A csillag- vagy sziderikus nap

A tavaszpont az ekliptika és az égi egyenlítő egyik metszéspontja.
Ebben tartózkodik március 21-én, a tavaszi napéjegyenlőség napján a Nap.

Az óraszöget a napi forgás irányában 0-tól 24 óráig, illetve 0-tól 360 fokig mérjük. Az éppen delelő tavaszpont önmagától való szögtávolsága (rektaszcenziója) adja a 0 csillagidőt, mivel deleléskor az óraszög 0. Egy éppen delelő csillag rektaszcenziója pedig a tavaszponttól való szögtávolságával azonos, azaz megegyezik a csillagidővel. Egy csillag tavaszponttól való szögtávolságának, rektaszcenziójának ( alfa ), valamint a meridiántól való szögtávolságának (t), óraszögének az összege, magának a tavaszpontnak az óraszöge, azaz a csillagidő (S). A tavaszpont és egy adott csillag rektaszcenziója ( alfa ), valamint az óraszöge közötti összefüggés a következő:

S = alfa + t.

A sziderikus nap úgy is meghatározható, mint a csillagos égbolt egy teljes megfordulásához szükséges időtartam. Ez az időtartam elvileg állandó és változatlan, amit az elmúlt évezredek tapasztalata is megerősít. Olyan kronometrikus egység tehát, amely minden más mesterséges egységet felülmúl a pontosságban, legalábbis, ami a köznapi pontosság igényét illeti , feltétlenül.

Ajánljuk...