A sarki fény
Hazánkból az égbolt északi felén csak ritkán láthatunk vöröses függönyszerű aurorát, de nagy örömünkre 2003. november 20-án sok Dunaújvárosinak is felejthetetlen élményben volt része. A szak és amatőrcsillagászok gyorsan értesítették egymást, így e nem mindennapi látványról rengeteg felvételt készítettek. (Ld. pl. a dunaújvárosi csoport honlapját: http://dunaujvaros.mcse.hu)
A Nap állandóan mozgásban lévő felszínén, a Napkoronán, időnként robbanásszerű koronakitörések is történnek. A Napból folyamatosan, míg robbanások esetén lökésszerűen kiáramló elektron és ion részecskéket minden irányba szétfújja csillagunk sugárnyomása a napszél. A felénk száguldó anyagtömeget (korpuszkuláris sugárzás) bolygónk mágneses tere a pólusok közelébe kényszeríti, és azok 80-300, sőt 1000 kilométer magasságban ütközve a légkör ritka részecskéivel, fénylésre gerjesztik az oxigén és nitrogén atomokat. A jellegzetes, 557,7 nanométer hullámhosszúságú sárgászöld fény a nagy magasságban, atomos állapotban levő oxigéntől ered, míg a vörös 630-636,3 nanométer hullámhosszúságú fény ugyancsak az oxigéntől származik. Az északi fény többi színárnyalatát pedig a semleges és ionizált nitrogén molekulák sávjai okozzák.
Erős napkitörés esetén, a földtömeg többszörösének megfelelő, nagysebességű anyagfelhő távolodik el csillagunk felszínéről, amelyek többségét központi égitestünk hatalmas tömegvonzása ív alakú protuberanciák formájában visszakényszeríti önmagába. Vannak azonban olyan hihetetlen erejű robbanások, amikor a kilökődött anyagfelhőt nem képes visszakényszeríteni a tömegvonzás, és szerencsétlen esetben az elindul a Föld irányába.
A tudománynak köszönhetően, a Földtől 1 millió kilométer távolságban keringő NASA űrobszervatórium a SOHO, (Solar & Heliospheric Observatory) évek óta szemmel tartja kameráival csillagunkat, így nem csak a közelében járó, vagy bele zuhanó üstökösökről értesülünk, de a Nap Föld felé irányuló “támadásairól” is időben hírt kapnak az energetikai hálózatok szakemberei és az űrhajósok.
