Égi kalendárium – 2014. január

Az év a Quadrantidák meteorrajjal kezdődik, de január a bolygók szerelmeseinek hónapja is lesz, hiszen az oppozícióban lévő Jupiter mellett a Vénusz sarlóját és a Merkúrt is megkereshetjük. Az üstökösök kedvelői sem unatkozhatnak, erről két, binokulárral látható kométa gondoskodik.

Bolygók

Merkúr: A hónap közepétől kereshető az esti délnyugati ég alján. Láthatósága fokozatosan javul, a hónap végén már több mint másfél órával nyugszik a Nap után. 31-én legnagyobb keleti kitérésben van, 18,4°-ra a Naptól, idei egyik legjobb esti láthatóságát adva.

Vénusz: A hónap elején még kereshető az esti nyugati égen, 1-jén másfél órával nyugszik a Nap után. Láthatósága azonban gyorsan romlik, 11-én már alsó együttállásban van a Nappal. 14-én már újra kereshető napkelte előtt a keleti ég alján, ekkor háromnegyed órával kel központi csillagunk előtt. Láthatósága rohamosan javul, 31-én már közel két órával kel a Nap előtt. Fényessége -4,4m-ról -4,3m-ra csökken, majd hajnali láthatósága idején lassan -4,7m-ra nő, átmérője 60,1″-ről 63,2″-re nő, majd 51,4″-re csökken. Fázisa 0,04-ról 0,003-re csökken, majd 0,12-ra nő.

Mars: Előretartó mozgást végez a Szűz csillagképben. Éjfél után kel, a hajnali órákban látható a keleti égen. Fényessége 0,8m-ról 0,3 m-ra, látszó átmérője 6,9″-ről 8,8″-re nő.

Jupiter: Hátráló mozgást végez az Ikrek csillagképben. 5-én szembenállásban van a Nappal. Egész éjszaka feltűnően látszik, magasan a téli égen. Fényessége -2,6m, amely az oppozíció körüli napokban -2,7m-ig nő; átmérője 47″.

Szaturnusz: Előretartó mozgást végez a Mérleg csillagképben. Kora hajnalban kel, alacsonyan látszik a hajnali délkeleti ég alján. Fényessége 0,6m, átmérője 16″.

Uránusz: Az éjszaka első felében figyelhető meg a Halak csillagképben. Éjfél előtt nyugszik.

Neptunusz: A hónap első felében még kereshető az esti szürkületben a Vízöntő csillagképben.

A Quadrantidák meteorraj maximuma

Az év során csak kevés meteorraj mutat olyan mértékű aktivitást, ami az amatőrcsillagászok nagy többségének, sőt a nagyközönségnek az érdeklődését is felkelti. Ezek egyike a január 3-án tetőző Quadrantidák, amely nevét a ma már nem létező Quadrans Muralis (Fali Kvadráns) csillagképről kapta. Ezt az alakzatot, amely a középkor végének, a kora újkornak a legfejlettebb csillagászati pozíciómérő műszere volt, az Ökörhajcsár és a Sárkány csillagképek területéből hasították ki. Bár maga a konstelláció már nem használatos, a meteorraj elnevezése őrzi az emlékét.

A Quadrantidák radiánsa

Január 3-án, pénteken este lehet részünk a hullócsillag-raj látványában, amelynek láthatósága majdnem a legkiválóbb. Hold nem lesz az égbolton, azonban a raj radiánsa csak a hajnali órákban emelkedik magasabbra, annak ellenére, hogy cirkumpoláris. Az előrejelzések szerint a maximum 19:30 UT körül várható, amikor a terület az északi horizont közelében fog tartózkodni. Amennyiben beválik az előrejelzés, akkor nagyszerű látványban lehet részünk, ahogy a horizont közeléből induló, nagyon lapos szögben érkező meteorok, rendkívül hosszan repülnek, lassan égnek el légkörünkben. Ha a maximum nem lesz olyan éles, akkor hajnalban tovább folytatódik a tűzijáték: egy, a nyári Perseidákhoz nagyon hasonló, sőt, talán még azt is felülmúló látványosságban lehet részünk, lévén, hogy a Quadrantidák akár 80-100 meteort is produkálhatnak óránként. (Forrás: Az IMO 2014-es meteorraj-kalendáriuma http://www.imo.net/calendar/2014)

Akik a Quadrantidákat meg szeretnék figyelni, valószínűleg utazniuk kell a Kárpát-medencét megülő köd miatt. Érdemes figyelemmel kísérni a meteorológiai előrejelzéseket és a műholdképeket!

Jupiter-szembenállás

Naprendszerünk legnagyobb bolygója 12 év keringési periódussal halad végig az állatövi csillagképeken; legnagyobb deklinációjú oppozícióját épp ez év januárjában éri el. A bolygó január 5-i szembenállása éjjelén, éjfél előtt 65° magasan delel a horizont felett – fejünk fölé nézve igézően ragyog a -2,7m-s, 47″ korongátmérőjű planéta!

Vizuálisan észlelve a sávok és nagyobb alakzatok relatív intenzitásának és abszolút színének becslésével még mindig értékes munkát végezhetünk. Webkamerával a minél részletesebb felvételek készítése mellett próbálkozzunk RGB szűrős képek készítésével, infravörös és metánsáv-fényképezéssel. Forgó korongú animációk mellett készítsünk szalagtérképeket – a hosszú éjszaka lehetőséget ad a teljes bolygófelszín megörökítésére. Végül a kitartó észlelők ugyanazon centrálmeridián-érték mellett, több hetes-hónapos intervallumban készített felvételei összehasonlításával a széláramokban tovasodródó alakzatok mozgását is gyönyörűen rögzíthetik. A bolygó június végéig megfigyelhető az esti égen – kövessük és észleljük minél tovább a Jupitert a tavaszi estéken is.

Ne feledkezzünk meg a kiválóan megfigyelhető Galilei-holdakról sem. Oppozíciókor a Ganymedes 1,73″, a Callisto 1,57″ az Io 1,19″, az Europa 1,03″ látszó átmérőjű. Nagyobb, 20-30 cm-es műszerrel és némi gyakorlattal felszíni részleteket láthatunk a Ganymedesen és az Ión, némiképp nehezebben a Callistón és az Europán. A vizuális észlelésekhez mindig használjunk sárga, széles áteresztésű zöld, vagy lazac színű szűrőket. Webkamerával is rögzíthetünk részleteket a holdakon – ekkor a felvételnél a fényerősséget a holdakhoz állítsuk, ne az anyabolygóhoz. A Galilei-holdak amatőr észlelése kevéssé népszerű – itt amatőr szinten is igen értékes megfigyeléseket végezhetünk!

Oppozícióban a Jupiter! A felvételt Michal Vajda készítette 30 cm-es tükrös távcsővel december 27-én

A Merkúr esti láthatósága

Januárban a Merkúr közepesen kedvező keleti kitérése figyelhető meg napnyugtakor az esti égen. A december végi felső együttállás után a Naptól lassan távolodó, teliből csökkenő fázisú bolygót január 20-a körül már jó reményünk van megtalálni. Az ekkor 0,87 fázisú, majdnem teli korong 5,5″ átmérőjű és -0,9m fényességű. A bolygó 14,2°-ra távolodott már el a Naptól, és 50 perccel nyugszik a Nap után (CM=35°). A Merkúr január 31-re kerül a legnagyobb keleti kitérésbe; a 0,53 fázisú bolygó mérete addigra 7,1″-re nő ekkor, -0,5m fényesség mellett (CM=87°). A 18,4°-os elongációnak köszönhetően jól megfigyelhető, egy és háromnegyed órával nyugszik a Nap után. Dichotómiája a következő reggelre esik; február 1-jén este már 0,48-ra csökken a fázisa. Ettől kezdve a merkúrsarló rohamosan fogyni és halványodni kezd: Február 7-én még jó esélyünk van megtalálni a jókora, 8,8″ átmérőjű, de 0,20 fázisú és 1,0m-s sarlót, hiszen a bolygó ekkor még 14,7°-os kitéréssel másfél órával nyugszik a Nap után (CM=126°).

A Vénusz alsó együttállása

Január 10-én következik be a Vénusz alsó együttállása, így a hónap során az esti, majd a hajnali égen próbálkozhatunk a minél vékonyabb vénuszsarló megfigyelésével. Bár az ekliptika dőlésszöge nem kedvez különösebben az esemény megfigyelésének, és a DNy-on, majd DK-en látszó vénuszsarló nem emelkedik magasra a horizont fölé, de a bolygó együttálláskor bő 5°-kal a Naptól északra halad el, ami jelentősen megkönnyíti mind az esti, mind a hajnali észrevételét. Január 1-jén este a Vénusz 15,7°-os elongáció mellett másfél órával nyugszik a Nap után. A vékony, 3,7%-os sarló már 59,8″-es. Ha látunk is a sarló szarvain túlnyúló részt, ez még nagyon rövid ilyenkor. Az események hatalmas sebességgel zajlanak innentől kezdve, napról napra fogy a sarló és romlik a láthatóság. Január 3-án a 2,4%-os sarló 13°-os elongáció mellett egy és negyed órával nyugszik a Nap után – este binokulárral, távcsővel könnyen megtalálható. Január 6-án 8,9°-os elongáció mellett már csak egy órával nyugszik a Nap után – nem könnyű megtalálni az alkonyatban az 1,1%-os sarlót. Távcsővel, közepes nagyításon figyelve már mindkét sarlócsúcs 20-30°-kal túl fog nyúlni a 90°-on. Mivel a bolygó a Naptól északra halad el, közvetlenül az alsó együttállás napjaiban is van esélyünk megtalálni – bár ekkor egy GOTO-s vagy osztottkörös mechanika nagy segítségünkre lehet. Január 8-án a 0,6%-os bolygó a 6,5°-os elongáció ellenére is még háromnegyed órával nyugszik a Nap után. Január 10-én, az alsó együttállás napján a 0,4%-os, 62,7″-es és -4,1m fényességű bolygó 5,2°-ra halad el a Naptól északra. Ekkor 23 perccel kel a Nap előtt, és 31 perccel nyugszik utána. A következő napokban a hajnali láthatósága rohamosan javul: 13-án a 0,6%-os bolygó a 6,2°-os elongáció ellenére már háromnegyed órával, míg január 16-án a 9,8°-os elongációjú és 1,4%-os fázisú bolygó már egy órával kel a Nap előtt.

Ekkor binokulárral biztosan, de talán már szabad szemmel is megpillantható a hajnali szürkületben. Január 31-én a 12,2%-os sarló 28,5°-os elongációban már két órával a Nap előtt kel, a hajnali ég feltűnő égiteste.

Január végétől február közepéig (10-25%-os fázis) egy különleges észlelési terület is sikerrel kecsegtet: a hamuszürke fény megpillantása. A bolygó éjszakai oldalának halvány derengését csak teljesen sötét égi háttér mellett van reményünk meglátni. A megpillantásához kiváló optikájú távcsőre van szükségünk. A fénylés színszűrős vizsgálata kiemelt jelentőségű: az oxigénmolekulák Herzberg-légkörfénye és az atomos oxigén emissziója is 550 nm környékére esik. Így egy 550/50-es IF szűrő, vagy egy keskenyebb áteresztésű zöld szűrő ezeket emeli ki. Minden más (kék, narancs, vörös) hullámhosszon végzett pozitív megfigyelés is rendkívül értékes lenne. Próbálkozzunk vizuálisan keskenyebb, jól definiált tartományokban áteresztő szűrőkkel (RGB-k is kiválóak)!

Az egyre keskenyedő Vénusz-sarló Cseh Viktor rajzos észlelésén

Januári holdsarlók

Január 30-án hajnalban a Hold 5:40 UT-kor 2 fok magasan lesz, ekkor a sarló 15 óra 59 perccel lesz újhold előtt. Mivel a Nap csak 7:10 körül kel, így elég jó esély van a sarló megpillantására. A sarlótól déli irányban, kb. 12° magasan a Vénusz is fényesen ragyog majd. Január 31-én, fél órával napnyugta után a délnyugati égbolton láthatunk fiatal holdsarlót: 16:17 UT-kor a sarló 18 óra 38 perces lesz, kb. 5°-os magasságban figyelhetjük meg, tőle 9° távolságban, 10° magasan áll majd az ekkor legnagyobb keleti kitérésében lévő Merkúrt.

Üstökösök

C/2013 R1 (Lovejoy). A tavalyi év végének fényes üstököse továbbra is kellemes látványt nyújt a korán kelőknek. Január első felében a Herkules csillagkép délkeleti részén halad keresztül, majd a hónap közepén átlép a Kígyótartóba. Mivel már túljutott napközelségén, és a Földtől is távolodik, fényessége folyamatosan csökkenni fog, a hó eleji 6m-ról 7-7,5m-ig jut. A hajnali égbolton kereshetjük a szürkület kezdetére mintegy 40 fok magasságig emelkedő csóvás égi vándort.

A Lovejoy-üstökös keresőtérképe

C/2012 K1 (PANSTARRS). A több forradalmian új technológiát, például egy 40×40 cm-es, 1,4 gigapixeles, 4096 egyedi csipből megépített CCD-kamerát használó Panoramic Survey Telescope & Rapid Response System (PanSTARRS) 1,8 m-es távcsövével fedezték fel 2012. május 19-én. A 19,5 magnitúdós üstökös ekkor még 8,8 CSE-re járt csillagunktól, ám 2014. augusztus 27-én 1,055 CSE-re megközelíti azt, így az év egyik legfényesebb, hosszú hónapokon át látható üstököse lehet. Mivel először látogat hozzánk az Oort-felhőből, fényesedése 2013 végére lelassulhat, de még így is a binokulárokkal észlelhető célpontok közé fog tartozni. Ebben a hónapban azonban még csak nagyobb távcsövekkel lesz látható a 3 CSE-nél is messzebb járó, a Hercules délnyugati szegletében keresendő, 13m fényességű üstökös. Mivel csillagszegény területen mozog, nem lesz látványos együttállása, azonban az év első hajnalán mindössze 2,1 fokkal nyugatra láthatjuk a várhatóan 8-9 magnitúdós C/2012 X1 (LINEAR)-üstököstől. Legkisebb távolságukat 2013. december 29-én érik el, ekkor 1,2°-ra lesznek egymástól, ami remek témát kínál az asztrofotósoknak, de a vizuális észlelőknek sem kell sokat mozgatniuk a távcsövüket.

C/2012 X1 (LINEAR). Az 1998-ban indult és 2013-ban befejezett Lincoln Near-Earth Asteroid Research (LINEAR) keretében fedezték fel 2012. december 8-án. A 19,5-20 magnitúdós, csillagszerű égitestről csak a megerősítő észlelések derítették ki, hogy valójában egy üstökös, amely ekkor még 5,2 CSE-re járt a Naptól, de közeledett hozzá. Perihéliumát csak idén februárban éri el 1,6 CSE-re központi csillagunktól, ám meglehetősen rossz helyzetben, bolygónktól távol. 2013 októberében 8 magnitúdóra kifényesedve bújt elő a Nap mögül, ami egy kitörés eredménye volt. Ugyanakkor a nagy aktivitás nem korlátozódott a rövid ideig tartó kitörésre, hanem a mag folyamatos anyagkibocsátása miatt 9 magnitúdó körül állandósult a fényessége. Ezt az összfényességet fogja tartani a tél folyamán, perihéliumakor pedig még fényesebb is lehet.

Az üstököst ebben a hónapban a hajnali égen láthatjuk, látszó mozgása majdnem pontosan napi 1° lesz, így elongációja egy hónap alatt mindössze 1°-ot változik. Útja során a Hercules déli szegletében, majd az Ophiuchusban mozog délkelet felé. Az üstökös újév hajnalán mindössze 2,1°-ra keletre lesz látható a 13 magnitúdós C/2012 K1-től, 10-én hajnalban 18 ívpercre nyugatra halad el a 3,2 magnitúdós kappa Ophiuchitól, 22-én hajnalban 5 ívpercre délre fog mutatkozni a 10,5 magnitúdós NGC 6384 spirálgalaxistól, majd 27 hajnalban a nagy kiterjedésű IC 4665 nyílthalmaztól fél fokra északkeletre láthatjuk.

R Hydrae

A csillag a Hydra és a Virgo csillagképeket elválasztó képzeletbeli határvonal közelében helyezkedik el. Azok közé a fényesebb mirák közé tartozik, amelyeket a vizuális észlelők kis távcsövekkel – sőt maximum idején akár szabad szemmel is – megfigyelhetnek. Átlagfényessége 4,5 és 9,5 magnitúdó között változik, és mindezek mellett vizuális kettős; társa egy 12 magnitúdós objektum, amelyről bebizonyosodott, hogy nagyon hosszú periódusú pályán egy további csillaggal kering együtt. A mintegy 410 fényévre található óriást 1662-ben katalogizálta Johannes Hevelius. Ekkor 6 magnitúdósnak mutatkozott, azonban három évvel később Geminiano Montanari szabad szemmel is észlelte: fény derült tehát a csillag változó mivoltára, egyben ez lett a csillagászat történetének harmadik mirája.

Az R Hydraere a kutatók csökkenő periódusa kapcsán figyeltek fel; az elmúlt néhány évszázad során pulzációs ciklusai mintegy száz nappal rövidültek meg. A Zijlstra és szerzőtársai (2002) által vizsgált adatok szerint 1700 körül ezt a csillagot még 495 napos periódus jellemezte, amely az azt követő száz év során 480-ra csökkent. Ezután a változás üteme tovább fokozódott, majd az 1900-as 420 napos rezgés 1950-re felvette a ma is viszonylag stabilnak mondható 380 nap körüli értéket. A csillag fel- és leszálló ága szinte egyenes, fűrészfogszerű fénymenetét éles minimumok és kicsúcsosodó maximumok jellemzik.

Az R Hya fénygörbéje a VCSSZ adatai alapján

Az NGC 2775 galaxis a Rák csillagképben

A Rák csillagkép területe nem épp galaxisairól híres, gondoljunk csak az M44-re, M67, amik nyílthalmazok. De most hagyjuk magunk mögött a Tejútrendszert, és utazzunk egészen az NGC 2775-höz. Ez a spirális, SA típusú galaxis sok vékony, porban gazdag spirálkarral rendelkezik, ezeket flokkulens spiráloknak nevezzük. A Rák és a Hidra határán lévő csillagváros 55 millió fényévre található bolygónktól, és a Virgo-szuperhalmazhoz tartozik. 10 magnitúdós fényessége 4×3 ívperces felületen oszlik el, azaz relatíve magas felületi fényességgel bír. Csillagszerű magját egy belső korongszerű régió veszi körbe, amely idős csillagokból áll. Ezt övezi egy porból álló gyűrű, majd a spirálkarok következnek. A magvidék és a spirálkarok határa nagyon élesen válik el, ez a távcsőben is megfigyelhető. Bár magas fényessége miatt – sötét égen – 7-8 cm-es távcsövekkel is megtalálható, részleteket, a fényes magvidéken kívül, nagy műszerekkel is nehezen figyelhetünk meg. Ha szerencsénk van, 30 cm körüli tükrökkel már esetleg észlelhetjük a galaxis markánsabb porfoltjait.

Az NGC 2775 egy 50 cm-es RC teleszkóppal fotózva (Jeff Newton/Adam lock/NOAO/AURA/NSF)