Véget ért a Vénusz-átvonulás

Morvai József és Énisz Tamás Kecskeméten, a helyi Planetáriummal közösen tartott távcsöves bemutatót, sikerrel. Az ég tökéletes volt, de a folyamatos bemutatózás miatt a kontaktusok kimérésére nem volt mód. Külön dicséretes dolog az, hogy E. Kovács Zoltán igazgató váratlan balesete miatt a kiskun-tagok oroszlánrészt vállaltak az ismeretterjesztés sikerében.


A Kiskun Csoport tagságának nagy része Hartán várta az érdeklődőket a főtéren. A kontaktusok kimérése után a település méretéhez viszonyítva jelentős számú érdeklődő, a legpesszimistább becslések szerint is 400 fő jelent meg – a teljes lakosság 10 %-a (!). A belépés megfigyelésén Derekas Attila, Kaszt Ákos, Oroszi Zoltán, Rezsabek Nándor és Vén István, a bemutatáson Gottschall Péter, Kaszt Ákos, Oroszi Zoltán, Rezsabek Nándor és Simon Attila vett rész, a délutáni kilépést Kaszt Ákos és Rezsabek Nándor, illetve Oroszi Zoltán kísérte figyelemmel.


A hartai kontaktusmérések után Kalocsára érkező Derekas Attila és Vén István tagtársunk több iskola és óvoda számára tartott távcsöves bemutatót, szintén sikerrel. Az idő itt is tökéletes volt. Az esemény kapcsán a helyi rádióban is elhangzott rólunk információ.


A fülöpszállási általános iskolában lelkes ifjú tagtársunk, Morvai Anikó mutatta be a páratlan jelenséget mintegy 100 főnyi tanár- és diákseregnek egy kivetítésre használt refraktor és egy binokulár segítségével.


Lengyel Dávid és Vincze András önállóan észlelve Kiskőrösön látta és fotózta az átvonulást.


Balaton László a pécsi helyi csoport munkáját segítette. A Keszthelyi Sándor vezette csapat a Pécsi Planetárium észlelőplaccán gyülekezett, ahol kimérték a kontaktusokat, és a vendégkönyv tanúsága szerint 300 főnek tartottak távcsöves bemutatót.

Ajánljuk...