Égi kalendárium: 2022. július

Bekösztönött a legforróbb hónap, mindjárt vörös fokozatú riasztással. Napközben akár 40 fok is lehet, és éjszaka se hűl le túlságosan a levegő. Reménykedjünk a hidegfrontokban, amelyek felfrissítik az észlelőt és a légkört egyaránt. Mélyegezzünk Herschel nyomában, kövessünk üstökösöket, keressünk holdsarlót. Jó csillagász-vakációt! 

A bolygók járása

Merkúr: A hónap elején még megfigyelhető napkelte előtt a keleti látóhatár közelében. 1-én még bő egy órával kel a Nap előtt, de láthatósága egyre romlik, ez az érték 10-én már csak
40 perc, és 13-a után elvész a kelő Nap fényében. 16-án felső együttállásban van a Nappal. 22-én már újra megkísérelhető felkeresni napnyugta után, ekkor fél órával később nyugszik, mint a Nap. Láthatósága lassan javul, a hónap végén háromnegyed órával nyugszik a Nap után.
Vénusz: Napkelte előtt látható a keleti-északkeleti ég alján mint fehér fényű, ragyogó égitest. Több mint egy és háromnegyed órával kel a Nap előtt, meredeken emelkedik a látóhatár fölé. Fényessége –3,9m, fázisa 086-ről 0,92-ra nő, átmérője 11,9″-ről 10,8″-re csökken.
Mars: Előretartó mozgást végez a Halak, majd 8-ától a Kos csillagképben. Éjfél után kel, az éjszaka második felében látható a délkeleti-déli égen. Nyugodt, erős vörös fénye révén könnyű megtalálni. Fényessége 0,5m-ról 0,2m-ra, látszó átmérője 7,2″-ről 8,2″-re nő.
Jupiter: Előretartó, majd 29-étől hátráló mozgást végez a Cet csillagképben. Éjfél körül kel, az éjszaka második felében látható a feltűnően fényes bolygó a déli égen. Fényessége –2,5m, átmérője 42″.
Szaturnusz: Hátráló mozgást végez a Bak csillagképben. Késő este kel, az éjszaka nagyobb részében megfigyelhető alacsonyan, déli irányban. Fényessége 0,5m, átmérője 18″.
Uránusz: Éjfél után kel, az éjszaka második felében látható. Előretartó mozgása a Kos csillagképben egyre lassul.
Neptunusz: Éjfél előtt kel. Az éjszaka nagy részében látható, hátráló mozgást végez a Halak csillagképben.

Meteor 2022 észlelőtábor (MTT 2022). Információk, jelentkezés itt. Kedvezményes jelentkezési határidő: július 3. 

Holdsarlóvadászok figyelmébe!

Július 27-én hajnalban 39 órás, 29-én este pedig 24 órás holdsarló észlelésével próbálkozhatunk. A hajszálvékony holdsarló azonosítása a hajnali vagy az esti szürkületi égen nem könnyű feladat, sok sikert kívánunk!

A hajszálvékony holdsarló megfigyelése és fényképezése nem könnyű feladat.  Cseh Viktor beszámolója: “Újhold előtt majdnem 24 órával járunk 2022 június 28-nak hajnalán. A Lacertában felbukkant törpenóváról ugyan lemaradtam (nem keltem fel időben), de a korai holdsarlót azért megfigyelem. Kiérve az észlelőhelyre szomorúan látom, hogy az égbolt alsó 2-2,5 fokos sávja cirruszos, piszkos. A helyi holdkelte időpontjában elkezdem a keresést ám sajnos csak 02:05UT-kor találom meg a sarlót. Bágyadt, halvány fénye alig kivehető, bár azért stabilan látszik. Sajnos érzékelhető, hogy a légkör nem túl jó állapotú. Szabad szemmel 04:20UT-kor tudom kiszúrni, de segédeszköz nélkül sajnos nem mutatkozik meg sokáig a Hold íve. Ahogyan világosodik az ív, egyre halványabb a sarló. 02:35UT-kor összepakolok és hazaindulok. A sarlót utoljára 02:35UT-kor láttam, kora ekkor 24 óra 17 perc!”

Csóvás égi vándorok

Júliusra 19-re csökkent azon üstökösöknek a száma, amelyeket egy maximum 200/800-as Newton-távcsővel fotografikus módon valószínűleg meg lehet örökíteni. Volt olyan időszak, amikor ez a szám közel a duplája volt a mostaninak és reméljük még lesz is ilyen időszak. Mint mindig most is a fényesebbekre szeretnénk felhívni a figyelmet, amelyeket még kisebb távcsövekkel és akár vizuálisan észre lehet venni.

A teljes, kb. kéthetente frissülő lista elérhető a rovatvezetőnél az ustokoseszleles@gmail.com e-mail címen, vagy a Facebookon, a Üstökös-csoportban.

C/2019 T4 (ATLAS)

Az üstökös már túljutott napközelpontján, így központi égitestünktől lassan távolodik, a Földtől viszont annál gyorsabban a két égitest eltérő mozgásiránya miatt. Ennek ellenére a hónap során a várható fényességcsökkenése alig 0,2-0,5 magnitúdó, a jelenlegi 12,7 magnitúdóról, így közepes távcsövekkel akár vizuálisan is megfigyelhető, míg fotografikus megörökítéshez még kisebb távcsövek is elegendőek. Sajnos látványában nem az a mindenki képzeletében élő hosszú csóvás vándor, hanem inkább a távoli üstökösökre manapság sokkal jellemző kicsi kompakt csillagot körülvevő ködösség.

A hónap során napnyugta után az esti nyugati égen kereshető fel. Megtalálására nem sok idő van, mert míg a hónap elején a navigációs szürkület beköszöntekor (a Nap 9°-kal van a horizont alatt) még 20° magasan lesz Szűz (Virgo) csillagkép nyugati felén, addig a hónap végére már csak 11°magasan fog járni ugyanebben a csillagképben. Éppen ezért és a lassú halványsága miatt nem könnyű célpont. Szerencsére a mélyég objektumok mellett sem fog elhaladni, kivéve 26-a estéjét, amikor az NGC 4348 (fényesség: 12,5 magnitúdó; átmérő: 3,2 x 0,7 ívperc) éléről látszó galaxistól 8 ívpercre lesz látható.

A C/2019 T4 (ATLAS) égi útja 2022.07.01-31. között, kiemelve a 2022.07.15-i helyzete. A térkép az ingyenesen letölthető Stellarium 0.20.4 verziószámú planetárium szoftverrel készült.

 

C/2019 T4 (ATLAS), 2022.06.06. 20:45 (UT) 150/1200 Refraktor + ASI 178MM; 15×120 s, Bánfalvy Zoltán

C/2017 K2 (PANSTARRS)

Egész éjjel megfigyelhető az idei év egyik legjobban várt üstököse a C/2017 K2 (PANSTARRS). A várakozásoktól (hosszú csóva, majdnem szabadszemes láthatóság) elmard. Inkább hasonlít egy öreg üstökösre (kompakt kóma, rövid, szinte alig látható csóva), mint egy olyan kométára, ami ritkán jár a Naphoz közeli régiókban. De az is előfordulhat, hogy valami történik vele és kifényesedik, látványos csóvát ereszt. Ha így lesz, akkor minél előbb, mert ahogy halad déli irányba, úgy lesz egyre rosszabb a láthatósága. Igaz ez majd csak szeptember közepén következik be.

Júliusban, ha az időjárás is úgy akarja, szinte egész éjszaka meg lehet figyelni ahogy a Kígyótartó (Ophiuchus) csillagkép közepétől a hó végére eljut a csillagkép délnyugati határához. Fényessége a hónap során várhatóan 0,5-0,8 magnitúdót fog nőni a jelenlegi 8,8 magnitúdóról, így akár a 7 magnitúdós értéket is elérheti. Ezzel a fényességgel, már a kisebb távcsövekkel, akár kis binokulárokkal is megfigyelhető lesz.

A gyors mozgású üstökös  július 14-16 között az M10 (fényesség: 6,6 magnitúdó; átmérő: 20 ívperc) közelében halad el, 15-én kevesebb, mint egy holdátmérőre (30 ívperc) megközelítve azt. Ügyes fotósok szép együttállást tudnak megörökíteni. Július 26-27-én az LDN 238 (átlátszatlanság3; átmérő: 7,87 ívperc) halad keresztül.

A C/2017 K2 (PANSTARRS) égi útja 2022.07.01-31. között, kiemelve a 2022.07.15-i helyzete. A térkép az ingyenesen letölthető Stellarium 0.20.4 verziószámú planetárium szoftverrel készült.

C/2017 K2 (PANSTARRS), 2022.06.26. 00:00-02:00 (UT), 200/800 Newton + Canon 700D; 35 x 180 s, Bokor Ádám.

C/2020 K1 (PANSTARRS)

A Sárkány (Draco) csillagképben 2020.04.17-én 9,69 csillagászati egységre felfedezett C/2020 K1 (PANSTARRS) üstökös majd csak 10 hónap múlva fogja elérni napközelpontját, ami 3,07 CSE távolságra következik be. De már most 4,12 CSE távolságban olyan fényes, hogy vizuálisan közepes, fotografikusan már kisebb távcsövekkel is érdemes lehet felkeresni.

Július folyamán egész éjszaka látszik a C/2017 K2 (PANSTARRS)-tól keletre szintén a Kígyótartó (Ophiuchus) csillagképben. Ez az üstökös is délnyugati irányba mozog, de sokkal lassabban mint társa. Nem is könnyű megtalálni, azonosítani a csillagokkal teleszórt környezetben, de ha egy bolyhos kis csillagot veszünk észre a látómezőben, ami 15-25 perc alatt a többi csillaghoz képest elmozdul, akkor biztosak lehetünk abban, hogy az üstököst találtuk meg. A felkeresésekor mélyég objektummal (galaxissal, más ködösséggel) nem lehet összekeverni, mivel egész hónap során nem közelít meg ilyen objektumot.

A hónap során fényességének növekedése a várakozások szerint nem éri el a 0,5 magnitúdó, annak ellenére, hogy mind a Naphoz, mind a Földhöz közeledik. A hó elejei kezdeti fényessége 13,5 magnitúdóról 13,0 magnitúdóig nőhet.

A C2020 K1 (PANSTARRS) égi útja 2022.07.01-31. között, kiemelve a 2022.07.15-i helyzete. A térkép az ingyenesen letölthető Stellarium 0.20.4 verziószámú planetárium szoftverrel készült.

C2020 K1 (PANSTARRS), 2022.06.24. 00:00 (UT), 150/1200 Refraktor + ZWO ASI 178MM; Gain 100; 15x120s Bánfalvy Zoltán.

A hónap meteorraja: Déli Delta Aquaridák (SDA)

Idén a telehold “elrontja” a Perseidák maximumát. Korábban, a vizuális meteorészlelés fénykorában, Aquarida-észlelőtáborokat szoktunk hirdetni. Idén a Déli Delta Aquaridák maximuma esik kedvező holdfázis idejére, július 29-30-ára esik a raj maximuma, a ZHR várható értéke 16, tehát nem túlságosan szapora raj. Egyébként július 18-augusztus 21 között láthatunk SDA meteorokat. 

Egy -4 magnitúdós, látványos fénymenetű Alfa Capricornida (CAP) Landy-Gyebnár Mónika 2017. július 17-én készült felvételén. “-4 körüli CAP, mindhárom kamerám megfogta, tipikus lassú, szépet villanó CAP volt. Már nagyon vártam ezeket a csodákat!”

Július 30-31-én tetőzik az Alfa Capricornidák (CAP) meteorraj. A ZHR értéke csupán 5, azonban van valami, ami megkülönbözteti a rajtagokat: gyakoriak a fényes tűzgömbök, melyek feltűnően lassúak. Ha tehát a hónap végén egy nagyon lassú tűzgömböt látunk érkezni a Capricornus felől, akkor szinte biztosan egy Alfa Capricornidáról van szó. A raj július 7. és augusztus 15. között aktív.

A Herschel 400 lista

2022-ben emlékezünk meg William Herschel (1738-1822), az egyik legnagyobb megfigyelő csillagász halálának 200. évfordulójáról. Herschel az Uránusz felfedezésén túl elsősorban a különféle „ködök” nagy távcsövekkel végzett megfigyeléseiről ismert.

 

William Herschel portréja (Lemuel Francis Abbott, 1785, wikipédia)

A Herschel 400 elnevezésű észlelési listát a floridai Ancient City Astronomy Club (ACAC) tagjai állították össze 1976-ban, egy, a Sky & Telescope-ban megjelent olvasói levél hatására. A levélben James Mullaney azt javasolta, hogy létre kellene hozni egy „klubot”, amelynek célja a William Herschel által felfedezett 2514 mélyég-objektum fényesebb és látványosabb képviselőinek a végigészlelése lenne. Az ACAC tagjai továbbgondolták az ötletet, és végül létrehoztak a Herschel-katalógusból egy 400 tételből álló listát. Ez nem csak fényes és látványos, könnyen észlelhető objektumokat sorol fel, hanem jó pár nehezebb célpontot is. Vagyis ez nem egy afféle „best-of” lista, hanem inkább az észlelői képességet és tapasztalatot csúcsra járató összeállítás az északi félteke mélyég-kedvelői számára.

A Cygnus fényes planetáris köde, az NGC 7008 is szerepel a Herschel 400 listán. 250/1200 Newton, ZWO ASI294MM PRO kamera, 21×42 s expozíció (Maróti Tamás)

„Az NGC 7000 nagyon sejtelmes látvány. Ha sokat szemlélődünk, szépen kirajzolódnak a hatalmas diffúz köd jellegzetességei és a teljes látómezőben megfigyelhető a hatalmas ködkomplexum.” 80/400-as refraktor, 16x-os nagyítás, LM=210’ (Cseh Viktor)

Számszerűen 231 galaxist, 34 gömbhalmazt, 6 diffúz ködöt, 100 nyílthalmazt, 24 planetáris ködöt és 5 ködbe ágyazott csillaghalmazt tartalmaz a gondosan válogatott lista. Érdekes módon átfedései is vannak más, népszerűbb katalógusokkal, pl. 16 Messier-objektumot is magába foglalja.

A Herschel 400 hamar népszerűvé vált az amerikai amatőrök körében. Olyannyira, hogy a több mint 240 szervezetet tömörítő Astronomical League külön szakcsoportot, Herschel 400 Clubot tart fenn, amely elismerő oklevelet állít ki a listát igazoltan végigészlelő amatőrök számára. Tulajdonképpen egy észlelőnaplót kell a klub számára eljuttatni, az pedig ellenőrzés után kiállítja az oklevelet, amelyben hivatalosan igazolják, hogy annak tulajdonosa a haladó szintű mélyég-észlelők körébe lépett. Az elismerés mellé egy kitűző is jár, és mindkettőt ünnepélyes keretek között kapja meg a szorgalmas amatőr.

A naplóban minden objektum mellé fel kell jegyezni az észlelés időpontját, körülményeit, a távcső méretét, a nagyítást és néhány mondatos leírást a látványról.
Az interneten, az ACAC oldalán, vagy akár a Wikipédián is sok hasznos információt találunk a Herschel 400-ról. „Offline” olvasgatáshoz, tervezéshez Stephen J. O’Meara könyve (Herschel 400 Observing Guide) a legjobb választás. A Herschel 400 Club oldala: www.astro-league.org/al/obsclubs/herschel/hers400.html

Herschel kiváló zeneszerző is volt. Hallgassuk meg legnépszerűbb szerzeményét, a VIII. szimfóniát a London Mozart Players előadásában.

(Kaposvári Zoltán, Csák Balázs Nagy Mélykuti Ákos)

 

Ajánljuk...