80 távcsővel a világ körül

Április 3/4-e sokáig emlékezetes marad azok számára, akik figyelemmel kísérték a 80 távcsővel a világ körül (Around the World in 80 Telescopes) elnevezésű internetes közvetítésfolyamot. Az ESO garchingi központjából koordinált programban átlagosan 20-20 perc jutott a világ legjelentősebb távcsöveinek, obszervatóriumainak bemutatására. Az április 3-án de. 11-kor induló adás az első három órában igen nehezen, akadozva volt nézhető, ami nem kis bosszúságot okozott a távcsövek szerelmeseinek. Szerencsére a szervezők úrrá lettek a technikai nehézségeken, és nagyából 14 órától többé-kevésbé zavartalanul követhettük figyelemmel a programot, mégpedig igen jó kép- és hangminőségben.

Egy epizód általában egy korábban felvett videoklippel kezdődött, mely bemutatta az intézményt, a műszert, és az azzal készült eredményeket. Ezt követően élőben kapcsolták az adott obszervatóriumot, ahonnan az éppen ott folyó munkáról számoltak be a csillagászok. Az adás – a kezdeti nehézségek ellenére – gördülékenyen zajlott, az ESO-stúdióban több csillagász-műsorvezető váltotta egymást, akik felkészülten, ha kellett, szórakoztatóan vezették az adást. A rendkívül sok kapcsolási helyszín ellenére mindössze 20 perc késést “szedtek össze”, a 24 órás műsorfolyam végére, ami mindenképp azt mutatja, hogy ezt a webes közvetítést igen alaposan előkészítették.

Az adás csúcs-nézőszáma nagyjából 3500 volt (nem tudni, hogy a szerver nem engedett volna-e több nézőt, vagy ténylegesen ilyen csekély volt az érdeklődés), ami nagyjából a tízszerese az Polaris TV csúcs-nézettségének. Az ESO webcastját a Polaris TV mindvégig átvette, sokan követték figyelemmel a 80 távcső-adást a mi internetes csatornánkon is.

A 80 távcsővel a világ körül c. műsorfolyam egyes epizódjai visszanézhetők az Ustream TV oldalán található archívumban. Jó szórakozást!

 

Ajánljuk...