Égi kalendárium: 2019. szeptember

Szeptemberi célpontjaink között az oppozícióba kerülő Neptunusz és a Hold különleges területei szerepelnek, emlékezve a Luna-2 hatvan évvel ezelőtti Holdba csapódására.

A bolygók járása

Merkúr: A hónap első felében a Nap közelsége miatt nem figyelhető meg, 4-én felső együttállásban a Nappal. A hónap végére már megkísérelhető felkeresése napnyugta után a nyugati látóhatár közelében. 20-án már fél órával nyugszik a Nap után, de ez az érték később sem változik, megfigyelésre nagyon kedvezőtlen helyzetben van.
Vénusz: A hónap végén napnyugta után kereshető a nyugati látóhatár közelében. Az ekliptika most a nyugati horizonttal zár be kis szöget, így a Vénusz észlelése újra nehéz, annak ragyogó fénye ellenére. A hónap végén is csak fél órával nyugszik a Nap után. Fényessége -3,9m, átmérője 9,7”-ről 10”-re nő, fázisa 0,996-ről 0,98-ra csökken.
Mars: Előretartó mozgást végez az Oroszlán, majd 24-től a Szűz csillagképben. A Nap közelsége miatt nem figyelhető meg, 2-án együttállásban van a Nappal. Fényessége visszacsökken 1,7m-ról 1,8m-ra, látszó átmérője 3,5”.
Jupiter: Előretartó mozgást végez a Kígyótartó csillagképben. Fényesen ragyog az esti nyugati égen, éjfél előtt nyugszik. Fényessége -2,1m, átmérője 37”.
Szaturnusz: Hátráló, majd 18-ától előretartó mozgást végez a Nyilas csillagképben. Éjfél körül nyugszik, az éjszaka első felében látható a délnyugati ég alján. Fényessége 0,4m, átmérője 17”.
Uránusz: Este kel, az éjszaka nagyobb részében látható. Folytatja hátráló mozgását a Kos csillagképben.
Neptunusz: Egész éjszaka megfigyelhető, 10-én van szembenállásban a Nappal. Hátráló mozgást végez a Vízöntő csillagképben.

Oppozícióban a Neptunusz

A Vízöntő csillagkép keleti széle felé mozgó Neptunusz szeptember 10-én kerül oppozícióba, láthatósága lassan javul, az éjfél előtt delelő bolygó 37°-kal emelkedik a horizont fölé. A 2,4” átmérőjű és 7,8 magnitúdó fényességű bolygó megfigyeléséhez nagy távcsövet, fotózásához narancs vagy vörös szűrőt érdemes használni. A déli félteke 24°-kal billen a Föld felé, a bolygón látszó sávok finoman íveltek. A déli pólus körüli Déli Poláris Alakzatban gyakoriak a világos viharfelhők, ezek a nagy felbontású amatőr felvételeken is megfigyelhetők.

Bár vékony fátyolfelhők vonulgattak az éjféli égbolton, a nyugodtság ennek ellenére meglepően jó volt (8/10). A felvétel a 19 ms exp. idővel készült 25643 frame legjobb 15%-ból állt össze. Képfeldoglozás: SharpCap Pro, Registax, Photoshop. További adatok a képen. Helyszín: Corona Borelais Csillagvizsgáló, Győr

 

 

Észleljük a Mare Humboldtaniumot (ha tudjuk)!

Alexander von Humboldt tiszteletére tengert neveztek el a Holdon – ez  egyike annak a két holdbéli tengernek, amelyeket személyekről neveztek el. A névadó a német Johann H. Mädler (1794–1874) volt, aki társával, Wilhelm Beerrel (1797–1850) együtt 1837-ben adta ki korszakalkotó Der Mond című könyvét, benne egy gyönyörű holdtérképpel. A Mare Humboldtianum nem tartozik a legkönnyebben megfigyelhető alakzatok közé, mert a Hold északkeleti szélén helyezkedik el. Szelenografikus koordinátái: 57° északi szélesség és 80° keleti hosszúság. Csak akkor figyelhető meg jól, ha a libráció kedvező, máskülönben annyit láthatunk, hogy egy szakaszon a Hold pereme egyenes, mintha csak kivágtak volna belőle egy kis szeletet. A megfigyelhetőségéről sokat elárul az a tény, hogy az 1960-as években, amikor Gerard P. Kuiper és munkatársai az arizoniai Lunar and Planetary Laboratory-ban összeállították a Consolidated Lunar Atlast, egy 1938-as, a Lick Obszervatóriumban készült felvételt kellett felhasználniuk, dacára annak, hogy addigra már több mint 8000 fotót készítettek a Holdról. A digitális technika rohamos fejlődésének és a megfizethető árú és jó minőségű távcsövek dömpingjének köszönhetően egy amatőrcsillagász sokkal szerencsésebb helyzetben van ma, mint két-három évtizeddel ezelőtt.

A Mare Humboldtianum a 125 km-es Endymion-krátertől keletre fekszik, a holdperemen. Maga a lávával elöntött sötét mare-terület 160 km átmérőjű, a Humboldtianum-medence 300 km-es belső gyűrűjében fekszik. A medence külső gyűrűje több mint 600 km átmérőjű, és viszonylag könnyen megfigyelhetjük kisebb műszerekkel is. Erős északkeleti librációnál, közvetlenül telehold után, amikor a terminátor már elérte a Mare Humboldtianum keleti szélét, gyönyörűen láthatjuk ezt a külső gyűrűt az Endymiontól közvetlenül keletre.

A Mare Humboldtianum Kocsis Antal felvételén. Figyeljük meg a legkülső gyűrűt az Endymion-krátertől közvetlenül keletre.

Hatvan évvel ezelőtt értük el a Holdat

Az első holdraszállás 50. évfordulója alkalmából ránk zúduló emlékidéző műsorok, cikkek tömkelegében szinte elsikkadnak az automatákkal végzett kutatások. Pedig ebben az évben ünnepelhetünk néhány más, a szovjet holdszondákhoz köthető kerek évfordulót is. Hatvan éve, 1959. január 3-án, a Luna–1 (Lunyik–1) alig 6000 km-rel tévesztette el a célpontját, míg a Luna–2 ugyanazon év szeptember 13-án, 21:02:24 UT-kor, első ember alkotta eszközként csapódott be kísérőnk felszínébe. (Megjegyezzük, hogy nem csak maga a Luna–2 szonda, hanem annak hordozórakétája is becsapódott a Holdba, de most csak a szonda becsapódási helyének meghatározását tekintjük át.) Néhány héttel később a Luna–3 révén első ízben kaphattunk képet a Hold tőlünk nem látható oldaláról. Az alábbiakban a Luna–2 becsapódásáról és magáról a szondáról tekintünk át néhány érdekes részletet, a fellelhető korabeli szovjet és nyugati dokumentumok, beszámolók alapján felelevenítjük a Luna–2 becsapódási helyének meghatározási körülményeit. (A témával a Meteor 2019/9. számában részletes cikk foglalkozik.)

A Luna-2 becsapdási helyét kis fekete háromszög jelöli a Rükl-féle Holdatlaszban. Az űreszköz rendkívül látványos területen ért holdat, az Archimedes, az Aristillus és az Autolycus jellegzetes kráterhármasának vidékén. A Mare Imbrium területén található látványos kráterek által közrefogott régió később a Sinus Lunicus elnevezést kapta, utalva a Luna-2 1959. szeptember 13-i becsapódására.

 

Üstökösök

Talán kicsivel jobb a helyzet üstökösök terén az előző hónaphoz képest. Ugyan még mindig kevés az olyan üstökös, amit fotografikusan kisebb (7-12 cm átmérőjű lencsés és/vagy tükrös), vagy vizuálisan nagyobb 12-25 cm lencsés és/vagy tükrös) távcsövekkel meg lehet figyelni, de számuk már 6 db-ra nőtt, míg a nagyobb távcsövekkel elérhetőnek tekinthető üstökösöké majdnem eléri a 20-at.

Napnyugta után az Ophicius-Serpens (Kígyótartó-Kígyó) határán helyezkedik el a hónap elején a 68P/Klemola üstökös. Egész hónapban látszólag lassan mozog Kelet felé a Serpens (Kígyó) csillagképben. A hónap első hete után szinte nem is lesz olyan nap, hogy ne a Tejútban levő valamelyik LDN-nel, vagy B-vel jelzett sötét köde közelében tartózkodjon. Talán csak 28-30-a lesz kivétel, mert ekkor halad el az üstökös az M 16-jelű (fényesség: 6 magnitúdó; átmérő: 2 fok x 25 perc) fényes Sas-köd előtt. Egész hónapban 13,5 magnitúdó körüli fényességgel figyelhető meg a Nap felé közelítő üstökös. Megfigyelése nem egyszerű a Tejút sűrű csillagmezejében, ráadásul elég kompakt kinézetű, majdnem csillagszerű a megjelenése.

Van egy olyan égi vándor, ami szinte minden ajánlóba bekerül, amikor a horizont felett van. Erre pedig minden évben több hónapon keresztül megvan az esélye, annak ellenére, hogy a fényessége általában 15-16 magnitúdó körüli, így sem a vizuális, sem a fotografikus megfigyelésnek nem kedvez. Ez pedig a 29P/Schwassmann-Wachmann üstökös, ami ebben a hónapban napnyugta után kel és egész éjszaka megfigyelhető a Pisces (Halak) csillagképben. Nem azért kerül be mindig az ajánlóba, mert az író egyik személyes kedvence, hanem azért mert egy láthatósága alatt többször is kitörhet. Ilyen kitörések alkalmával 2-4 magnitúdóval is fényesedhet és már sokkal könnyebb célpontja lehet a megfigyelőknek. Érdemes akár naponta felkeresni, hátha sikerül elcsípni egy ilyen felfénylését.

Ete 10 óra körül már szépen látszik és egész éjszaka megfigyelhető a 260P/McNaught üstökös. A hónap elején még az Aries (Kos) csillagképben tartózkodik, de hónap végére már a Perseus csillagképbe ér a vándor. Ugyan lassan távolodik a Naptól, de a Földhöz egyre közelebb kerül így mérséklet fényesség növekedése várható a jelenleg 12 magnitúdó körüli üstökösnek. Szép rövid, de határozott csóvája van. Szeptemberi útja során sok apró galaxis közelében halad el. Szeptember 6-8 között azonban különösen érdemes felkeresni az üstököst mert látszólag közel kerül egy másik hasonló fényességű üstököshöz a C/2018 N2 (ASASSN)-hez. 7-én napnyugta után a két üstökös távolsága alig lesz nagyobb mint 10 perc, de igazán szép látványt csak a holdnyugta után nyújtanak, éjfél körül.

260P/McNaught. 2019-08-10 23:55:00-00:27 (UT), 200/800 Newton; EQ6-R Pro GoTo; MGEN-II (off-axis); Canon 1300 D; ISO 1600, 29×60 s, Majzik Lionel

260P/McNaught. 2019-08-29 23:44:00- 01:21 (UT) 154/1848 MC; EQ5; 0,6x-os reduktor; ATIK 428ex mono; 19×120 s, Csuti István

Az Ariesből (Kos) lassan mozog a Triangulum (Háromszög) felé a C/2018 N2 (ASASSN) üstökös, ami a hónap során a jelenlegi 12,5 magnitúdós fényességéről még egy kicsit, pár tized magnitúdót fényesedhet. Égi helyzete miatt szinte egész éjszaka megfigyelhető. Ennek az üstökösnek is van csóvája, így különösen szép lehet a 6-8. közötti „üstökös randevú”. A kérdés majd csak az lesz a fotografikusan észlelők számára,hogy melyik égitestre összegezzék az elkészült képeket!

C2018 N2_(ASSASN). 2019-08-28 02:18:00- 03:13 (UT) 150/750 Newton; HEQ5 Pro GoTo; ASI 174MM; 18x180s expozíció, Sebestyén Attila

A Naptól ugyan lassan távolodik, de a Földhöz rohamtempóban közeledik a C/2018 W2 (Africano) üstökös. A kettő együttes hatására nagyon gyorsan mozog az égi háttér előtt és a fényessége a hó elejei 11 magnitúdóról várhatóan 1-1,5 magnitúdóval fog nőni, így talán kisebb távcsövekkel is elérhető lesz a fotókon zöldesnek látszó üstökös. A hónap elején még a Perseus csillagképben kell keresni, majd áthalad az Andromeda és a Pegasus csillagképeken, hogy a hónap végén már a Pisces (Halak) csillagképben találjuk meg.

C/2018 W2 (Africano). 2019-08-05 23:51:00 (UT), 72/600 Refraktor; EQ5; ATIK 428 EX mono; 18×300 s expozíció, Csuti István

(Nmá)

Visszatérő nóva a Sagittariusban

Alfredo Pereira riasztotta a változós közösséget, hogy aug. 27,87UT-kor 6,7 magnitúdó fényességű kitörésben észlelte a V3890 Sgr visszatérő nóvát. A csillag gyorsan halványodik, a szerda déli órákban már csak 8 magnitúdó körül volt a fényessége. Az ASAS-SN égboltfelmérő program mérései szerint a csillag aug. 27,048 UT-kor még nyugalomban volt, kb. 16,1g’ fényességnél. Rod Stubbings ausztrál amatőr aug. 27,521UT-kor 15,2 magnitúdósnak észlelte a csillagot, tehát kb. nyolc óra alatt fényesedett kb. 8,5 magnitúdót. További részletek Fidrich Róbert honlapján olvashatók.

A V3890 Sgr észlelőtérképe, az égterületen látható fényesebb mélyég-objektumokkal. (Cziniel Szabolcs, AAVSO)

Észlelések feltöltése: eszlelesek.mcse.hu. Köszönjük!

Ajánljuk...