Elhunyt Bödők Zsigmond

Nyilván megbocsátaná Zsiga barátom, testvérem, amint ő maga szokta volt szűkebb baráti körét saját kvalitásaira figyelmeztetendő joggal megjelölni, „égszerészünk”, hogy e kínkeservesen megszült búcsúztató személyesebb, keresetlenebb lett, mint általában a nekrológ műfajában elkövetettek. Mert, ha ő maga valamit zsigerből nem szenvedhetett, az az őszintétlen pátosz és a képmutatás volt. A gazba lehúzó emberi butaságon, a vakhiten kívül. Bödők Zsigmond a tudományok – különös tekintettel az „égiekre” – kiválasztott tanítója volt. Egyszersmind örökké kétkedő-kutató tudósember, olyan elhivatott közösségszervező, akikből igencsak kevés született tájainkra.

Merészségnek tűnhet, ám a legkevésbé sem áll távol a valóságtól a feltételezés, hogy Bödők Zsigmondot abban a kegyelmi állapotban szerencséltette a sors, hogy annak született l957. május 22-én Komáromban, amivé rövid, de annál tartalmasabb élete során lett. Nem elefántcsonttoronyban okoskodó különc vált belőle ugyanis, hanem olyan asztrofizikus, szakíró és tudománytörténész, aki minden idegszálával azon volt, hogy minél több emberfőben gyújtson világosságot.

Már a Nagymegyeren, 1976-ban abszolvált érettségit követő egyetemi tanulmányai kezdetén hivatásos népművelőnek állt ezért. Hogy a dunaszerdahelyi Járási Népművelés Központ csillagászati kabinetjének vezetőjeként dolgozhasson egyetemi tanulmányai közben is. (A szlovákiai magyarok lexikona vonatkozó szócikke szerint 1979–1981-ben a prágai Károly Egyetemen tanult, 1984-ben a pozsonyi Komenský Egyetemen szerzett fizikusi oklevelet.)

Közel másfél évtizedes hivatásos népművelői tevékenysége során gyermekek, felnőttek százait avatta be a csillagászat és „rokontudományai” rejtelmeibe. Főként a nyaranta megszervezett legendás Konkoly Thege-csillagászati táborokban, de iskolákat, művelődési klubokat és baráti társaságokat rendszeresen látogató „vándorelőadóként” is. Aligha akadt hallgatóságában olyan ember, akire nem lett volna pozitív hatással elhivatott személyisége, szellemes előadói stílusa és a közvetlen őszinteség, amely sugárzott minden gesztusából.

Ugyanígy jellemezhető Zsigánk minden egyes írásos megnyilatkozása. Ilyen volt az általa jegyzett, tudományos folyóiratokban, a napi sajtóban közzétett számtalan cikk, és jellemzően a dunaszerdahelyi Nap Kiadónál megjelent tudománytörténeti-ismeretterjesztő alapművek mindegyike. Utóbbiak ugyancsak az általa megálmodott Magyar Talentum sorozat köteteiként kerültek napvilágra az elmúlt másfél évtizedben. A sorozat Nobel-díjas magyarok című csúcskiadványától kezdve, a magyar feltalálókat számba vevő kötetekig bezárólag.

Zsigánk rendkívül mély, reáltudományok iránti elkötelezettsége mellett a legkevésbé sem volt azonban holmi hangyás szakbarbár. Vérbeli közéleti ember volt ő, aki tevékenyen részt vett az 1989-es rendszerváltásban. És, hogy azok se felejthessék el közéleti szerepvállalását, az általa képviselt értékrendet, akik talán szerették volna, a rendszerváltás óta eltelt két évtizedben közíróként, többek között a Paraméter bloggereként is kitüntette magát, meg persze az írásait közlő sajtótermékeket. Felmérhetetlen kárként kell elszenvednünk, hogy hosszan tartó, súlyos betegsége miatt bekövetkezett halála megfosztotta őt és rendkívül népes olvasótáborát publicisztikai munkássága kiteljesedésétől is.

Azon szerencsés emberek közül való volt Bödők Zsigmond, akik életük végéig képesek skrupulusok nélkül önmagukat adni. Feltétel nélkül szerette az életet és benne önmagát. Ezért volt képes másokat is őszintén szeretni. Akkor is, ha rendszeres baráti összejövetelek, alkalmi találkozók során szigorú, következetes, őszinte vitapartnerként esetleg kendőzetlenül, helyenként akár harsányan is szembesítette társaságát egy-egy cáfolhatatlan ténnyel, de leginkább esendő önmagukkal. Általános műveltsége, lexikális tudása, különös tekintettel magyar történelmi és irodalmi ismereteire, legalább olyan rendkívüli volt, mint szaktudása. Olyan magyar ember volt ő, aki az üresfejű melldöngetőket, a „karriermagyarokat” egyáltalán nem vette komolyan, sőt, ostorozta, a tudásalapú nemzeti identitást azonban szíves figyelemmel, megbecsüléssel és testvéri szeretettel hálálta meg.

Felmérhetetlennek tűnik az a hiány, ami Bödők Zsigmond barátunk, testvérünk távozásával ránk szakadt. Mi, akik maradunk még, és akik utánunk jönnek majd, annyit segíthetünk magunkon és egymáson, amennyit képesek vagyunk örökségéből használni…

Ég veled, Zsiga!

(Forrás: www.parameter.sk)

 

Ajánljuk...