Perseidák 2005 megfigyelőakció

Az időszak elején kellemes kis holdsarlónk lesz csak, újhold aug. 5-én van ugyanis. A hét vége felé persze a Hold egyre növekszik, szűkül a meteorozásra alakalmas holdmentes időszak is. Mivel alacsonyan jár, már éjfél előtt lenyugszik. A Perseidák radiánsa pedig éppen az éjszaka második felére lesz kedvező helyzetben. A Nap már csak fél hat körül kel, így kb. 4 órányi megfigyelési ablak van a hét végén is.

Utazás — avagy ki mikor jön-megy?

A menetrend a tavalyihoz hasonlóan alakul: lévén a helyszín — a Dág feletti Károly-hegy — közel van Budapesthez, így nem feltétlenül szükséges többnapos, állandó kitelepülés. Megoldható a remdszeres megfigyelés úgy is, hogy esténként kimegyünk, észlelünk, reggel pedig fakultatíve lehet visszajönni ha valakinek dolga van. Jó lenne ha minden este összejönne legalább 5–8 fős csoport. Nagyobb létszám sem akadály, ekkor jobban el tudjuk osztani a feladatokat!

A tapasztalatok szerint majdnem minden este van valaki aki autóval jön kifelé, így mindenképpen érdemes szervezkedni, beszélni egymással. Hasznos lenne, ha a szabad kapacitással bíró autósok is jeleznék (a lentebb megadott telefonon vagy e-mail-ben) ha van bennük hajlandóság az észlelőtársak fuvarozására!Lehetőség van volán járatokkal is kijutni a helyszínre. Ezek a Polaris alatt is megállnak a Bécsi útnál — célszerű, és hangulatosabb is csoportosan utazni. Bővebb útinformációkért keressetek bátran telefonon, vagy e-mailben!

A terep — avagy milyen is az észlelőhely?

Természetesen nem muszáj ingázni — lehet maradni is, és sátorban vadkempingezni a hegytetőn, kirándulni a környéken, igény szerint. Aki erre vállalkozik abszolút nomád körülményekre gondoljon lelkiekben!

A megfigyelőhely Dág község mellett található, a Károly-hegy lapos, füves tetején. Innen csodálatos, gyakorlatilag 360 fokos körpanoráma van, a horizont minimálisan takart csak. A látóhatárt több hegység távoli vonulatai csipkézik: K–DK felé van Budapest a Budai hg. mögött. Errefelé az ég sem a legjobb, de a zavaró hatás nem jelentős. DNy–Ny felé a Vértes majd a Gerecse hegységek vonulatai, ÉNy-on a közeli Gete hegy tömbje. Észak felől tiszta időben a Börzsönyig látni, K-i irányban pedig a Pilis nyúlik el hosszasan. Maga a falu mélyen lent van, a dombtetőről a fények már nem zavaróak.

A dombtetőt füves, vad rét borítja, így kisebb sarlózás után kimondottan kellemes észlelővackot lehet benne találni. Miután a terep szinte teljesen nyitott, a szél szinte mindig fúj valamennyire.

Cucclista — avagy mit érdemes magaddal hozni?

Röviden és tömören összefoglalnám pár pontban a legfontosabb holmikat, amelyek elengedhetetlenek, vagy praktikusak a meteormegfigyelésekhez:

  • észlelőlámpa, csíptetős rajztábla, ceruzák, radír esetleg vonalzó, pontos óra, MMT-észlelőtérképek, de hasznos lehet kis diktafon is
  • hálózsák, polifoam, párna a fejet megfelelően alátámasztani, meleg ruha
  • rágcsálnivaló (észlelőkeksz), innivaló (a hegy lábánál kútvizet lehet vételezni, de erre odafent már nem lesz módunk), esetleg a holdfényes időszakra szalonna, kenyér, hagyma, krumpli, egyéb sütnivaló tábortüzezéshez
  • fotózni szándékozók mindenképpen hozzanak állványt, tartalék elemet (áram a hegyen ui. nincsen)

 

A tavalyi megfigyelőakcióról, és az eredményeinkről érdemes felkeresni az alábbi oldalakat:

 

Ajánljuk...