Szerző: Polaris · 2005. február 6, vasárnap
Az elmúlt években ért véget a 11 éves hosszúságú napfoltciklus maximuma, így a
jövőben egyre kevesebb aktív terület lesz megfigyelhető a Nap felületén. Erre
ugyan némileg rácáfol az elmúl időszakokban megjelent rekordméretű foltok sokasága.
Ezek jó részét mi is megörökítettük — ezekből a felvételekből adunk most
közre egy csokorral. A képek zömmel a Philips ToUcam webkamerával készültek,
de vannak hagyományos filmre készített kísérleti képeink is.
2005 |
2004 |
2003 |
|---|---|---|
Még sosem találtak ilyen nagy energiájú elektronokat a kozmikus sugárzásban, amelyek forrása ráadásul meglepően közeli lehet hozzánk. Egy csillagászokból és fizikusokból álló kutatócsoport egy namíbiai teleszkóp segítségével extrém nagy energiájú elektronokat fedezett fel a kozmikus sugárzásban, azoknak a töltött részecskéknek (főként protonoknak és elektronoknak) az áramában, amelyek ismeretlen forrásokból indulnak felénk a Világegyetemben. Ezen elektronok
Földünk gravitációs tere közel két hónapra befogott egy ideiglenes „miniholdat”, majd később újra útjára engedte a kis égitestet a Naprendszerben. Ez az idő azonban elég volt ahhoz, hogy a csillagászok is megörökítsék ezt a különleges kődarabot, mégpedig két, Spanyolországban található, 2 m-es tükörátmérőjű távcsővel. Az említett földközeli objektumot (near-Earth object, NEO), a 2024 PT5-öt Földünk
A fekete lyukak nagy hatással vannak csillagközi környezetükre: amikor forognak, a szó szoros értelmében magukkal rángatják a téridő szövetét. Ez tehát azt jelenti, hogy egy forgó fekete lyuk közelében semmi sem lehet nyugalomban, még a körülötte lévő tömegbefogási (akkréciós) korong sem, amelyről táplálkozik. Amint a szupernagy tömegű fekete lyukakat körülvevő vékony por- és gázkorongról a
Távoli galaxisok újonnan felfedezett populációjának, az úgynevezett ,,kis vörös pöttyöknek’’ (angolul Little Red Dots, LRD) rádiójellemzőit vizsgálták magyar kutatók. Mivel ezen objektumokat csupán a közelmúltban azonosították a James Webb-űrtávcső (JWST) méréseinek segítségével, pontos fizikai tulajdonságaik még nem ismertek teljes mértékben. A kutatás céljaként a szerzők égboltfelmérések archív adatainak felhasználásával vizsgálták, hogy az LRD-k bocsátanak-e ki
A kutatók a James Webb-űrtávcső használatával felfedezték minden idők első „Einstein-cikcakkját”, vagyis egy olyan alakzatot, amelyen egy kvazár képe az Einstein által bevezetett általános relativitáselméletből következő gravitációs lencsehatás következtében hatszor jelenik meg ugyanazon a felvételen. Ez az önmagában is érdekes kép pedig segíthet választ találni két máig megoldatlan kozmológiai problémára. A J1721+8842 jelű fényes kvazárt