Gyűjtsük össze! Kik és honnan látták a nagy sarki fényt!

Sok szép és precíz beszámoló készült máris, melyek persze szubjektív elemekkel is tűzdeltek. Habár, sok gyakorlott megfigyelő figyelte ledermedve az égi látványosságot, és nem írt sem időpontokat, sem égi helyeket, sem színeket, sem méreteket, sem fényintenzitást az állandóan váltakozó fényjelenségről. Nem is baj. Mert aligha lesz hely valamennyi megfigyelés és leírás nyomtatott közzétételére az amatőrcsillagászati folyóiratokban. Az is emberfeletti erőfeszítés lesz, hogy ebből a rendkívül heterogén leíráshalmazból egy részletes feldolgozás készüljön.
Azt javasolnám, hogy legalább annyi ne merüljön feledésbe: kik is látták és az ország melyik településéről nézték ezt a sarki fényt!? Megtisztelve legalább nevük feltüntetésével a “Látókat”…
Legalább egy ilyen összeállítás jó lenne magunknak és az utókornak. Megpróbálnék egy ilyen listát összeállítani. Kérem szíveskedjetek magánlevélben nekem megírni akik bármilyen módon észlelték, látták, megpillantották a sarki fényt.


Az én e-mail címem: keszthelyi@gf.pte.hu
Postacímem: 7625. Pécs, Aradi vértanúk útja 8.


Ennyit kérek minimum:
-Teljes név.
-Állandó lakóhelye az illetőnek.
-Az a településnév, vagy hely ahonnan látta a sarki fényt (több is lehetett). Aki ilyet nem ír: úgy veszem hogy otthonról látta.


Budapest nagy, így a budapesti észlelőktől még kérem: a kerületet is, vagy azt a közhasznú elnevezését a helynek (Rózsadomb, Lágymányos, Terézváros, Rákospalota, stb.) ahonnan látták a sarki fény.


Köszönettel: Keszthelyi Sándor (Köszö)







Az aktuális lista a következő:
A 2003. november 20-i látványos sarki fényt megfigyelők, vagy meglátók névsora, és a települések neve.


Észlelő neve (állandó lakóhelye): a hely ahonnan látta a sarki fényt.


1. Almár Ákos (Budapest): Budapest (II.ker. a Hármeshatárhegy és Pesthidegkút közötti vitorlázó repülőtérről).
2. Almár Iván (Budapest): Budapest (II.ker. a Hármeshatárhegy és Pesthidegkút közötti vitorlázó repülőtérről).
3. Androkity István (Nagyatád): Nagyatád (város széle).
4. Asztalos Tibor (Domaszék): Szeged-Csongrád közút mellett a 46-os km-nél Sándorfalva külterületén, utána Domaszéken.
5. Áts Gellért (Pécs): Pécs, Tubes-hegyi kilátó.
6. Áts György (Pécs): Pécs, Tubes-hegyi kilátó.
7. Bak Patrícia (Szentendre): Szentendre.
8. Bak Sándor (Szentendre): Szentendre.
9. Bak Sándorné Ildikó (Szentendre): Szentendre.
10. Balázs Lajos (Budapest): Budapest (XII. ker. Sváb-hegy, MTA Csillagászati Kutató Intézet tetőterasza).
11. Balog László (Budapest): Budapest (IV. ker., 9-dik emeleti erkélyéről).
12. Balogh János (Hosszúhetény): Hosszúhetény.
13. Baranyi Zoltán (Kecskemét): Kecskemét.
14. Barla-Szabó Ágnes (Budapest): Dunavarsány.
15. Barla-Szabó Attila (Budapest): Dunavarsány.
16. Bartók Szilárd (Budapest): Üllő (melletti rét), Nagykovácsi (Nagy-szénás hegytető).
17. Bányai Eszter (Miskolc): Szeged (belváros, egy focipályáról).
18. Bárdosi Zsolt (Székesfehérvár): Székesfehérvár (otthonából).
19. Bata Viktor (Esztergom-kertváros): Esztergom-kertváros, Dobogókő.
20. Bedő Veronika (Zalaszentiván): Bak és Zalaegerszeg közötti főútvonalon.
21. Bender Boglárka (Dág): Dág.
22. Bender Ferenc legifj. (Dág): Dág.
23. Bender Ferencné ifj. (Dág): Dág.
24. Benkő Klára Mónika (Budapest): Budapest (II. ker. Pesthidegkút).
25. Berente Béla (Kocsér): Kecskemét és Kocsér között, utána: Kocsér.
26. Berente Csilla (Kocsér): Kocsér.
27. Berente Zita (Kocsér): Kocsér.
28. Berenténé Bódvai Csilla (Kocsér): Kocsér.
29. Beringer Pál (Budaörs):Tatabánya (Bódis hegy).
30. Berkó Balázs (Ludányhalászi): Ludányhalászi.
31. Berkó Emese (Ludányhalászi): Cegléd.
32. Berkó Ernő (Ludányhalászi): Ludányhalászi.
33. Berkó Ernőné, Ági (Ludányhalászi): Ludányhalászi.
34. Berkó Lajosné (Ludányhalászi): Ludányhalászi.
35. Bihari László (Budapest): Budapest (XII. ker. Széchenyi-hegy).
36. Bíró Imre Barna (Baja): Baja (Szegedi úti Csillagvizsgáló).
37. Blaha Viktor (Budapest): Budapest (XII. ker. Anna-rét)
38. Blaskó János (Dombegyház): Dombegyház.
39. Bogdán Endre (Veresegyház): Veresegyház (Csonkási buszmegálló)
40. Bognár Zsófia (Pécs): Budapest (XXII. ker. ELTE Nagytétényi úti kollégiuma).
41. Bokor Gábor (Kőszeg): Kőszeg (Bemutató Csillagvizsgáló).
42. Bonyák János (Újszentiván): Újszentiván ÉK-i széle.
43. Bonyák Tímea (Szeged): Újszentiván ÉK-i széle.
44. Borkovits Tamás (Baja): Budapest (XI. ker. Lágymányosi ELTE-kupola erkélyéről).
45. Boros Géza (Komárom): Tatabánya (Bódis hegy).
46. Botlik József (Bóly): Bóly békáspusztai út.
47. Botlik Józsefné (Bóly): Bóly békáspusztai út.
48. Botlik Péter (Bóly): Bóly békáspusztai út.
49. Bottlik Katalin özv. (Vác): Szendehely, Váctól 8 km-re É-ra.
50. Bója Nóra (Solymár): Solymár.
51. Bozsoky János (Kaposvár): Kaposvár.
52. Bödők Zsigmond (Komárom): Komárom.
53. Braskó Sándor (Miskolc): Miskolc határa (Kövecses-dűlő).
54. Busa Sándor (Harkakötöny): Harkakötöny, majd: a Harkakötöny – Kiskunhalas – Tázlár háromszög közepén.
55. Csabai István (Szolnok): Zagyvarékas.
56. Csák Balázs (Szeged): Szeged (Tápé felé a Tisza körtöltéséről ).
57. Csák Balázsné Gere Bernadett (Szeged): Szeged (Tápé felé a Tisza körtöltéséről ).
58. Csató Mariann (Esztergom-kertváros): Esztergom-kertváros, Dobogókő.
59. Cserhalmi Pál (Budapest): Budapest (II. ker.).
60. Csik Balázs (Budapest): Inárcs.
61. Csík Réka (Tatabánya): Tatabánya (Bódis hegy).
62. Csizmadia Ákos (Zalaegerszeg): Budapest (IV. ker.).
63. Csizmadia Elek (Gyöngyössolymos): Szücsi, Rózsaszentmárton, Gyöngyöspata, Gyöngyös, Gyöngyössolymos, Pipis-hegy, Kékes-tető (1014 m), Galya-tetőtől 1 km-re K-re.
64. Csizmadia Szilárd (Zalaegerszeg): Budapest (XII. ker. Sváb-hegy, MTA Csillagászati Kutató Intézet tetőterasza).
65. Csizmadia Tamás (Sármellék): Sármellék.
66. Csizmazia Márk (Vecsés): Vecsés.
67. Csonti Csilla (Siófok): Siófok.
68. Csörgei Tibor (Lég): Lég K-i határában.
69. Csukás Mátyás (Nagyszalonta): Nagyváradtól 12 km-re D-re, majd Nagyszalonta ÉNy-i szélén
70. Cureton, Burt (Egyesült Államok, Arizona): Pécs.
71. Czakó Margit (Kunszentmárton): Kunszentmárton (város közepéről).
72. Czinkóczki Pál (Paks): Paks.
73. Czömpöly Ferenc (Székesfehérvár): Pákozd (nyaralójából).
74. Dalos Endre (Paks): Paks.
75. Dalos Ildikó (Budapest): Budapest.
76. Dalos László (Szekszárd): Szekszárd.
77. Dalos Tibor (Budapest): Budapest.
78. Dán András (Etyek): Etyek
79. Dankó László (Bóly): Bóly békáspusztai út.
80. Decsy Pál (Budapest): Budapest (XII. ker. Sváb-hegy, MTA Csillagászati Kutató Intézet tetőterasza).
81. Demény Veronika (Zalaegerszeg): Zalaegerszeg.
82. Dezső Dániel (Balatonfűzfő): Balatonfűzfő, (Máma-tető hegyről).
83. Dezső Gábor (Balatonfűzfő): Balatonfűzfő (Máma-tető hegyről).
84. Dezső Gáborné (Balatonfűzfő): Balatonfűzfő, (Máma-tető hegyről).
85. Dienes Péter (Budapest): Csobánka mellett.
86. Dinnyés B. Lajos (Esztergom): Dobogókő (Két Bükkfa-nyereg), Esztergom.
87. Dobróczki Józsefné (Nagymágocs): Nagymágocs.
88. Dolánszky György (Budapest): Zsámbék (feletti domb).
89. Dolánszky Györgyné (Budapest): Zsámbék (feletti domb).
90. Domokos Dávid (Erdőkertes): Erdőkertes.
91. Domokos Kristóf (Erdőkertes): Erdőkertes.
92. Domokosné Balog Ildikó (Erdőkertes): Erdőkertes.
93. Dömötörfy Zsolt (Pilisborosjenő): Pilisborosjenő.
94. Duga Gusztáv (Pécs): Pécs.
95. Duga Gusztávné, Edit (Pécs): Pécs.
96. Egri József (Baja): Baja.
97. Egyed József (Paks): Paks.
98. E. Kovács Zoltán (Kecskemét): Kecskemét.
99. Endrődi Erika (Paks): Paks.
100. Eredics Mária (Tata): Tatabánya (Bódis hegy).
101. Éder Iván (Budapest): Budapest (II. ker. Pesthidegkút), Nagykovácsi Ny-i határa, Csobánka (Csobánkai-nyereg).
102. Éder Mariann (Nagykovácsi): Nagykovácsi Ny-i határa.
103. Eszenyei Emese (Budapest): Inárcs, Budapest (XIX. ker. Kispest, Wekerle-telep).
104. Facsar István (Ragály): Ragály.
105. Farkas Boglárka (Győrújbarát): Győrújbarát, Vámosszabadi.
106. Farkas Erzsébet (Esztergom): Esztergom-kertváros, Strázsa-hegy
107. Farkas Ferencné (Esztergom). Esztergom.
108. Farkas Krisztina (Nagykutas): Nagykutas.
109. Farkas Zoltán (Baja): Baja.
110. Farkas Zsolt (Tamási): Tamási.
111. Farkasréti György (Herend): Veszprém.
112. Fehér Dániel (Budapest): Zalaszabar.
113. Fejes Róbert (Hódmezővásárhely): Esztergom-kertváros, Strázsa-hegy
114. Fekete Erzsébet Andrea (Ráckeve): Ráckeve.
115. Felső Géza (Zalaegerszeg): Zalaegerszeg.
116. Ferenczi István (Budapest): Budapest (XII. ker. Anna-rét).
117. Fidrich Róbert (Bakonycsernye): Budapest (XII. ker. Anna-rét).
118. Filó Dániel (Dunaújváros): Dunaújváros és Rácalmás között.
119. Fitos Gábor (Zalaegerszeg): Zalaegerszeg.
120. Fitos Márk (Zalaegerszeg): Zalaegerszeg.
121. Fitos Péter (Zalaegerszeg) Pécs.
122. Fodor Balázs (Szolnok): Szolnok határában (1,5 km-re É-ra).
123. Forgács Béla (Bakonyszombathely): Kisbér, majd Bakonyszombathely.
124. Forgács József (Oroszlány): Oroszlány.
125. Forgácsné Dajka Emese (Budapest): Budapest (XI. ker. Lágymányosi ELTE-kupola erkélyéről).
126. Forintos Gergely (Dunakeszi): Budapest.
127. Fritz Zoltán (Szombathely): Szombathely és Söpte között félúton (honvédségi gyakorlótér).
128. Fülöp István (Paks): Paks.
129. Gaál Emília Ilona (Budapest): Nagykovácsi (Nagy-szénás hegytető).
130. Gábor Olivér (Pécs): Pécs (Szamár-kút).
131. Gazda István (Piliscsaba): Piliscsaba.
132. Gazda Istvánné, Szczaurski Ágnes (Piliscsaba): Piliscsaba.
133. Gazdag Attila (Nagykanizsa): Becsehely, Nagykanizsa.
134. Gazdag Attiláné, Móni (Nagykanizsa): Becsehely.
135. Gazdag Kristóf (Nagykanizsa): Becsehely. (7 hónapos!)
136. Gazdag Moncsi (Nagykanizsa): Becsehely.
137. Germán László (Budapest): Üllő (melletti rét), Nagykovácsi (Nagy-szénás hegytető).
138. Gieler Zoltán (Verőce): Verőce.
139. Gieler Zoltánné (Verőce): Verőce.
140. Goda Zoltán (Baja): Baja É-i területe – Érsekcsanád.
141. Görgei Zoltán (Tamási): Budapest (II. ker. Hármashatárhegy).
142. Gubicza László (Vilonya): Vilonya (lakása kertjéből).
143. Gubiczáné Kocsis Irén (Vilonya): Vilonya (lakása kertjéből).
144. Gondán László (Győr): Győr.
145. Gondánné Nagy Rozália (Győr): Győr.
146. Gulyás Klaudia (Veresegyház): Veresegyház.
147. Gulyás Krisztián (Veresegyház): Veresegyház.
148. Gulyás Tibor (Veresegyház): Veresegyház.
149. Gulyás Tiborné Kulina Erzsébet (Veresegyház): Veresegyház.
150. Guth Gábor (Bóly): Bóly békáspusztai út.
151. Guth Krisztina (Bóly): Bóly békáspusztai út.
152. Gyarmati László (Mosdós): Mosdós.
153. Gyenis Gábor (Baja): Baja É-i területe és Érsekcsanád között.
154. Gyenizse Péter (Pécs): Pécs, Tubes-hegyi kilátó.
155. Gyetvai Ferenc (Szolnok): Szolnok határában (1,5 km-re É-ra).
156. Haralyi Krisztina (Budapest): Budapest (II. ker. Hármashatárhegy).
157. Hargitai Henrik (Budapest): Budapest, Vác, Rétság, Alsótold.
158. Hatvani Dorottya (Budapest): Budapest (III. ker. Polaris Csillagvizsgáló).
159. Havasi István (Budapest): Budapest.
160. Hegedűs Tibor (Baja): Baja (Szegedi úti Csillagvizsgáló).
161. Heitler Gábor (Piliscsaba): Piliscsaba.
162. Heitler Luca (Piliscsaba): Piliscsaba. (2 év 4 hónapos)
163. Herceg Attila (Fadd): Fadd.
164. Hevesi Mónika (Szeged): Szeged.
165. Hevesi Zoltán (Kaposvár): Kaposvár.
166. Hevesi Zoltán ifj. (Kaposvár): Kaposvár.
167. Holdinger Emese (Vác): Szendehely, Váctól 8 km-re É-ra.
168. Hollósy Andrea (Budapest): Inárcs.
169. Honvéd Dániel (Tatabánya): Tatabánya (Bódis hegy).
170. Horvai Ferenc (Budapest): Budapest (III. ker. Polaris Csillagvizsgáló).
171. Horváth András (Budapest): Budapest.
172. Horváth Attila Róbert (Győr): Győr.
173. Horváth Tibor (Hegyhátsál): Hegyhátsál.
174. Hölczl Attila (Kecskemét): Kecskemét.
175. Hurta Zsombor (Budapest): Budapest (XII. ker. Sváb-hegy, MTA Csillagászati Kutató Intézet 60 cm-es távcsövének kupolájából).
176. Husi Ramóna Liza (Ráckeve): Ráckeve. (2 év 6 hónapos)
177. Huszár Dezső (Paks): Paks.
178. Ignátkó Imre (Pécs): Pécs.
179. Illés Elek (Kővágószőlős): Kővágószőlős.
180. Illés Erzsébet (Budapest): Budapest (II.ker. a Hármeshatárhegy és Pesthidegkút közötti vitorlázó repülőtérről).
181. Jaczkó Imre (Miskolc): Miskolci Dr. Szabó Gyula Csillagvizsgáló.
182. Jäger Zoltán (Baja): Baja.
183. Jakabfi Tamás (Kaposvár): Budapest (III. ker. Polaris Csillagvizsgáló).
184. Jaksy Attila (Győrújbarát): Győrújbarát, Vámosszabadi.
185. Janoschitz László (Tát): Tát.
186. Juracskó András (Vác): Budapest (III. ker. Óbuda), Göd, Vác.
187. Juracskóné Pintér Natália (Vác): Vác.
188. Kaposvári Zoltán (Szolnok): Szolnok (határában), utóbb: Szolnok (lakása)
189. Kardos Éva (Dombegyház): Dombegyház.
190. Kardos Péter (Dombegyház): Dombegyház.
191. Kardosné Korom Éva (Dombegyház): Dombegyház.
192. Karsai Brigitta (Gyöngyössolymos): Gyöngyössolymos.
193. Karsai Csilla (Gyöngyössolymos): Gyöngyössolymos.
194. Käsz László (Bóly): Bóly békáspusztai út.
195. Kecskeméti Péter (Kecskemét): Kecskemét határától 3 km-re.
196. Kelley István (Füzesabony): Füzesabony.
197. Kenéz Ferenc (Nagyszalonta): Nagyváradtól 12 km-re D-re.
198. Kereszty Zsolt (Győrújbarát): Győrújbarát.
199. Kernya János Gábor (Baja): Baja (Szegedi úti Csillagvizsgáló).
200. Keszthelyi Bernadett (Gyöngyöstarján): Gyöngyöstarján.
201. Keszthelyi Sándor (Pécs): Pécs, Tubes-hegyi kilátó.
202. Kiss György (Lég): Lég K-i határában.
203. Kiss Gyula (Lég): Lég K-i határában.
204. Kiss Gyula (Sopron): Sopron.
205. Kiss István (Kóka): Kóka.
206. Kiss Istvánné (Kóka): Kóka.
207. Kiss Márta (Kakucs): Kakucs.
208. Kiss Piroska (Lég): Lég K-i határában.
209. Kiss Szabolcs (Tápiószecső): Tápiószecső.
210. Kiss Zoltán (Salgótarján): Budapest (XI. ker. Lágymányosi ELTE-kupola erkélyéről).
211. Kiss Zsolt (Lég): Lég K-i határában.
212. Klagyivik Mária (Isaszeg): Isaszeg.
213. Klagyivik Péter (Isaszeg): Isaszeg.
214. Klagyivikné Vadkerti Mária (Isaszeg): Isaszeg.
215. Klimaj Renáta (Szarvas): Szarvas.
216. Kocsis Antal (Balatonfűzfő): Balatonkenese és Papkeszi között.
217. Kocsis László (Vértesszőlős): Vértesszőlős.
218. Korom Mihály (Dombegyház): Dombegyház.
219. Kósa-Kiss Attila (Nagyszalonta): Nagyszalonta (házuk udvarán).
220. Kovács Alexandra Mária (Pilisvörösvár): Pilisvörösvár, Kálvária-domb.
221. Kovács Attila (Verőce): Verőce.
222. Kovács Balázs (Paks): Paks.
223. Kovács Ildikó (Kecskemét): Kecskemét.
224. Kovács Károly (Kunszentmárton): Kunszentmárton (7 km-rel D-re).
225. Kovács Sándor (Pilisvörösvár): Pilisvörösvár, Kálvária-domb, Solymár és Pilisvörösvár közötti rész.
226. Kovács T. Mihály (Csömör): Csömör és Fót közötti domb.
227. Kovács Zoltán (Dombegyház): Dombegyház.
228. Kovaliczky Éva (Tatabánya): Tatabánya (Bódis hegy).
229. Kovaliczky István (Tatabánya): Tatabánya (Bódis hegy).
230. Kovaliczky Istvánné (Tatabánya): Tatabánya (Bódis hegy).
231. Kővágó Gábor (Budapest): Biatorbágy határában.
232. Kudranyik István (Bóly): Bóly.
233. Kuli Zoltán (Budapest): Budapest (III. ker. Polaris Csillagvizsgáló).
234. Kunos László (Székesfehérvár): Székesfehérvár.
235. Kurucz Csaba (Tát): Tát.
236. Kurucz László (Balatonalmádi), Balatonalmádi (Fórum melletti út).
237. Kurucz Zoltán (Tát): Tát. 3 év 6 hónapos.
238. Kurucz Zsanett (Tát): Tát.
239. Ladányi Tamás (Veszprém): Veszprém melletti lőtér.
240. Lajosbányai Ádám (Bóly): Bóly békáspusztai út.
241. Lajosbányai Evelin (Bóly): Bóly békáspusztai út.
242. Lajosbányai Gabriella (Bóly): Bóly békáspusztai út.
243. Lajosbányai Zsolt (Bóly): Bóly békáspusztai út.
244. László András (Cserkeszőlő): Cserkeszőlő.
245. Lehoczky Mária (Piliscsaba): Piliscsaba.
246. Lenkei Mandula Virág (Pomáz): Pomáz (határában) (2 év 6 hónapos).
247. Lenkei Péter (Pomáz): Pomáz (határában).
248. Lenkei Péterné Orczán Ildikó Annamária (Pomáz): Pomáz (határában).
249. Liktor Ferenc (Gyöngyössolymos): Szücsi, Rózsaszentmárton, Gyöngyöspata, Gyöngyös, Gyöngyössolymos, Pipis-hegy, Kékes-tető (1014 m), Galya-tetőtől 1 km-re K-re.
250. Lipcsei Renáta (Tata): Tata (határából).
251. Lukács Ferenc (Egyházgelle): Egyházgelle.
252. Magyar Anna (Domaszék): Domaszék.
253. Magyar Zoltán (Paks): Paks.
254. Marton József (Budapest): Budapest (XII. ker. Sváb-hegy, MTA Csillagászati Kutató Intézet tetőterasza).
255. Márton Orsolya (Budapest): Budapest (XXI. ker. Csepel, Erdősor).
256. Mátis András (Vecsés): Vecsés.
257. Mátis András ifj. (Vecsés): Vecsés.
258. Mátis Viktória (Vecsés): Vecsés.
259. Megyesi Dániel (Tatabánya): Tatabánya (Bódis hegy).
260. Megyesi Lajos (Tatabánya): Tatabánya (Bódis hegy).
261. Meleg József (Tura): Tura.
262. Ménich Jakab (Vác): Szendehely, Váctól 8 km-re É-ra.
263. Mészáros András (Szeged): Esztergom-kertváros, Strázsa-hegy.
264. Mészáros Szabolcs (Szeged): Szeged (belváros, egy focipályáról).
265. Mihajlov Diána (Budapest): Erdőkertes.
266. Mikics Alexandra (Nagykutas): Nagykutas.
267. Mikics Eszter (Nagykutas): Nagykutas.
268. Mikics Károly (Nagykutas): Nagykutas.
269. Mikola Brigitta (Balatonfűzfő): Balatonfűzfő (lakásuk kertjéből).
270. Mikola József (Balatonfűzfő): Balatonfűzfő (lakásuk kertjéből).
271. Mikoláné Tari Edit (Balatonfűzfő): Balatonfűzfő (lakásuk kertjéből).
272. Mikó Annamária (Eger): Eger és Egerbakta között.
273. Mikó Attila (Eger): Eger és Egerbakta között.
274. Miltner Timea (Újszentiván): Újszentiván ÉK-i széle.
275. Mizsaik István (Ózd): Ózd.
276. Mizsaik Istvánné (Ózd): Ózd.
277. Mizser Attila (Budapest): Budapest (III. ker. Polaris Csillagvizsgáló).
278. Moczik Csaba (Tatabánya): Tatabánya (Bódis hegy).
279. Molnár Krisztián (Oroszlány): Oroszlány.
280. Molnár Péter (Budapest): Budapest (XVIII. ker. Pestszentlőrinc).
281. Monyoródi Levente (Bóly): Bóly békáspusztai út.
282. Murányi Lajos (Gyöngyöstarján): Gyöngyös (Pipis-hegy) és Gyöngyössolymos között.
283. Nagy Éva (Veresegyház): Veresegyház (Csonkási buszmegálló)
284. Nagy Károly (Nagyszalonta): Nagyváradtól 12 km-re D-re.
285. Nagy László (Pákozd): Pákozd (otthonából).
286. Nagy Mária, (Budapest): Budapest (XII. ker. Sváb-hegy, MTA Csillagászati Kutató Intézet tetőterasza).
287. Nagy Miklós (Debrecen): Bodaszőlősi halomnál, Hajdúböszörménytől ÉNy-ra.
288. Nagy Nándor (Pellérd): Pécs.
289. Nagy Tibor (Kunszentmárton): Kecskemét és Kunszentmárton között, utóbb Kunszentmártontól É-ra.
290. Nagy Zoltán Antal. (Budapest): Inárcs, Budapest (XIX. ker. Kispest, Wekerle-telep). Vác, Rétság, Alsótold.
291. Nagyné Lakos Mária (Paks): Paks.
292. Nagyné Zsidai Judit (Őrhalom): Őrhalom.
293. Nagyváradi László (Kozármisleny): Kozármisleny.
294. Németh Ádám (Budapest): Budapest.
295. Németh Andrea (Zalaegerszeg): Zalaegerszeg.
296. Németh Gergely (Lég): Lég K-i határában.
297. Németh Kornél (Szombathely): Debrecen (Nagyerdő tisztása).
298. Noszek Tamás (Kőszeg): Kőszeg (Chernel-kert, utána Szabó-hegy, majd a Bemutató Csillagvizsgáló).
299. Novák András (Veszprém): Veszprém (É-i határában a lőtéren).
300. Novák Andrásné (Veszprém): Veszprém (É-i határában a lőtéren).
301. Novák Gábor(Veszprém): Veszprém (É-i határában a lőtéren).
302. Novák Judit (Veszprém): Veszprém (É-i határában a lőtéren).
303. Novák Richard (Eger): Eger-Felnémet.
304. Nyaka Máté (Pécs): Pécs.
305. Nyári Györgyné (Pécs): Pécs-Kertváros.
306. Nyári Zsófia (Pécs): Pécs-Kertváros.
307. Nyerges Dániel (Esztergom): Esztergom.
308. Nyerges Dóra (Esztergom): Esztergom.
309. Nyerges Gyula (Esztergom): Esztergom (Duna-part, Vaskapu).
310. Osvald László (Litér): Litér (lakása kertjéből).
311. Pájer Sándor (Székesfehérvár): Székesfehérvár (háza kertjéből).
312. Pál András (Budapest): Budapest (XI. ker. Lágymányosi ELTE-kupola erkélyéről).
313. Pál Boróka (Pellérd): Pécs.
314. Pál Józsefné, Gyöngyi (Paks): Paks.
315. Paparó Margit (Budapest): Mátraszentistván (MTA CSKI Piszkés-tetői csillagvizsgálója).
316. Papp István (Budapest): Budapest.
317. Papp Sándor (Kecskemét): Kecskemét.
318. Patak Ákos (Pécs): Pécs (Újhegy).
319. Pataki Margit (Kiskunlacháza): Kiskunlacháza.
320. Patkós László (Budapest): Budapest (XII. ker. Sváb-hegy, MTA Csillagászati Kutató Intézet tetőterasza).
321. Péntek Kálmán (Szombathely): Szombathely.
322. Perkó Tímea (Nagykanizsa): Nagykanizsa.
323. Perkó Zsolt (Nagykanizsa): Becsehely, Nagykanizsa.
324. Perkó Zsoltné, Böbe (Nagykanizsa): Becsehely, Nagykanizsa.
325. Pető Attila (Budapest): Budapest (XXII. ker. Budafok).
326. Pető Zsolt (Nagyrada): Nagyrada.
327. Pirisi Katalin (Kalocsa): Budapest (XII. ker.).
328. Pirisi Szilvia (Kalocsa): Budapest (XII. ker.).
329. Piriti János (Nagykanizsa): Nagykanizsa (a város széléről).
330. Piros Katalin (Veresegyház): Veresegyház.
331. Piros Renáta (Veresegyház): Veresegyház.
332. Piros Zoltán (Veresegyház): Veresegyház.
333. Piros Zoltánné, Edit (Veresegyház): Veresegyház.
334. Pócza József (Tatabánya): Tatabánya (Bódis hegy).
335. Pócza Zoltán (Tatabánya): Tatabánya (Bódis hegy).
336. Póczek Antal (Nádasd): Nádasd.
337. Póczek Sándor (Nádasd): Nádasd.
338. Póka Eszter (Felsőzsolca): Miskolc határa (Kövecses-dűlő).
339. Póka Józsefné (Felsőzsolca): Miskolc határa (Kövecses-dűlő).
340. Polák Szilárd, (Egyházgelle): Egyházgelle.
341. Posztobányi Kálmánné (Gyömrő): Gyömrő határa.
342. Posztobányi László (Gyömrő): Gyömrő határa.
343. Posztobányi Magdolna Anikó (Budapest): Budapest.
344. Pozsgai Gyula (Tatabánya): Tatabánya (Bódis hegy).
345. Pozsgai Gyula ifj. (Tatabánya): Tatabánya (Bódis hegy).
346. Pozsgai Gyuláné (Tatabánya): Tatabánya (Bódis hegy).
347. Prohászka Szaniszló (Szolnok): Szolnok határában (1,5 km-re É-ra).
348. Puskás Ferenc (Szarvas): Szarvas.
349. Rácz Zoltán (Nagykanizsa): Becsehely.
350. Radványi András (Piliscsaba): Piliscsaba.
351. Rákos Péter (Göd): Göd.
352. Répás Márton (Kiskunlacháza): Kiskunlacháza.
353. Répás Márton ifj. (Kiskunlacháza): Kiskunlacháza.
354. Répás Mártonné (Kiskunlacháza): Kiskunlacháza.
355. Répás Zoltán (Kiskunlacháza): Kiskunlacháza.
356. Répás Zsolt (Kiskunlacháza): Kiskunlacháza.
357. Rezsabek Nándor (Budapest): Budapest (VII. ker. Erzsébetváros).
358. Rezsabek Nándorné (Budapest): Budapest (VII. ker. Erzsébetváros).
359. Rigó Pál (Szolnok): Szolnok határában (1,5 km-re É-ra).
360. Rosenberg Róbert (Adony): Adony.
361. Rózsa Ferenc (Vác): Szendehely, Váctól 8 km-re É-ra.
362. Rózsahegyi István (Budapest): Budapest (XVIII. ker. Pestszentlőrinc).
363. Rózsahegyi Márton (Budapest): Budapest (III. ker. Polaris Csillagvizsgáló).
364. Rózsahegyiné Lévai Klára (Budapest): Budapest (XVIII. ker. Pestszentlőrinc).
365. Samu Mihály (Balatonboglár): Balatonboglár (móló, a Balatonban tükröződve).
366. Sárneczky Krisztián (Budapest): Szeged (Tápé felé a Tisza körtöltéséről ).
367. Schné Attila (Gyulafirátót): Nemesvámos.
368. Seliga Márton (Ajka): Ajka.
369. Sidó Szilveszter (Búcs). Búcs.
370. Simon Tamás (Budapest): Budapest.
371. Siposs Katalin (Budapest): Budapest.
372. Sipőcz Brigitta (Fertőszentmiklós): Budapest (III. ker. Polaris Csillagvizsgáló).
373. Sipőcz Józsefné (Fertőszentmiklós): Fertőszentmiklós.
374. Skoda Gabriella (Nagymaros-Visegrád): Nagymaros és Visegrád.
375. Sódor Ádám (Pilisszentiván): Pilisszentiván (házukból).
376. Sódor Anna (Pilisszentiván): Pilisszentiván (házukból).
377. Somosvári Béla (Miskolc): Miskolc határa (Kövecses-dűlő).
378. Sragner Erzsébet (Győr): Győr-Szabadhegy.
379. Spányi Péter (Budapest): Budapest (XII. ker. Normafa).
380. Sulyok József (Mátraszentimre): Mátraszentistván (MTA CSKI Piszkés-tetői csillagvizsgálója).
381. Szabadi János (Paks): Paks.
382. Szabadi Jánosné (Paks): Paks.
383. Szabadi Péter (Paks): Budapest (IV. ker. Újpest É-i vasúti-híd, Káposztásmegyer).
384. Szabó István (Kakucs): Kakucs.
385. Szabó Ferencné (Nemeshany): Nemeshany
386. Szabó M. Gyula (Szeged): Szeged.
387. Szabó Sándor (Sopron): Sopron.
388. Szalay Attila (Veszprém): Veszprém (határában).
389. Szalma Balázs (Esztergom): Balatonlelle.
390. Szarka Levente (Budapest): Budapest (XIX. ker. Kispesti lakótelep közepe).
391. Szécsényi-Nagy Gábor (Budapest): Budapest (XI. ker. Lágymányosi ELTE-kupola erkélyéről, utóbb XII.ker.).
392. Székely Péter (Szeged): Szeged (Tápé felé a Tisza körtöltéséről ).
393. Szekeres Erzsébet (Zalaegerszeg): Zalaegerszeg.
394. Szekeres Tibor (Zalaegerszeg): Zalaegerszeg.
395. Székffy Tamás (Budapest): Fót, Csomádtól kb. 2 km-re DNy-ra, Vác, Rétság, Alsótold.
396. Szeleczki Gábor (Ipolyszög): Ipolyszög.
397. Szendi János (Tokodaltáró): Tokodaltáró.
398. Szendi Jánosné (Tokodaltáró): Tokodaltáró.
399. Szendrői Gábor (Gencsapáti): Gencsapáti.
400. Szente Hajnalka (Zalaegerszeg): Zalaegerszeg.
401. Szente Katalin (Budapest): Budapest (belterület).
402. Szigeti István (Baja): Baja É-i területe – Érsekcsanád.
403. Szigetváry Zsolt (Budapest): Budapest.
404. Szijártó Lajos (Tát): Tát.
405. Szijártó Sándor (Kecskemét): Kecskemét.
406. Sziládi Katalin (Szeged): Szeged.
407. Szilva Ildikó (Tát). Tát.
408. Szilva Zoltán (Tát): Esztergom.
409. Szitkay Gábor (Nyúl): Győrújbarát.
410. Szlanicska Ervin (Lég): Lég.
411. Szombat-Bodor Aranka (Vaskút): Vaskút.
412. Szőcs László (Budapest): Üllő (melletti rét), Nagykovácsi (Nagy-szénás hegytető)
413. Szöllősi Attila (Kecskemét): Kecskemét határától 3 km-re
414. Szutor Attila (Zalaszabar): Zalaszabar.
415. Szutor Erzsébet (Pilisszentiván): Pilisszentiván (házukból).
416. Szutor Gábor (Zalaszabar): Zalaszabar.
417. Szutor Judit (Zalaszabar): Pilisszentiván (házukból).
418. Szutor Levente (Zalaszabar): Zalaszabar.
419. Szutor Péter (Zalaszabar): Zalaszabar.
420. Szutor Péterné (Zalaszabar): Pilisszentiván (házukból).
421. Tánczos Éva (Vecsés): Vecsés.
422. Tauber Dorottya (Vác). Vác.
423. Tepliczky Csilla (Budapest): Inárcs, Budapest (XIX. ker. Kispest, Wekerle-telep).
424. Tepliczky István (Tata): Inárcs, Budapest (XIX. ker. Kispest, Wekerle-telep). Vác, Rétság, Alsótold.
425. Tordai Tamás (Budapest): Budapest (XV. ker. Újpalota).
426. Torma Bianka (Vértesszőlős): Tatabánya (Bódis hegy).
427. Torma Judit Nóra (Vértesszőlős): Tatabánya (Bódis hegy).
428. Torma Mihály (Vértesszőlős): Tatabánya (Bódis hegy).
429. Tóth Judit (Orosháza): Orosháza.
430. Tóth László (Kocsér): Kocsér.
431. Tóth Noémi (Szeged): Szeged (belváros, egy focipályáról).
432. Tóth Péter (Nagykanizsa): Becsehely.
433. Tóth Zita (Szolnok): Szolnok határában (1,5 km-re É-ra).
434. Tóth Zoltán (Budapest): Budapest (XI. ker. Gellért-hegy).
435. Tóthné Kovács Orsolya (Budapest): Budapest (XI. ker. Gellért-hegy).
436. Tuba Gábor (Esztergom-kertváros): Esztergom-kertváros, Dobogókő.
437. Tuba Ildikó (Esztergom-kertváros): Esztergom-kertváros, Dobogókő.
438. Tuboly Vince (Hegyhátsál): Hegyhátsál.
439. Uhrin András (Szolnok): Budapest (XII. ker. Anna-rét)
440. Ujvárosy Antal (Jósvafő): Jósvafő.
441. Ujvárosy Attila (Jósvafő): Jósvafő.
442. Vadász Pál (Paks): Paks
443. Válas György (Budapest): Budapest (III. ker. Csillaghegy).
444. Varga András (Gyöngyös): Gyöngyös.
445. Varga György (Bóly): Bóly békáspusztai út.
446. Varga György (Lég): Lég K-i határában.
447. Varga Tibor (Bokod): Kömlőd melletti határ.
448. Vaskúti György (Vaskút): Vaskút (házuktól).
449. Vaskúti Györgyné (Vaskút): Vaskút (házuktól).
450. Vass Kinga (Tatabánya): Tatabánya (Bódis hegy).
451. Vass László (Paks): Paks.
452. Vassné Jakab Gizella (Tatabánya): Tatabánya (Bódis hegy).
453. Vereckei Ferenc (Tatabánya): Tatabánya (Bódis hegy).
454. Veres Viktor (Budapest): Fót, Vác, Rétság, Alsótold.
455. Veres Viktória (Budapest): Nagykovácsi (Nagy-szénás hegytető).
456. Vértes Ernő (Kőszeg): Kőszeg (Cáki-domb, utána a Bemutató Csillagvizsgáló).
457. Vida Tibor (Pécs): Pécs.
458. Vigh Lajos (Paks): Paks.
459. Vigh Noémi (Paks): Paks.
460. Vincze Iván (Pécs): Budapest (XI. ker. Lágymányos, Gellért-hegy, XII. ker. Anna-rét).
461. Vingler Béla (Győrújfalu): Győrújfalu (házuk udvara).
462. Vingler Nóra (Győrújfalu): Győrújfalu (házuk udvara).
463. Vinglerné Baranyai Gyöngyi (Győrújfalu): Győrújfalu (házuk udvara).
464. Vinkó József (Szeged): Szeged.
465. Völgyi Vince (Paks): Paks.
466. Wieszt Andrea (Pilisvörösvár): Pilisvörösvár, Kálvária-domb.
467. Wieszt Krisztián (Dág): Tinnye mellett, Pilisszentlélek, Dobogókő (hegytető).
468. Wieszt Krisztina (Pilisvörösvár): Pilisvörösvár, Kálvária-domb.
469. Wieszt László (Pilisvörösvár): Pilisvörösvár, Kálvária-domb.
470. Wieszt Orsolya (Pilisvörösvár): Pilisvörösvár, Kálvária-domb.
471. Zelkó Zoltán (Zalaegerszeg): Budapest.
472. Zettisch Róbert (Kecskéd): Kecskéd.
473. Zseli József (Nagyvenyim): Mezőfalva.
474. Zsoldos Endre (Budapest): Budapest (XII. ker. Sváb-hegy, MTA Csillagászati Kutató Intézet tetőterasza).
475. Zsombok Gábor (Esztergom): Esztergom (Duna-part, Vaskapu).

Ajánljuk...