes lesz próbálkozni. Az első negyedben lévő Hold nem fogja zavarni a megfigyeléseket. Az üstökös napi koordinátái ezen a honlapon találhatók.

Még több esemény, előrejelzés: Meteor csillagászati évkönyv 2009

Észlelések beküldése a Meteor rovataihoz: meteor.mcse.hu

Támogassa tagdíjával a Magyar Csillagászati Egyesületet! http://www.mcse.hu/mcse_belepes_info

 

Ajánljuk...