A Vénusz-átvonulás Dunaújvárosból

Az idősebb érdeklődők is örömmel nézték Nap előtt látszó fekete Vénusz korongot, míg mások többet vártak a jelenségtől, mert egyes újságok megtévesztettek őket a „Részleges napfogyatkozáshoz hasonló” kifejezéssel. Valóban, a Nap elé került bolygó valamennyit eltakart annak sugárzó felületéből, de azt hogy mennyit, nem a két égitest átmérőbeli különbségével, hanem a területük egymáshoz való viszonyával lehet összemérni. A Nap szögátmérője 8-án 31,5 ívperc, pontosabban 1890 ívmásodperc volt, míg a Vénusz szögátmérője csak 58 ívmásodperc alatt látszott. A területek arányából azt kapjuk, hogy a Vénusz csak 0,001 magnitúdóval csökkentette csillagunk fényerejét, amit az emberi szem képtelen érzékelni.
A változó létszámú tömegben olyan nézőnk is akadt, aki tolókocsijával odagördült mellém és elérzékenyülve tekintett a kivetítő ernyő napkorongján sötétlő fekete pöttyre, a Vénuszra. Lassan bekövetkezett a III., majd  13 óra 23 perc után IV. kontaktus és magunkra maradtunk távcsöveinkkel…
A Magyar Csillagászati Egyesület helyi csoportja köszöni a Széchenyi István gimnázium tanárainak, közülük is kiemelten Zloch Istvánné tanárnőnek a kivonuló 10 osztály gondos vezetését. Ugyancsak köszönjük a Lórántffy szakközépiskola, a Rosti Pál gimnázium és általános iskola, a Móricz Zsigmond és Dózsa II. általános iskola tanárainak osztályaik részvételét.
Köszönjük a Rádió 24 adásában gyakran elhangzott közleményt, és a Dunatáj Kiadói Kft. szerkesztésében, a DUNAFERR hetilapban megjelent időszerű cikket. 
Sokan emlegették, hogy 2012. VI. 5-én majd ismét csodálhatjuk ezt a ritka jelenséget. Sajnos ilyen ideális körülmények között többé nem élvezhetjük ezt a látványt, ugyanis a Vénusz nyolc év múlva közvetlenül a napnyugta előtt fog a Napkorong elé lépni, majd másnap a napkeltét követően rövidesen kilép előle.
Addig azonban még sok jelenség látványát élvezhetjük, amelyek közül csak a legközebbieket említve, ez év október 28-án lesz egy teljes holdfogyatkozás és 2005-ben egy hazánkból megfigyelhető 50 százalékos részleges napfogyatkozás.

Ajánljuk...