2013. március: Napsúroló üstökösök
2013-ban két fényes üstököst
is láthatunk szabad szemmel, a PANSTARRS és az ISON nevű üstökösöket. Mi rejlik
a napsúroló üstökösök mögött, honnan jönnek ezek a titokzatos égi vándorok?
2013-ban két fényes üstököst
is láthatunk szabad szemmel, a PANSTARRS és az ISON nevű üstökösöket. Mi rejlik
a napsúroló üstökösök mögött, honnan jönnek ezek a titokzatos égi vándorok?
A 2012-es év végéig a Kepler űrtávcsővel 105 exobolygót azonosítottak a Hattyú, Sárkány és a Lant csillagképben. Tekintsük át az elmúlt 3 és fél évet!
Milyen életút vár a különböző tömegű csillagokra? Milyen életpálya vár a mi Napunkra? Mi az a HRD? Ezekre a kérdésekre próbálunk meg választ adni decemberben.
A
Tejútrendszerhez
legközelebbi
spirálgalaxis
sok éven
át
a kutatások
középpontjában
volt. Nézzük
át,
mit is rejteget magában
a szomszéd
csillagváros.
Sajnálatos esemény indokolja e cikk megjelenését: augusztus 25-én Neil Armstrong eltávozott közülünk. Erre emlékezve áttekintjük az Apollo-programban elért legnagyobb eredményeket.
Az, hogy a geocentrikus világkép volt az általánosan elfogadott rendszer több mint ezer évig, talán mindenki számára ismert tény. De miért ezt a rendszert fogadták el, és miért volt szükség ennyi időre, hogy feltörjék Ptolemaiosz rendszerét?
A naptevékenység növekedésével természetes, hogy egyre több napkitörés
történik, melyek néha el is érik a Földet. Ám sajnálatos módon a média
ezeket az eseményeket képes túlreagálni. Nézzük, mi is van ezeknek az
egyébként gyönyörű jelenségek hátterében.
Az exobolygókkal foglalkozó kutatások mára a csillagászat
“húzóágazatába” tartoznak. Folyamatosan születnek az egyre izgalmasabb
felfedezések – tekintsünk bele mi is az exobolygók világába.
Folytatódik a Mars ostroma: novemberben útnak indították az eddigi legfejlettebb marsjárót. A Fobosz-Grunt sorsa egyelőre kérdéses.
Még sosem találtak ilyen nagy energiájú elektronokat a kozmikus sugárzásban, amelyek forrása ráadásul meglepően közeli lehet hozzánk. Egy csillagászokból és fizikusokból álló kutatócsoport egy namíbiai teleszkóp segítségével extrém nagy energiájú elektronokat fedezett fel a kozmikus sugárzásban, azoknak a töltött részecskéknek (főként protonoknak és elektronoknak) az áramában, amelyek ismeretlen forrásokból indulnak felénk a Világegyetemben. Ezen elektronok
Földünk gravitációs tere közel két hónapra befogott egy ideiglenes „miniholdat”, majd később újra útjára engedte a kis égitestet a Naprendszerben. Ez az idő azonban elég volt ahhoz, hogy a csillagászok is megörökítsék ezt a különleges kődarabot, mégpedig két, Spanyolországban található, 2 m-es tükörátmérőjű távcsővel. Az említett földközeli objektumot (near-Earth object, NEO), a 2024 PT5-öt Földünk
A fekete lyukak nagy hatással vannak csillagközi környezetükre: amikor forognak, a szó szoros értelmében magukkal rángatják a téridő szövetét. Ez tehát azt jelenti, hogy egy forgó fekete lyuk közelében semmi sem lehet nyugalomban, még a körülötte lévő tömegbefogási (akkréciós) korong sem, amelyről táplálkozik. Amint a szupernagy tömegű fekete lyukakat körülvevő vékony por- és gázkorongról a
Távoli galaxisok újonnan felfedezett populációjának, az úgynevezett ,,kis vörös pöttyöknek’’ (angolul Little Red Dots, LRD) rádiójellemzőit vizsgálták magyar kutatók. Mivel ezen objektumokat csupán a közelmúltban azonosították a James Webb-űrtávcső (JWST) méréseinek segítségével, pontos fizikai tulajdonságaik még nem ismertek teljes mértékben. A kutatás céljaként a szerzők égboltfelmérések archív adatainak felhasználásával vizsgálták, hogy az LRD-k bocsátanak-e ki
A kutatók a James Webb-űrtávcső használatával felfedezték minden idők első „Einstein-cikcakkját”, vagyis egy olyan alakzatot, amelyen egy kvazár képe az Einstein által bevezetett általános relativitáselméletből következő gravitációs lencsehatás következtében hatszor jelenik meg ugyanazon a felvételen. Ez az önmagában is érdekes kép pedig segíthet választ találni két máig megoldatlan kozmológiai problémára. A J1721+8842 jelű fényes kvazárt