Földközelben a Mars

Mielőtt mindezt ismertetném, úgy érzem, elejét kell venni a 2005 nyarán lezajlott hihetetlen erejű Internetes pletyka-láncnak, amely egy tévesen (angolból-magyarra) fordított vaklárma áradatként zúdult a hazai netezők felé. Gondolom, hogy nem én vagyok az első, aki 2006-ban is hasonló témájú üzenetet kapott, amelynek lényegét idézem: „Augusztusban a Föld és a Mars közelebb lesznek egymáshoz, mint bármikor és a Mars csak 2287-ben lesz ilyen közel. A lényeg az, hogy a Mars 34,649,589 mérföldre közelíti meg a Földet és a Hold mellett a legfényesebb égitest lesz. Szabad szemmel akkorának fog látszani, mint a Hold.”
Ahogy elolvastam a távoli ismerősömtől származó vaklármát, csak annyit üzentem, hogy a Mars most olyan „közel” lesz, hogy még a távcsövet sem érdemes ráirányítani és okulásként mellékeltem számára, a Magyar Csillagászati Egyesület honlapjáról eredő cáfolatot.
Jelenleg a narancsos-vörös színű Mars kora este kel, és ez a nyugodt fényű égitest hajnalig megfigyelhető az Ikrek csillagkép területén. A bolygó december 19-én éri el legnagyobb 16 ívmásodperces méretét, ugyanakkor fényessége -1,6 magnitúdóra nő. A következő napokban, hetekben lassan távolodik tőlünk, ennek ellenére még sokáig megfigyelhető marad. Pár nappal a földközelség után, december 24-re virradóra – 4:56 és 5:16 között – egy érdekes jelenséget csodálhatnak meg a korán kelők, amikor is a 33 ívperc átmérőjű Hold eltakarja előlünk, a nála 126-szor kisebb Mars bolygót! Igaz, hogy most a Mars, csak 88,8 millió kilométerre közelít meg bennünket, de megfigyelés tekintetében még 2016 tavaszán sem lesznek jobb körülmények és a 2003-s földközelséghez hasonlóra, még 2018 nyaráig kell várni.

Romhányi Attila

Ajánljuk...