Távcsöves bemutatás Dunatetétlenen 2004. szeptember 18-án

2004.09.18-án, szombaton a Neptunusz Amatőrcsillagász Kör és a Magyar Csillagászati Egyesület Kiskun Csoportja távcsöves bemutatót tartott Dunatetétlenen. Erre az alkalomra összesen nagyjából 20-30 gyerek és felnőtt jött el. Az Oroszi Zoltán tagtársunk szervezte, este nyolckor kezdődő bemutatót Lengyel Dávid konferálta fel, majd az érdeklődők a faluháza mögött felállított négy távcső (Meade LX-200; továbbá három 60\700-as refraktor) segítségével ismerkedhettek meg az égbolttal. Bemutatásra került többek között több kettőscsillag, néhány mély-ég objektum (ködök, galaxisok, csillaghalmazok), sőt még egy változócsillag is. A szerencse nekünk kedvezett, mivel csak 20 és 22 óra között volt teljesen felhőtlen az ég. Előtte és utána is borult volt. Remélem, még visszajövünk párszor, mert érdeklődők vannak és fényszennyezés-mentes a helyszín (az orrunkig se nagyon láttunk a faluháza mögött).

Ajánljuk...