MCSE ifjúsági tábor a Hortobágyon
Ahol valóban horizonttól horizontig látható a Tejút! Idei ifjúsági táborunkat a Hortobágyi Nemzeti Park Fecskeház erdei iskolában tartjuk, július 11-16. között, a 14-19 éves korosztály számára a Fény Nemzetközi Évében. Meghosszabbított jelentkezési határidő: július 5!
A nyári tábor során elsősorban gyakorlati foglalkozásokat tartunk, az észlelőmunkához szükséges tudnivalókkal ismertetjük meg a fiatalokat. Észlelési lehetőség a Hortobágyi Csillagda 14 cm-es apokromatikus refraktorával, az MCSE távcsöveivel, illetve saját, magatokkal hozott távcsövekkel, binokulárokkal. Megismerkedünk a Hortobágyi Csillagoségbolt-parkkal, a régió csillagmondáival, ellátogatunk Debrecenbe, ahol felkeressük a nemrég megnyitott Agóra Tudományos Élményközpontot és az ATOMKI-t. Megismerkedünk a Magnitúdó Csillagászati Egyesület tevékenységével is.
Szállás, étkezés:
A Hortobágyi Nemzeti Parki Igazgatóság „Fecskeház” Erdei Iskola és Ifjúsági Szállásán, új építésű épületben, 2-4 ágyas szobákban. Napi háromszori étkezést biztosítunk.
Ki szervezi?
A Magyar Csillagászati Egyesület (MCSE, az ország legnagyobb csillagászati szervezete) és a Magosfa Alapítvány (környezeti neveléssel és ökoturizmussal foglalkozik). A tábort az MCSE szakcsoportvezetői és észlelő amatőrcsillagászai vezetik.
A komoly megfigyelői munkássággal, és rengeteg tapasztalattal rendelkező fiatal oktatók biztos garanciát adnak, hogy a lehető legmélyebben megismerkedhess a világűr és a csillagos ég rejtelmeivel!
Mit fogunk csinálni?
- Nagy és még nagyobb távcsövekkel csillagászkodunk!
- Megnézzük a Hold hatalmas, teraszos falú krátereit és a holdtengerek alján futó rianásokat…
- A Vénusz hatalmas sarlóját és a Szaturnusz gyűrűjét és felhősávjait…
- Sziporkázó színes kettőscsillagokat…
- A bársonyfekete égen ékszerdobozként tündöklő nyílt csillaghalmazokat…
- Világító csillagközi gázködök kusza fodrait, és a beléjük harapó sötét porködök sziluettjeit…
- Kozmikus füstkarikaként holt csillagok körül táguló planetáris ködöket…
- Távoli csillagvárosokat, spirálgalaxisokat…
- Nem utolsó sorban – alaposan megismerkedünk az éjszakai égbolt csillagképeivel, és csillaglegendáival!
Milyen lesz egy tábori nap?
A táborban a szervezők biztosítják a csillagászati távcsöveket, de Te is hozd le saját távcsövedet! A Fecskeház csillagvizsgálóját is használhatjuk. A távcsöveket kis csoportokban, egy-egy felnőtt oktató felügyelete alatt használhatjátok. Ő alaposan meg fog tanítani a távcső kezelésére: A végére már önállóan is fogjátok tudni használni a műszereket, és egyedül beállítjátok az égitesteket!
A távcső mellett le fogjuk rajzolni a látottakat, lehetőség lesz webkamerás bolygófotók és vezetett asztrofotók készítésére is!
Nappal izgalmas előadások során megismerheted a látott égitestek szerkezetét, megfigyelésük módszereit. Az éjszakai rajzokat közösen kidolgozzuk, megmutatjuk, hogyan lesz az éjszakai skiccből látványos csillagászati rajz! Lesznek kiscsoportos műhelymunkák is: egy-egy észlelési területen elmélyedve megtanuljuk azonosítani és kiértékelni a látottakat.
Nappal is fogunk távcsövezni! Különleges napszűrőkkel és naptávcsövekkel megnézzük a Nap korongján látszó napfoltokat, napfáklyákat, a napfelszín szemcsézettségét, és a napkitöréseket. Nappali égen fogjuk megkeresni a Vénuszt.
Pihenésképpen kirándulni is fogunk a Hortobágyon.
Szakmai kirándulás során meg fogjuk látogatni a debreceni Atommagkutató Intézetet és a debreceni Agóra Tudományos Élményközpontot. A tábor végén vetélkedő is lesz, szakmai kérdésekkel és kreatív feladatokkal… Utolsó este pedig űrdiszkó!
Figyelem! Korlátozott létszám!
Azért, hogy kis csoportokban tudjunk csillagászkodni, és mindenkire egyenként oda tudjunk figyelni, egyszóval, hogy a legtöbbet kaphasd a csillagokból, a résztvevők maximális számát 26 főben kellett megállapítanunk.
Ne késlekedj! Jelentkezz!
Írj egy emailt az mcse@mcse-hu -ra, és másolatban Áronnak, a táborvezetőnek is (aronkevekiss@gmail.com). A mailben küldd el a kitöltött jelentkezési lapot minél hamarabb (jelentkezési lap letölthető itt)!
Köztünk a helyed, ha:
- Érdekel a csillagászat, de még teljesen kezdő vagy. Idén a kezdő amatőrcsillagászokra kiemelt figyelmet fordítunk. Az előadásokat úgy állítjuk össze, hogy minden háttér nélkül érthetők legyenek, a legapróbb fizikai részletekbe nem megyünk bele.
- Már sokat olvastál már a csillagászatról, de még sosem néztél távcsőbe
- Van távcsöved és már túl vagy az első megfigyeléseken
- Gyakorlott amatőrcsillagász vagy, de szeretnél fejlődni, nagy távcsövekkel igazán élvonalbeli megfigyeléseket végezni. A gyakorló amatőrcsillagászok műhelymunkákon és kiemelt észlelési területeken fejleszthetik tudásukat.
A tábort nem neked találták ki, ha:
- Este tízkor ágyba szeretnél menni. Csillagok sajnos csak éjszaka látszanak, és egy megszállott csillagász csak a hajnal derengésekor kezd el szedelőzködni. Jó, ha bírod az éjszakázást, és a fáradtságot!
- A tábor elsősorban a csillagászati megfigyelés és észlelés gyakorlatáról szól. A táborban főleg csillagászati megfigyeléseket fogsz végezni, komoly megfigyelő munkát. Ez nem a csillaglegendák eljátszásáról és ismeretterjesztő filmek nézegetéséről szóló laza tábor.
- A táborvezetők kitűnő csillagászok és tapasztalt mentorok, viszont mérsékelten jó „anyák”. A táborban túl sok babusgatást és lelki ápolást nem tudunk nyújtani egyenként a gyerekeknek, mert a szoros szakmai program és a többmilliós műszerpark precíz folyamatos kezelése ezt egyszerűen fizikailag nem teszi lehetővé. Akkor jelentkezz, ha már önálló vagy, és nem fogsz honvágytól gyötrődni a hét során.
Már értesz valamennyire a csillagászathoz?
Szemezgess az alábbi programok közül – mindet lesz alkalmad kipróbálni!
Előadások: A különböző égitesttípusok szerkezetét és megfigyelési módszereit megismerheted (Nap, Hold, bolygók…).
Az amatőrtávcsövek fajtáiról, a távcsöves kiegészítőkről és a leképezésről is megtudhatsz sok mindent.
Műhelymunkák: Együtt dolgozzuk ki a rajzos észleléseket, megtanuljuk a leírást, beküldést, számítógépes utómunkálatokat, az eredmények kiértékelését, csillagászati és planetáriumprogramok használatát, egyszóval mindent, amire a csillagászati munka során szükséged lehet. Idén asztrofotózással és tükörcsiszolással is fogunk foglalkozni!
Miket fogunk észlelni?
- Csillagképismeret, szabadszemes mélyég-objektumok
- Nap – napfoltok, granuláció, fáklyák. Mélyibolya CaK szűrő: kromoszférikus hálózat, plázsok. Hidrogén alfa távcső: napkitörések (protuberanciák), filamentek, H-alfa plázsok, szpikulák, szupergranulumok, mágneses hálózat.
- Hold – teraszos kráterek, sugárkráterek, hegyek, rianások, vulkáni dómok… Mindezt csak hajnalban!
- Bolygók – nappal vénuszsarló, este Vénusz, Jupiter és Szaturnusz, éjfél után Uránusz, Neptunusz és a holdjaik, hajnalban Merkúr
- Kisbolygók – Ceres, Vesta, Pallas, Eunomia, Hertha, Lutetia, Plútó…
- Üstökösök
- Meteorok, tűzgömbök
- Mélyég objektumok – nyílthalmazok, gömbhalmazok, emissziós ködök, sötét porködök, planetáris ködök, gömbhalmazok, galaxisok, kvazárok…
- Kettőscsillagok – nyílt, standard és szoros kettősök a felbontás határán
- Változócsillagok
- spektroszkópia
- DLSR asztofotózás és webkamerás bolygó és holdfotózás
A tábor során minden területen készítünk megfigyeléseket, de lehetőséged lesz kedvenc témádban mélyebben elmerülni.
Milyen távcsöveket használhatok?
Ha értesz valamennyire a távcsövekhez, bizonyára nagyra értékeled majd az alábbi választékot:
- 140 GPU triplet apokromát a Fecskeház csillagvizsgálójában
- 305/1500 bolygózó (is) Newton
- 250/1000 Dobson
- 190/1000 Makszutov-Newton
- 150/1200 akromát + chromacorr
- 100/1300 Vixen Planetary akromát
- 100/600 Vixen ED apokromát
- 90/600 fluorokororna triplet apokromát
- 80/1200 Zeiss AS akromát
- 130/650 Newton, 80/400 akromát…
- Lunt 60 Pressure Tuner Hidrogén alfa naptávcső
Távcsöves kiegészítők:
Csúcsminőségű japán és Zeiss orthoszkopikus okulárok
- Reichert kvarcékes kompenzátor II. és III. renden színes bolygóészlelésre
- Televue Barlow lencsék
- több, mint 30 különböző színszűrő, köztük interferenciaszűrők is
- szűrőváltók
- okulárspektroszkóp
- mérőokulárok
- apertúra maszkok
- webkamerák
- DLSR fényképezőgépek
- Herschel-prizma, napszűrő fólia
Mennyibe kerül a tábor?
A tábor díja MCSE tagok számára 40 000 Ft, nem tagoknak 50 000 Ft, mely tartalmazza a szállást, napi háromszori étkezést, távcsőbérlést és távcsőhasználatot, észlelőlapokat és a szakmai vezetést.
Az MCSE tagdíja 2015-re rendes tagoknak 7300 Ft, ifjúsági tagoknak 3650 Ft. Lehetőség van a tábor előtt belépni az Egyesületbe, és már a kedvezményes tábordíjjal venni részt a táborban.
Az ár az útiköltséget nem tartalmazza.
Jelentkezési és befizetési határidő:
Jelentkezési és befizetési határidő: 2015. június 30.
A tábordíj személyesen átadható a Polaris Csillagvizsgálóban.
A tábor ára átutalható az alábbi bankszámlaszámra:
Magyar Csillagászati Egyesület
62900177-16700448
A megjegyzés rovatba tüntessétek fel: Ifjúsági Csillagásztábor, és a jelentkező neve.
Figyelem! A késedelmes jelentkezések, befizetések bizonytalanságát elkerülendő a 2015. június 30-ig be nem érkezett befizetések esetén a jelentkezést automatikusan töröljük, és a helyet átengedjük a várólistás érdeklődőknek!
Még mindig gondolkozol?
Ennyi érdekességet és szépséget rejtő és ilyen szakmai színvonalú csillagásztáborra aligha találsz máshol. Ha érdekel a csillagászat, köztünk a helyed!
A téli táborra a jelentkezési helyek két hét alatt beteltek, hamarosan hosszú várólista alakult ki a táborra. Erőforrásaink korlátai miatt nagyobb létszámú tábort nem rendezhetünk hasonló szakmai minőségű vezetéssel. A létszám betelte után csak várólistára tudunk felvenni, de a helyüresedés ritka. Ha biztosan el szeretnél jönni, ne késlekedj, jelentkezz minél hamarabb!
Jelentkezz!
Írj egy emailt az mcse@mcse.hu címre, és másolatban az aronkevekiss@gmail.com –ra is! Az emailben küldd el a kitöltött jelentkezési lapot! A jelentkezési lap Word formátumú, kérlek abban töltsd ki, és azt csatolva küldd vissza. Az aláírás helyén nyugodtan gépeld be a neved. Kinyomtatni, beszkennelni, lefotózni nem szükséges!
Jelentkezési lap és további tudnivalók (olvasd el, fontos információk vannak benne):
Jelentkezési lap
Tudnivalók résztvevőknek
Felszerelés-lista
Szülői nyilatkozat
Egészségügyi nyilatkozat
Táborozási házirend
Találkozzunk nyáron a csillagok elbűvölő világában! Viszlát a Hortobágyon a táborban!
Jelentkezési-lap-Nyári-Csillagásztábor-2015
Tudnivalók résztvevőknek Nyári Csillagásztábor 2015
Táborozási Házirend Nyári Csillagásztábor 2015
Szülői-nyilatkozat Nyári Csillagásztábor 2015
Felszereléslista Nyári Csillagásztábor 2015
Dr. Kiss Áron Keve
táborvezető
MCSE Bolygók Szakcsoportjának vezetője
A korlátozott férőhelyek miatt már most érdemes jelentkezni az MCSE e-mail címén: mcse@mcse.hu