A hónap témája a Polarisban: Óbuda csillagai I.
Nagy László és Szécsi Margit a XX. századi magyar líra kimagasló alakjai voltak, kerületünkben, Óbudán éltek.
Kerületünkben, az Árpád fejedelem útja 66. sz. ház falán – nem messze a Nagy László-szobortól – szép emléktábla emlékeztet arra, hogy itt élt Nagy László (1925-1978) és Szécsi Margit (1928-1990). A reliefet 2003-ban állíttatta Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata, alkotója Vigh Tamás (1926-2010) Kossuth-díjas szobrászművész, aki a Magyar Csillagászati Egyesület tagja is volt. Néhány lépésre látható innen Nagy László fejszobra, szintén Vigh Tamás alkotása (1990). Vigh Tamás (1926-2010) egyébként születése révén is kötődik kerületünkhöz, hiszen Csillaghegyen látta meg a napvilágot, és a nevezetes Árpád gimnáziumban folytatta középiskola tanulmányait.
A költőházaspár számtalan “csillagos” (csillagászati témájú) verset is alkotott, melyek közül következzék most kettő:
NAGY LÁSZLÓ
Hullócsillag
Tündököl a csillagtábor,
nézem, hosszan nézem.
Ott egy csillag alig mozdult
s máris eltünőben.
Fényét veszti, csak a vakság
lehet a sajátja.
Testét is a zengő kékség
semmivé sikálja.
Megfáradt, vagy önfejű volt?
Pusztul mindenképpen.
Lehulltával nincs hiány a
csillagok rendjében.
Hazám, de sok csillag adja
múlhatatlan fényed!
Velük mindig fényt lobogni
kívánok teérted.
Ha én téged elhagynálak
keserves harcokban,
tündökölnél tovább, de én
vesznék nyomorúltan.
SZÉCSI MARGIT
Világos hold alján
Ha hold felé fordul a tömör világ,
megvilágosodnak a nyáréjszakák.
Mér messzeséget és kitisztul az ész,
csillagtávolokat életéhez néz.
Nappal vak az ember, futó meteor,
rettegi: miféle bolygóba omol
ha az ismeretlen vonzás dübörög –
csillag most az ember, úr az űr fölött.
Világos hold alján nyugton heverek,
fejér égitestek őrzik fejemet.
Messze zivatar van, még nem ért ide –
szépen, erősen szól a fülemile.
