A hónap témája a Polarisban: Csillagok leánya
A Meteor októberi számában megjelent „Csillagok leányai” című cikk nagyon sok csillagász és csillagászkodó hölgy tevékenységét ismerteti. Ez pedig az én történetem!
Nyolc éves voltam, mikor a balatonszéplaki strandon várakoztam. Izgatottan vártam a nyaralást, pedig minden évben odamentünk, de az a nyár különleges volt. 1999. augusztus 11-én országunk abba a szerencsés helyzetbe került, hogy a teljes napfogyatkozás sávjába esett. Akkor még nem sokat tudtam a csillagászatról, csak kérdezgettem szüleimet, hogyan is zajlik a jelenség, de gyerekként mégis leírhatatlan élmény volt részese lenni a természet eme csodájának. Percenként lestem a Napot, ahogy a Hold egyre nagyobb falatokat harap ki belőle, ahogy az égbolt egyre sötétedik, és a pillanat, mikor aprócska kísérőnk teljesen elfedte az izzó gázgolyót… A totalitás látványa olyan volt, mint egy virág kinyílása, és akkor döntöttem el, hogy szeretnék komolyan megismerkedni a jelenség tudományos magyarázatával.
Így kezdődött az egész. Emlékszem, mikor Tepliczky Istvánnak (Tepinek) elmeséltem az első ágasvári táborom alkalmával, azt mondta „Tipikus eset!”. Na de ne szaladjunk ennyire előre. Tehát elindult a „kutatómunkám”. Az első könyv, ami a kezembe került Donald H. Menzel Csillagászat c. műve volt. Rongyosra olvastam, igyekeztem a lehető legtöbb tudást magamba szívni. Aztán a Planetárium számos előadását megnéztük szüleimmel. A szobámat kitapétáztam foszforeszkáló csillag és bolygó matricákkal. Farsangkor csillagásznak öltöztem be. Az iskolában a földrajztanárom megengedte, hogy én tartsam az órát csillagászatból, mert tudta, hogy sokat foglalkozom a témával.
Mikor Szüleim látták rajtam, hogy ez már több, mint egy egyszerű gyermeki érdeklődés, 10. szülinapomra megajándékoztak egy kis lencsés távcsővel. Alig vártam, hogy a következő nyaralás alkalmával kipróbálhassam. Mizser Attila ugyanott nyaralt a családjával, és látta a távcsővel való küzdelmemet. A szárnyai alá vett, együtt észleltünk, rengeteg dologról mesélt nekem, és azt javasolta, lépjek be a Magyar Csillagászati Egyesületbe. Nem telt el sok idő, míg újra találkoztam vele, akkor már a Polaris Csillagvizsgálóban, és csatlakoztam az MCSE-hez. Havonta érkezett a Meteor, újabb és újabb tudományos könyveket bogarásztam, külön mappába gyűjtögettem a számomra érdekes cikkeket, egyre jobban kezdtem belemélyedni a csillagászat rejtelmeibe. Eleinte a Naprendszer működése ragadott meg, minden lehetséges információt összegyűjtöttem és kategorizáltam az égitestekről.
2004 őszén tartották az I. Magyar Mars Találkozót az ELTE Lágymányosi Campusán. Ez alkalomból a Magyar Mars Society rajz és makett készítő pályázatott tűzött ki „Az első emberes Mars-expedíció” címmel gyerekek számára, amelyre örömmel beneveztem. Hetekig készítettem egy általam elképzelt Mars-bázis makettet, amelyen gyurmából formált űrhajósok is voltak. A pályázaton I. helyezést értem el, és a makettemet kiállították a Planetáriumban.
A következő nagy lépés egy komolyabb távcső megvásárlása volt, amit szerettem volna önerőből finanszírozni, de ez közel sem volt olyan egyszerű. Külön Excel-táblázatot készítettem arra, hogy hogyan tudom leghatékonyabban összegyűjteni a kiszemelt műszerre a pénzt. Szüleim – mint mindenben – a hobbimban is szerettek volna támogatni, így megbeszéltük, hogy kipótolják nekem a távcsőre valót. Szánthó Lajostól vettünk egy Celestron 114/900 Newton távcsövet, aminek 2004 karácsonyakor boldog tulajdonosa lettem, azonban az első észlelések várattak magukra. 2005. április 16-ára szép, derűs éjszakánk lett, több száz csillag bukkant fel a mély és sötét égbolton. Megérte ennyit várakozni. A lakásunk nappalijából kivittem az erkélyre a távcsövet és elkezdtem állítgatni. Első célpontomnak – egy kezdő észlelő számára – a legkönnyebb objektumot választottam, a Holdat. Belenéztem a távcsövembe, és ahogy megpillantottam a Hold krátereit, elfogott az a hátborzongató érzés, hogy egy végtelen univerzum apró porszeme vagyok.
Csodálatos élmény volt. A következő percben már a szüleimnek kiabáltam, hogy jöjjenek, nézzék meg Ők is milyen gyönyörű. Persze az egész éjszakát kint töltöttem, amit sosem felejtek el. Ahogy sűrűsödtek a derült éjszakák, egyre többször ragadtam kint az erkélyen, és az észlelt objektumok listájára kerültek a látható bolygók és kettős csillagok. Az égbolton való tájékozódásban eleinte egy csillagtérkép nyújtott segítséget, majd később rátaláltam a Stellarium nevű szoftverre. Szerettem volna megörökíteni ezeket a pillanatokat, ezért elkezdtem kutakodni, hogyan lehetne lefotózni azokat az objektumokat, amiket a távcsőben látok. Apum kölcsönadta a Canon G1-es fényképezőgépét, vettünk hozzá adaptert a Budapesti Távcső Centrumban, és elkezdődött a tanulás, ami nálam többnyire rengeteg beállítás kipróbálásából állt. Amikor végre sikerült megörökítenem a Holdat, az fantasztikus volt. Miután finomítottam a beállításokon, a Hold apróbb részleteit is lefotóztam, aztán később lencsevégre került a Jupiter és a Szaturnusz is. Valaki az egyesületből azt javasolta, próbáljam meg átlagolni a képeimet a RegiStax nevű programmal, így egyre jobban belemélyedtem az amatőr bolygófotózás rejtelmeibe.
2005-ben az MCSE pályázatot hirdetett „Észlelési élményen” címmel. Kapva kaptam az alkalmon és leírtam az első észlelésem pillanatait, amivel 1. helyezést értem el. A fődíj az ingyenes részvétel volt a nyári 1 hetes ágasvári ifjúsági táborban. Majd kiugrottam a bőrömből, mikor megtudtam az örömhírt, számoltam a perceket a táborig. Elérkezett az utazás napja, nagyon izgultam, mert tartottam attól, hogy sok, számomra ismeretlen fiatal lesz ott. A nyugtalanságom alaptalannak bizonyult, hiszen számtalan értékes embert ismertem meg és szoros barátságokat kötöttem.
Emlékszem mikor első éjszaka kimentem az észlelőrétre… Varázslatos volt, ahogy megláttam a Tejút sávját. Korábban soha nem volt ilyen élményben részem, hiszen Budapestről sose láthattam ilyen gyönyörű, tiszta, fényszennyezettségtől mentes égboltot. Egyszerűen leírhatatlan, amit akkor éreztem. A tábor alatt rengeteg előadást meghallgattunk az ott megismert barátaimmal, sokat észleltünk. Hajnalban kimentünk a Newton-sziklához napfelkeltét nézni. Összességében tömérdek élménnyel gazdagodtam. 2006 nyarán ismét részt vettem az ifjúsági táboron.
2005 őszén a Magyar Asztronautikai Társaság esszéíró pályázatot írt ki fiatalok számára a „Földtől az X bolygóig” címmel. Mivel nagyon érdekelt minden témakör, ami a csillagászathoz kapcsolódott, ezen a pályázaton is elindultam. Írtam egy sci-fi-t „Meghódítjuk a Marsot” címmel, melyet lefordítottak és továbbküldtek a nemzetközi fordulóba, ahol sajnos nem értem el helyezést, de két magyar diák is dobogós lett.
2006 őszén bekerültem a Budai Középiskolába 5 évfolyamos angol kéttannyelvű tagozatra. A gimnáziumi éveim alatt is sokat foglalkoztam csillagászattal, de sajnos nem volt lehetőségem feljárni a Polaris Csillagvizsgáló ifjúsági szakkörére. Földrajz érettségin szerencsésen a Csillagászat tételt húztam, a vizsgabiztosnak le kellett állítania, mert csak úgy dőltek belőlem a szavak. Évekig csillagász pályára készültem, de a felvételi előtti évben elgondolkoztam azon, hogy melyik egyetemi szakra jelentkezzek. Ahogy idősebb lettem, elkezdett foglalkoztatni a meteorológia és a matematika is, így végül ezek mellett döntöttem, és a csillagászat megmaradt hobbimnak. Felvettek az ELTE Természettudományi Kar matematika szakára, ahol ebben a félévben fogok diplomázni. Tavasszal pedig a meteorológia mesterszakra felvételizek.
2011. december 10-én sok év kihagyás után újra felmentem a Polarisba, hogy onnan nézzem a teljes holdfogyatkozást. Itt megismerkedtem néhány amatőr csillagásszal, akikkel később több alkalommal Ágasvárra utaztunk az újholdas hétvégéken. Megismerkedtem egy kis csapatnyi asztrofotós társasággal, akiktől rengeteget tanultam a mélyég-objektumokról, a fotózás technikai hátteréről, a képfeldolgozásról és a déli égboltról. Az egyetemi éveim alatt szabadon választható kurzusként tanultam csillagászatot, és több előadást is meghallgattam a Csillagvizsgálóban. Részt vettem a Múzeumok Éjszakája és a Kutatók Éjszakája programokon.
2014-ben a Meteor Távcsöves Találkozón Zsámba István segítségével elkezdtem tükröt csiszolni, de akkor sajnos nem sikerült befejeznem, így idén nyáron folytattam Tarjánban. El is készült, 93%-os lett, 1065-ös fókusszal, az átmérője pedig 161 mm. A terv az, hogy egyszer saját építésű távcső lesz belőle, de ez még a jövő zenéje. Sokan azt hitték nem én csinálom, csak besegítek valakinek, mert a lányok nem nagyon szoktak ilyenekkel foglalkozni. Furcsa volt ez a hozzáállás, mindenestre ezért is biztatom az összes amatőr csillagász hölgytársamat, hogy vágjanak bele a tükörcsiszolásba. Monoton, precíz, kemény, hosszadalmas munka, de mikor elkészül és a saját magad által készített tükröt tartod a kezedben, az remek érzés.
Mostanában is gyakran megfordulok a Csillagvizsgálóban, mikor időm engedi, besegítek az MCSE honlapjának szerkesztésébe. Legutóbb Balázs Bélával készítettem interjút 80. születésnapja alkalmából. Ugyan szakmámnak nem a csillagászatot választottam, de azt tudom, hogy életem végéig elkísér majd ez a hobbim. Amennyiben fel tudom kelteni leendő gyermekeim érdeklődését a csillagászat iránt, mindenképpen buzdítani fogom őket ennek a csodálatos tudományágnak a megismerésére.