Irány Lappföld! – Utazás az északi fény nyomában

Skandinávia, ezen belül is az Északi-sarkkör vidéke nem igazán divatos
úticél az átlagos anyagi körülményekkel rendelkező magyar turisták körében.
Jóllehet, csillagászati szempontból rengeteg lehetőséget kínálnak az északi
országok is: nem szükséges relatíve messze északra (ti. az Európa legészakibb
pontját jelentő Nordkappra) utazni ahhoz, hogy akár az éjféli nap jelenségét,
akár a sarki fényt (előbbit biztosan, utóbbit nagy valószínűséggel)
megfigyelhessük. A hőmérséklettel kapcsolatos hírek is sokakat riasztanak, a
tévhittel ellentétben azonban az Északi-sarkkör vidékén a hőmérséklet nyáron nem
ritkán a 25 fokot is elérheti. A tél persze meglehetősen hideg, de csillagászati
szempontból igazán a nyári és az őszi időszak fontos: előbbi az éjféli nap,
utóbbi a sarki fény megfigyelésére legalkalmasabb időpontot jelenti.
Az
átlagos anyagi helyzetben lévő magyar utazó számára nem könnyű az ilyen hosszú
utak finanszírozása. Éppen ezért nagyon örültem annak, hogy utolsó éves
közgazdász hallgatóként az idei év elején lehetőségem volt megpályázni az EU
Erasmus programját. Ez az ún. diákcsereprogram lehetőséget biztosít arra, hogy
egy félév erejéig külföldön tanulhasson az azt megpályázó, illetve megfelelő
tanulmányi eredménnyel rendelkező magyar diák. Ilyen lehetőség ritkán
kínálkozik, így rövid gondolkodás után belevágtam. Már csak a pályázható európai
országok, illetve városok között kellett valamiféle saját rangsort felállítani.
Nem volt nehéz a választás: a jóléti rendszeréről és északi fényeiről híres
Skandináviát, ezen belül is a közép-svédországi Karlstad városát céloztam meg.
Az ösztöndíj lehetőségekre mindig nagy a túljelentkezés, így csak titkon
reménykedtem abban, hogy kedvező döntés születik. Rám mosolygott azonban a
szerencse, májusban örömteli hírt kaptam: augusztus közepén csomagolhatok, irány
Észak! A bőröndben a legfontosabbak mellett (télikabát, sapka, kesztyű)
természetesen egy az amatőrcsillagász számára elmaradhatatlan 10×50-es binokli
is helyet kapott…
A fárasztó 28 órás utazást követően Svédországban
barátságos és nyugodt emberek, gyönyörű épületek, egy modern egyetem és egy
jóval zenit-közelibb Sarkcsillag fogadott. A tanulmányaimnak otthont adó 80
ezres Karlstad városa a Vänern-tó északi partján fekszik, csodálatos, festői
környezetben. Az egész ország legszebb területének mondott Värmland megye
székhelyén azonban október közepéig semmiféle sarki fény jelenséget nem
észleltem. Nem kellett hosszabb rábeszélés ahhoz, hogy néhány külföldi
évfolyamtársammal elhatározzuk, legkésőbb október végéig meglátogatjuk az
Északi-sarkkör vidékét, ahol a gyönyörű táj mellett a sarki fény megpillantására
is nagyobb esély van.

A szükséges információk beszerzése után az utazás időpontjaként október
közepét jelöltük meg. Ez az időszak több előnnyel is jár: egyrészt a sarki fény
észlelése ekkor a legvalószínűbb, ugyanakkor a nappalok még nem
elviselhetetlenül rövidek ahhoz, hogy kirándulni lehessen. Hármas úticélt
tűztünk ki: elsőként az ércbányáiról és a közeli űrközpontról híres lappföldi
Kiruna, majd a gyönyörű hegyvidéki Abisko Nemzeti Park, végül a norvégiai Narvik
kikötővárosának meglátogatásáról döntöttünk.
A megfelelő időpont mellett a
költségek sem lehetnek másodlagosak. Az általános skandináv drágaság miatt a
svéd diák élete nem egyszerű, főként, ha utazásról van szó. A gyors, de drága
repülő helyett így a hosszú, de olcsó vonatút mellett döntöttünk, szállásként
pedig az alacsony árakkal operáló diákszállókat választottuk.
Október
17-én este indultunk Karlstadból Örebroba, hogy az ezt követő 19 órás vonatút
után másnap délután Kirunába érkezhessünk. Sajnos az űrkutatási központ
betervezett látogatása elmaradt, mivel aznapra már nem volt lehetőség további
csoportok fogadására. Így gyorsan módosítottuk útitervünket: a beszűkült kirunai
hétvégi lehetőségek miatt már másnap reggel továbbindultunk Abiskoba.
Az első
hó — hasonlóan Európa többi országához — ezen a napon kezdett el esni.
Mindazonáltal az éjszakai égbolton itt-ott sikerült felfedezni tiszta
területeket. Szállásunkon szerencsére északi fekvésű ablakok voltak, így minden
órában ellenőrizni tudtam, látható-e sarki fény. Hajnali öt óra felé gyanús
jelenségre lettem figyelmes, riasztottam társaimat, és már rohantunk is ki a
szálló udvarára. Ekkor pillantottam meg életem első — ekkor még nem tudtam, hogy
bizony nem is az utolsó — sarki fényét. A felhőréseken keresztül éppen hogy csak
látni lehetett, hogy a zöldesfehér-zöldessárga fényszalag lassan mozog az
égbolton. A jelenség azonban nem tartott sokáig, és nem is volt olyan látványos,
hogy a mínusz tíz fok ne kergessen vissza bennünket rövid időn belül a jó meleg
ágyba.
Másnap kora reggel indultunk az Abisko Turistaállomásra, ahol harminc
centis hó és gyönyörű hegyvidékes táj várt minket. A betervezett kirándulással
igyekeznünk kellett, mert Abiskoban október közepén délután 4 óra után már
sötétedik (decemberben pedig már fel sem kel a Nap, hogy több mint egy hónapra
átadja helyét a folyamatos sötétségnek). A hóban megtett négy kilométeres túra
után estefelé a kellemes turistaszálláson melegedtünk, amikor az ablakon
kipillantva az égen egyszer csak gyanús foltokra lettem figyelmes. Három percen
belül már kinn is voltunk az udvaron. Fantasztikus látvány fogadott: észak-dél
irányban hosszanti csíkokban fényes, zöldessárga, hihetetlen erős fényszalagok
borították az égboltot. Hol lassan, hol gyorsabban mozogtak ide-oda, és
látványos felfényléseket produkáltak. Kihasználva a technika adta lehetőségeket,
két digitális fényképezőgéppel neki is láttunk felvételek készítésének. Az első
néhány sikertelen fotó után egyre jobb és jobb minőségű fényképeket sikerült
készíteni. Számomra igen meglepő volt, hogy a digitális technológia ilyen
egyszerű módon képes profi és élethű csillagászati felvételek leképezésére
(korlátja a maximum 15 másodperces expozíció, ami azonban ebben az esetben
elégnek bizonyult).

A két órán keresztül megfigyelhető csodaszép jelenséget a hideg miatt
kénytelenek voltunk kétszer is megszakítani (egy-egy forró tea erejéig). A tea
mellett legtöbbünket persze a lelkesedés is fűtötte: teljesült a vágyunk, láttuk
a sarki fényt, nem is akármilyet! A gyenge napfolttevékenység idején hosszú idő
után éppen ezen a hétvégén szánta rá magát csillagunk egy nagy napkitörésre
(mint utólag azt megtudtuk). Ezen a kiránduláson minden összejött, ami nem volt
tervezhető: az űrbéli és a földi időjárás is minket segített. A csillagok
vakítottak, ami egy rögtönzött csillagkép-bemutatóra is lehetőséget adott.
Emellett sokan a sarki fény kialakulásának mikéntjére is kíváncsiak voltak, így
a tízfős társaság számára egy rövid kis előadást is tarthattam az ég alatt —
angolul.

Az este nyolctól tízig tartó jelenség mellett két másik említésre méltó,
magyar amatőrcsillagász számára furcsa jelenséget is megfigyelhettünk: a 40%-os
fázisban lévő, le nem nyugvó, a havas hegyek csúcsait súroló Holdat, illetve a
szinte a zenitben tartózkodó Sarkcsillagot.

Minden jónak vége szakad egyszer, tíz óra után már nem volt miért az ég alatt
fagyoskodni. Nyugovóra tértünk, hogy másnap délelőtt ismét megtehessünk egy nagy
kirándulást a környéken. Ezúttal a nemzeti park egy jeges-havas vízesése volt a
cél. A csodálatos lappföldi tájon keresztül vezető 8 kilométeres túra után
délután újra vonatra ültünk, hogy kirándulásunk utolsó állomásához, a norvégiai
Narvik kikötőjébe érkezhessünk. Csodálatos hegyes-völgyes tájakon keresztül
vezetett a vonatút, amely — megkockáztatom — talán Európa egyik legszebb vasúti
útvonala. A 4 óra után nyugvó nap rózsaszínes-lilás fénye hosszú ideig
megvilágította a havas hegycsúcsokat, amelyek így szintén rózsás színben
tündököltek. Este fél 8-kor értünk a második világháborúban ismertté vált
kikötővárosba. Röviddel a szállás elfoglalása után a természet újra
megajándékozott bennünket a sarki fény élményével. Bár a világnak az északi
“végén” tartózkodtunk, azonban a fényszennyezés itt is ugyanolyan problémákat
jelent, mint Európa többi országában. A sötét hegyekben minden bizonnyal
látványos jelenség így csak tompítottan volt megfigyelhető: mindenesetre, ez is
sarki fény volt!
Három nap, három sarki fény: azt gondoltuk, tovább ez már
nem tetézhető. A másnap esti tiszta égbolt azonban rácáfolt vélekedésünkre: a
vonatúton hazafelé, az esti szürkületben még egyszer, ha halványan is, de
búcsúzóul megmutatta magát ez a csodaszép égi tünemény.

{mosimage}

Azt hiszem, ettől többet nem várhat az ember egy ilyen kirándulástól.
Csodálatos érzésekkel tértünk haza, és most újra várnak bennünket a szürke
hétköznapok. Az emlék azonban még sokáig megmarad, és megerősít abban, hogy a
messzi északra legalább még egyszer el fogok látogatni!

[A cikk a Meteor 2003. decemberi számában jelent meg.]

Az utazás részleteivel kapcsolatban minden kedves érdeklődő
számára szívesen állok rendelkezésre (e-mail: