Rádiós megfigyelési módszer
A rádiós és radaros meteorészlelés a meteorcsillagászat új és gyorsan fejlődő területe. Mindkét módszernél a meteor repülésekor a meteor fejében lévő, illetve a nyomában maradó ionizált részecskékről visszavert elektromágneses sugárzás segítségével észlelik a hullócsillagokat. A radaros észleléseket Bernard Lovell kezdte 1946-ban. Az év november 9/10-én észlelték sikeresen radarral az első meteorrajt, a Giacobinidák kitörését.
Napjainkban már sok hivatásos csillagász dolgozik ún. back scatter radaros megfigyeléssel. Ennél a módszernél egy földi állomásról folyamatosan radarhullámokat bocsátanak ki, melyek egy része a meteorokról visszaverődik. A vevő ilyenkor az adóval azonos helyen található, a visszaérkező jel késéséből a meteor távolságára következtetnek. Legjobb visszhangot akkor kapnak, ha antennájukat a radiánstól azimutban 90 fokkal eltérő irányba fordítják. Ez, valamint a rádiós meteormegfigyelés kulcsszerepet töltött be a nappali rajok felfedezésében.
A rádiós meteorészlelés az előbbivel ellentétben sokkal olcsóbb, így amatőrök által is művelhető terület. Az itt használt forward scatter módszerrel egy távoli, ultra-rövidhullámú rádióadónak a meteorról visszaverődő jelét fogjuk fel. Fontos, hogy az adóállomás az észlelőhelyről nézve a horizont alatt legyen, távolsága 1000–1500 km között húzódjon. Ha ilyenkor az adó frekvenciáján „hallgatózunk”, csak fehér zajt hallunk. Mindaddig nincsen jel, amíg az adó felé valahol fel nem tűnik egy meteor. Ennek ioncsatornájáról visszaverődik az adás, és egy rövid pillanatra, vagy akár több másodpercre is tisztán vehető lesz. Olyan adóra van szükség, amely napi 24 órán át folyamatosan sugároz, erre kell pontosan ráhangolódni. Leggyakrabban a 15–150 MHz közötti tartományban észlelnek. Az adást egy egyszerű dipóllal is foghatjuk, de egyéb antennákat is alkalmazhatunk. Az innen érkező jelet vezetjük a vevőbe, majd ezután következik a regisztráló berendezés. Ez mi magunk is lehetünk, ekkor fülünkkel hallgatózunk a meteorok után. Az, hogy milyen erős visszaverődést kapunk egy meteornál, több tényezőtől függ. Befolyásolja a meteorjelenség nagysága, az adó–vevő vonalához, az antenna irányához viszonyított helyzete, a vevőantenna iránykarakterisztikája és érzékenysége. Ha csökken az antenna irányszöge, változik a hallott meteorok száma, erős
irányérzékenység lép fel. Nem feltétlenül előny, ha az antenna egy bizonyos meteorszámnál (rajmaximumkor óránkénti 100–150) több beütést jelez. Nehézséget okoz továbbá, hogy az észlelt aktivitásgörbét erősen befolyásolja a radiáns és az antenna helyzete. Gyakran a kedvezőtlen helyzet kevesebb meteort eredményez az erősödő hullás ellenére. Emellett nehézséget okozhatnak még a repülőgépek, a sarki fény, főleg nyáron a sporadikus E réteg, a CB-adók, valamint különböző elektronikus zavaró források. Általánosan elmondható, hogy rádiós módszerrel leginkább a vizuálisnál halványabb meteorokat észlelünk, melyek elméleti fényessége néha +10 magnitúdó alatti is lehet. Egy-egy meteor jele többször is visszatérhet, mivel a magaslégköri szelek szétdarabolják az ioncsatornát, és többszörös visszaverődést tesznek lehetővé. (A vizuális és rádiómeteorok azonosítása terén már több eredmény is született, de elfogadott modell még nem létezik.) A rádiós módszerrel nem tudjuk
különválasztani a rajtagokat a sporadikus meteoroktól. A szétválasztás csak statisztikai úton lehetséges.
