224. Hitseker Mária és Szilágyi Zsuzsa szerk.: Mindentudás Egyeteme

{mosimage}

Könyvesboltokban vásárolható.

A Mindentudás Egyeteme 2002. szeptember 26-án indult útjára. A Matáv és az Axelero támogatásával, a Magyar Tudományos Akadémia szakmai együttműködésével, heti rendszerességgel jelentkezett egy-egy élő előadás televíziós közvetítésével és ismétlésével (Duna Televízió, MTV 1, M2, műholdon Amerikába is eljut). Úgy az élő, mint a televíziós előadásoknak nagy közönségsikere volt! Nyomtatott változatban három napilap és az Élet és Tudomány is megjelentette a tudományos előadásokat. Az internetes honlapon pedig olvasható az előadások vázlata, hasznos kiegészítő adatokkal. 


http://origo.hu/mindentudasegyeteme/index.html


Ezek után még a hazai könyvkiadás is színre lépett és megkezdte a Mindentudás Egyetemének előadásit kinyomtatva, kötetbe rendezve, egységes és nagyon magas színvonalon megjelentetni. Részletes szöveggel, színes illusztrációkkal, ajánlott irodalommal. Az első kötet az első 19 előadást tartalmazza. Ezek között vannak csillagászati előadások is.


Kroó Norbert: Hol vannak a fizikai tudás határai? (99-111. old.) a fizikai megismerés történetével, mai kérdéseivel, módszereivel foglalkozik. A térbeli és az időbeli kitolódással. A csillagászat (asztrofizika, kozmikus sugárzás, csillagfejlődés, relativitáselmélet, kozmológia) sok szempontból érintett itt, hiszen mindig a Világegyetem nagy kérdései kerülnek szóba.


Almár Iván: Élet az Univerzumban: szabály vagy kivétel? (133-145. old.) előadása a csillagászat nagy kérdését tárgyalja: van-e élet más égitesteken? Életet keres a Naprendszerben, bolygókat más csillagok körül.


Fejlődhet-e az élet az értelem és a technika felé? Jelek és nyomok keresése,  melyek technikai civilizációk létezésére mutathatnak. Mit jelent a “kozmikus csönd”?


Jéki László: Sugárözönben élünk (159-173. old.) részben csillagászati. A Föld belsejétől, a Nap sugárzásának mechanizmusáig. A mélyből jövő és magaslégkörben levő sugárzás. A sugárzás és az űrkutatás.


Szegő Károly: Környezetünk a Naprendszer (175-185. old.) teljes egészében a mi Naprendszerünk kutatását veszi sorra a Nap, a bolygók, a holdak, az aszteroidák, az üstökösök esetében, különös tekintettel a missziók magyar vonatkozásaira.


A szép kiállítású könyv további (nem csillagászati) tanulmányait, előadásait, életrajzait, érdekességeit se ugorjuk át!

Ajánljuk...