Ifjúsági Csillagásztábor 2024: miért takarózik kánikulában a csillagász?

A Magyar Csillagászati Egyesület és a Svábhegyi Csillagvizsgáló közös szervezésében valósult meg a 2024. július 6-a és 12-e között megtartott szokásos Ifjúsági Csillagásztábor.

Mint mindig, idei táborunkba is a táborvezetők érkeztek meg először, hogy elő tudják készíteni a terepet a táborozók számára. Itt mi, szervezők rögtön izgulhattunk, hogy egyáltalán képesek leszünk-e elfoglalni a Vértesboglári táborhelyet, hiszen aznap volt a V4 Kerékpárverseny Budapest-Pannonhalma szakasza. Ez pedig éppen a kitűzött érkezési időpontban hivatott elhaladni a Boglártanyához vezető főúton. Végül a korai megjövetelünknek hála semmi gond nem volt. A távcsövek időben bekerültek külön bejáratú szobájukba, ahol (egyelőre) pihenhettek. A réten pedig fel lettek állítva a mechanikák, hogy várják a tábor legtisztább éjszakájának beköszöntét.
Az eddigiektől eltérően sok gyereket autóval hoztak el a táborba, pedig a tradicionális érkezési mód a csapatos tömegközlekedés. Szokásosan az egyik táborvezető – idén Balázs Gábor – a Népligeti buszpályaudvaron várta a közös utazást választókat. Ennek utolsó szakaszát, a kb. háromnegyed óra gyaloglást a vértesboglári buszmegállótól a táborhelyig most mindenki megúszta. Kevesen voltak a buszozók, így autóval be tudtuk hozni őket a táborhelyre.

Ekkor a tapasztalatlan táborozók még el sem tudják igazán képzelni, hogy mi vár rájuk, de már a leutazás alatt is szoktak jó beszélgetések kialakulni a közös érdeklődési területeknek köszönhetően. Az egyik táborozó, Gábor, akinek az idei volt első csillagászati tábora, így meséli el a tábor elején tapasztaltakat, és a társaihoz való viszonyát:

„Az volt a jó, hogy amikor találkoztunk a Népligetnél, láttam már ismerős arcokat. Tudtam, hogy egyedül nem kell lennem, hogy barátokat nem muszáj keresni, meg ilyenek. Jó volt, hogy volt kapcsolódási pont. Daragó Dénes Tamást, ő fazekasos, ismertem szakkörökről.
Nagyon meglepett [az első benyomás], mert azt hittem, hogy nagy szigor lesz. A tájékoztató ímélben az volt, hogy „nem tudunk lelki támogatást adni”. Ilyen fondorlatosan volt megfogalmazva az, hogy valószínűleg csak férfi táborvezetők lesznek. Biztos azért írtátok bele, hogy ne kelljen ezekkel foglalkozni. De, igen. Egy kicsit féltem attól, hogy vasszigor lesz a táborban. […] Annak örültem nagyon, hogy olyan kaliberű emberekkel találkoztam, mint én. Akiket érdekel a fizika meg a természettudományok. Szóval, hogy úgy vannak behuzalozva, mint én. Ezért sok dologról tudtunk beszélni, ami mindannyiunkat érdekelt.”

Ilyenkor, a szobák elfoglalása után, rögtön következik a mélyvíz, az első előadás, ami a távcsőkezelés alapjaival ismertet meg. Erre szükség is van már az elejétől fogva, hiszen a tábor alappillére a távcsöves észlelés. Ezt már a leérkezés utáni első éjszakán elkezdjük és hajnalig meg sem állunk. Áront, a tábor vezetőjét kérdeztem arról, hogy szerinte mi a célja az MCSE Ifjúsági Csillagásztáborának:
„A tábor célja az, hogy a fiatalok egyrészt megszeressék a csillagászatot, másrészt az észlelőcsillagászatban elsajátítsák az alapvető gyakorlati ismereteket, tehát megtanuljanak észlelni. Ez egy észlelő tábor, szóval a távcsövek vannak a centrumban. Szeretnénk, ha a gyerekek saját szemükkel lépnének kapcsolatba és kötnének örök szerelmet, szereznének saját élményt és tapasztalatot az égitestekkel és azoknak a látványával. A fő cél az, hogy lássanak, és a fő cél az, hogy észleljenek. Másodlagos cél az, hogy megértsék, hogy mit láttak. Tehát ezért van annyi csodálatos előadás a tábor során. Ezek arra fókuszálnak, hogy a látott mindenféle asztrofizikai objektumot, bolygót, jelenséget értsék meg. Tudják, hogy mit láttak rajta. Ez a fő centrum, és a fő cél. Az is nyilvánvaló, hogy az amatőrcsillagászat mellett pályaorientációs jellege is van az Ifjúsági Csillagásztábornak, hiszen nem kevés diákolimpikon, és nem kevés olyan ember járt az Ifjúsági Csillagásztáborba, akik azóta csillagászatot tanulnak, vagy már csillagászatot csinálnak is kutatói, tehát profi szinten.”

Ennek megfelelően az ég alatt pedig a saját szemünk által látottakat próbáljuk élvezni, nem használunk kamerákat. Mert – ahogyan az olvasók között biztosan sokan tudják – látni is meg kell tanulni! A látottakat papírra vetjük, „észlelést készítünk”, így kényszerítjük magunkat az apróbb részletek megfigyelésére, ami a tanulási folyamatot nagyban gyorsítja. Nem mellesleg pedig kikapcsol, hiszen a teljes figyelmet kell összpontosítani. Ráadásul a legtöbben élvezik is a rajzolgatást. Nórával is beszélgettem a táborról, most következzék ennek az idevágó része:

„Nóra: Nekem a tábor egy nagyon-nagyon jó élmény volt 2022-ben, amikor először voltam. Ez már a harmadik táborom utolsó napja. És mint mondtam, nagyon jó élmény volt és éreztem ott, hogy nekem ebből kell minden évben. Végre olyanok között vagyok, akik megértik, hogy mire jó ez. És jó! Minden jó, kivéve a „hajnali” kelés Áron által. De azon kívül minden jó.

Dávid: Fejtsd ki kérlek, hogy „mire jó ez”! Mire gondolsz ez alatt?

N: Mire jó megnézni az eget, és gyönyörködni, hogy „Úúúristen, milyen szép paca!”. Ez nekem jót tesz a lelkemnek. Így tudnám elmondani. Jól esik ránézni a szép dolgokra, és számomra ez szép. Meg szeretem a tudományt. […]

D: […] Vannak ezek a rajzos észlelések, amiket csinálunk. Ezek szerinted miért hasznosak?

N: Nagyon jó elfoglaltság azon kívül, hogy fekszünk és esetleg nézzük a tejutat. És közben „véletlenül” elalszunk. Jó elfoglaltság a rajzos észlelés! Meg hát ugye megjelent az asztrofotó, ami nyilvánvalóan sokkal több részletet be tud hozni. Képről sokkal többet látunk, mint a távcsőben bent (szerintem). De attól még jó! Attól még szerintem ez a rajzolás… Miért jó?… Jó! Megmarad ez az egyfajta régiség benne, hogy régóta űzi az emberiség a csillagászatot és régen nem volt asztrofotó, tehát rajzzal észleltek.

D: Szóval ez ilyen hagyományőrzés gyakorlatilag?

N: Szerintem az is benne van. Meg hát nem mindenkinek van felszerelése meg pénze asztrofotós dolgokhoz. Ezen kívül szerintem beindítja a fantáziát, hogy milyen alakokat látunk bele különböző ködökbe. Ma hajnalban, mikor Áronnal végig pásztáztuk a tejutat és a különböző ködöket, ugyanazt láttuk bele, de mégis azért egy kicsit más. Nagyon érdekes formái voltak!
[…]

D: És volt köztük kedvenc [égitest]?

N: Nekem nagyon nagy szerelmem a Hattyú-köd, ugye az Omega-köd. Ezen kívül a Sas-ködöt életemben először láttam, és le is észleltem. Az oszlopok sajnos nincsenek a rajzon. Ott voltak, csak nem láttam őket. Másik nagy kedvencem a Fátyol-köd. […] A Fátyol-ködöt nagyon-nagyon szeretem. Emlékszem nagy élmény volt nekem még az első kisebb távcsövemmel, ami nem ilyen fejlett, mint az itteniek, és abban is megpillantottam. Tény, hogy szűrő kellett hozzá, és nagyon halvány volt. De ott volt és láttam! Külön élmény, hogy később egy teljes németóra alatt lerajzoltam a füzetembe.

D: Itt a távcső mellett körülbelül mennyi idő lerajzolni?

N: Hát attól függ melyik távcső mellett. Mert tavaly azt hiszem másfél órán keresztül rajzoltam Balázs távcsövével [120/600-as akromát] […] De például a jelenlegimben [150/750-es newton] is láttam. Szerintem az is ilyen másfél-két óra, hogyha nagyon-nagyon belemegyek a részletekbe és nem unom meg.”

A távcsőben látottaknak a megértését napi 2-3 előadás teszi könnyebbé. Ezek témája széles, átfogó, hogy az újdonc táborozók is minél szélesebb képet tudjanak kapni az asztrofizika alapjairól. Vannak az alapelőadásaink, amiket tipikusan Áron tart. Ezek évről évre nagyjából ugyanazok. Hogyha valaki mindet szeretné befogadni az nagyon megterhelő tud lenni. Gábor így nyilatkozott erről:
„Többé kevésbé érdekesek voltak. Volt olyan, amit az Áron adott elő, és már beszélt egy ilyen fél órája. Akkor már ilyen nagyon duruzsoló hangja volt. És bealudtam majdnem. Egyébként érdekes volt. Amit megjegyeztem és szakkifejezés az a regmaglibt, meg a planetezimál, ezek tetszettek. Meg az utolsó előadás [a meteoritos] volt a kedvencem.”

Az elalvásért igazán nem hibáztatható Gábor, a tábor második felére már mindenki jelentős alváshiányt halmoz fel. De még egy kicsit az előadásokról. Már sokadik éve táboroztatóként, és volt táborozóként viszonylag jól ismerem a tábor felépítését, időnként erről is szoktam beszélgetni a gyerekekkel. Ilyen alkalmakkor rendszeresen fel szokott témának kerülni a visszatérők között, hogy az előadásokat nem igazán érdekes újra és újra meghallgatni. Így megkérdeztem táborvezetőnktől, hogy miért vannak újra és újra körülbelül ugyanazok a terítéken. Áron erre ekképp válaszolt:

„Hát ez egy jó kérdés. Azért, mert ugyanazokat az objektumokat nézzük. És azért a társaságnak legalább a fele biztos, hogy új. Ugye igyekszünk minden évben meghívott előadókat is berakni, meg olyan előadásokat is, amik nem voltak. Itt a cél, hogy egy alap szinten megértsék azt, amit látnak. Hát, egyrészt lehet, hogy unják, másrészről a vetélkedőkön meg kiderül, hogy mégse tudják, úgyhogy nem tudom, hogy mi itt a jó megoldás. […] Most a sarki fénybe sikerült részletesen belemenni például. De tényleg, [Mizser] Attila is igyekszik hozni új előadókat, előadásokat. Erre szoktunk figyelni, hogy valamennyi új mindig legyen. De ugye az alapokat meg nem akarom lespórolni. […] Tehát ugye vannak az alapelőadások, Nap, Hold, Naprendszer, kettőscsillagok, mélyegek. Ezeket mindig szeretném. Pár éve – talán tavaly – volt egy újítás így az előadások kapcsán, hogy tartalmilag meg lettek szépítve.”

Idén két vendégelőadó is jött a tábora. Az egyik Kovács Marcell volt, régebbi táborozó, aki a mélyégészlelés rejtelmeibe avatta be az első sorban ülőket. Például kiderült, hogy érdemes napszemüveget hordani éjszaka is, amikor nem éppen a távcsőbe nézünk. Így a sötétadaptáció még tökéletesebbé válik és még több részletet tudunk megfigyelni. Az előadás végén, pedig lélegzetelállító rajzaival kápráztatta el a közönséget. A másik vendég pedig Molnár Péter, MCSE titkár volt. A „XXI. századi amatőrcsillagász” című előadásából meg lehetett ismerni, hogy mennyivel könnyebb dolga van, mind információ-, mind pedig eszközszerzés terén a most amatőrcsillagászként tevékenykedőknek, mint egy előző évszázadbeli hasonszőrűnek.

Az előadások mellett napközben a fő program a Napészlelés, melyhez több különböző, speciális távcsövünk is van, melyek mindig nagy népszerűségnek örvendenek:

„Nóra: A napészlelés szerintem egy külön élmény. Főleg, akik először látják a Napot. A Herschel-prizmában nagyon szépek a napfoltok. H-alfát sajnos én idén nem láttam, mert két napon keresztül is vártam, hogy sorra kerüljek egy H-alfa távcsőnél. Nem jött össze. Viszont CaK-ot láttam! Az idei CaK élmény az egy külön dolog. Amilyen gyönyörű plázsok voltak… Gyönyörűek voltak! És külön jó benne, hogy van a levegőben 33 fok. CaK-ot pedig úgy kell nézni, hogy sötétben. Szóval rád terítenek még egy vastag pokrócot, hogy sötét legyen, és akkor átizzadsz a saját pólódon. Rá a lapra, miközben rajzolod és elmosódik. Az úgy nem vicces. De külön élmény!”

Ha már szóba kerültek a speciális távcsövek, akkor nézzük meg egy kicsit a táborban fellelhető távcsöveket, melyek palettája a kitűnő leképzésű 65 mm-es apertúrájú, Goto (Nem összekeverendő a GoTo rendszerrel ellátott mechanikával!) refraktortól egészen a 40 cm átmérőjű óriásdobsonig terjed. A két legnagyobb távcsövünknek beceneve is van: A 30 cm-es newtonnak Dönci, az előbb említett 40-esnek pedig Károly.

„Áron: Hát mind jó távcső. Nem! Van * távcső is. A 63/840-es [házi gyártású papírtubusban] a kínai mechanikán. Az büntetőtávcső, de a leképezése annak is jó. Igazából nagyon rossz távcsőről nem tudok. Legfeljebb olyanról, ami elromlik tábor közben. Ugye Károlyt ki kell emelni, mert az apertúrában is tenyészbika. Meg borzasztóan jó képe van. Tehát iszonyú jó! Lehet vele bolygózni is, ha kihűl. Nagyon veri a prímet. Az, hogy volt két 102-es Vixen fluoritunk az egy csodálatos dolog. Most már csak másfél van… (nevet) Azoknak egészen szenzációs képe van. [megj.: Sajnos az egyiknek a fókuszírozója a tábor során megsérült.] De hát én szeretem a 102/1300-as Vixen refraktort is nagyon. Annak is szörnyű jó képe van. A 150/1200-asnak is jó képe van. A makinak [190/1000-es makszutov-newton] is jó képe van. Ezeknek jó képük van, hála istennek! Tehát jóképű távcsöveink vannak. Egyébként azt Attila minden táborban hangsúlyozza, hogy a távcsőellátottság egészen hihetetlen a számára. Ők ilyen 7 cm-es refraktorokon meg binokulárokon nőttek fel az észlelőtáborban. A távcsöveknek a száma is nagyon magas. Meg kéne számolni, de gyakorlatilag 30 körüli távcső volt összesen a táborban. Tehát szinte minden gyerekre jutott egy távcső. Én azt hiszem, hogy ez különleges. Észlelőtáborokban az a norma, hogy mindenki hozza a saját távcsövét. Viszont egy olyan táborban, ahol a gyerekeknek alapvetően nincsen távcsövük, szerintem egy Magyarországon unikális dolog. Hát ezen nyilván lehetne vitatkozni, de a lényeg, hogy nagyon sok cső van. Jól el vannak látva a gyerekek.”

Az óriásdobsonunk tényleg lélegzetelállító képet varázsol szemünk elé. Ezt mi sem példázza jobban, mint Nóra elmondása a Fátyol-ködről:
„És Karcsikában, woahh, a részletek… Mondtam, hogy jövőre én ezt szeretném lerajzolni. Egy öt órás projekt szerintem.”
Egy nagyon fontos elve a tábornak, hogy gyakorlatilag nem használunk GoTo vezérlést. Valószínűleg az egy éjszaka alatt megnézett objektumok száma növelhető lenne, de ez nem cél. A távcsövek nem is alkalmasak a GoTo használatára, de ennél mélyebb oka is van ennek:
„Áron: Ugye kettőt lehetne, egyet használunk GoTo-san [Károlyt]. Szerintem ez azért rendkívül helyes, mert az objektumbeállítást, meg az égboltismeretet kizárólag GoTo nélkül lehet gyakorolni, meg elsajátítani. Ez a tény nem a GoTo ellen szól, hanem ez pedagógia. Ha az eget meg akarják tanulni, meg a távcsőkezelést meg akarják tanulni a gyerekek, akkor azt úgy tudják, hogy csillagról csillagra gyakorolják az objektum beállításokat. Az persze nagyon jó, amikor egy halvány NGC-re rá lehet menni GoTo-val. Viszont a gyereknek egyértelműen az a jó, ha az égboltkezelésben meg a távcsőkezelésben rutint szerez GoTo nélkül.”

A tábor végén pedig következik a vetélkedő, ahol a héten megtanultakhoz kapcsolódó vicces kérdésekre, feladványokra kell megtalálni a megfejtést. Ekkorra már jól összeszoknak a korosztályok szerint felosztott csapatok, részben a készítendő rajz, színi- és rap-előadás közben. Idén a Naprendszert kellett ritmusos szövegbe koholni, a színészi előadásnál egy a Hawking-sugárzásról érthetetlenül magyarázó kutatót parodizálni, és egy konteós rajzot készíteni. Gábor csapata különösen kiemelkedett a zeneszám készítésében és előadásában. Erről mesél most nekünk:

„Leültünk a szaletli mellett a függőágyba és akkor csak így mondtunk dolgokat, ami rímel. És akkor jött a „Nézd már! Az ott egy úthenger.”, a refrén. Ez csak rímelt de gondoltuk, hogy beleteszünk ilyen poénos elemet is. Néztük az órát, hogy jó, még 30 percünk van, az még elég sok. Volt olyan versszak, amit csak azért raktunk bele, hogy haladjunk. A marsos részt – „a Mars véznácska” – én nem támogattam, hogy bennelegyen, mert nem annyira tetszett, de végül belekerült. Így összeállt egy szöveg. Hallottam olyan kritikát, hogy a lányok meg Ábel nem annyira vett részt a rapben. Ez igaz, de azért, mert ők nem szerettek volna rappelni […]. Arra még azért adták a fejüket, hogy a végén bemondják, hogy a „Plútóra”, meg hogy elrappelik a refrént. De többet nem. Megbeszéltük, hogy hátul mozgassák a végtagjaikat, mozogjanak egy kicsit. Ez így működőképesebb volt szerintem, mint a többi csapatnál. Ezért is lehet, hogy jobban sikerült. A többi csapat volt, hogy motyogva mondta és nem egy ütemre. De nálunk meg vagy én mondtam, vagy Csaba. Így jobban lehetett hallani. Szerintem nem is annyira a szöveg miatt lettünk a legjobbak.”

A cikk vége felé egy kicsit ki kell térni a tábor díjára. Sajnos, mint minden, ennek is felment az ára, idén 120 000 Ft. A legjobban a táborvezető látja át a költségek alakulását, így őt kérdeztem:

„Van egy ,,jó’’ hírem! Jövőre biztos, hogy drágább lesz. Gyakorlatilag így is mínuszos volt. Még szerintem nullásra sem jöttünk ki, hogyha a fogyóeszközt, meg ezeket is beleveszem. Hát 81 000 Ft a szállás, az étkezés. Innen indul az egész. És ugye vannak csoportvezetők. Mindig van legalább 6 fő, akik nem fizetnek tábordíjat, hanem a többi táborozónak a díjából kell kitermelni az ő szállás, étkezés költségüket. És akkor nagyon szépen felmentek a nyomtatás áraitól kezdve minden. Én csak csodálkoztam, de kétszer annyit fizettem az észlelőlap nyomtatásért, mint két évvel ezelőtt. Láthatóan drágulunk. Technikailag nem tudunk olcsóbbak lenni. […] A buszos utazás is kétszer annyi, mint 3 évvel ezelőtt. Most a fürdőbelépő sem volt olcsó, ötezer körül volt a tavalyi balatoni strandfürdőhöz képest, ami ilyen ezres körül volt, mert az ilyen félszabadstrand. Úgyhogy ennyi. Megnézzük a boltban a kenyér árát, az is kerül kétszer annyiba, mint két évvel ezelőtt. Szociális alapon, ha valaki nagyon kispénzű, akkor írjon. Jövőre valószínűleg a jelentkezési űrlapot is manuálisabbra fogjuk venni. Tehát űrlapon lehet majd jelentkezni, de a fizetést külön vesszük, mert ebből voltak gondok idén.”

És végül beszéljünk a kirándulásról. Idén a Posztoczky Károly Csillagvizsgálóba látogattunk el, alternatívaként a már-már szokásos Balatonfűzfői Csillagvizsgálóra. A csillagda nem rég lett felújítva. A kupolában lévő főműszer az eredeti, Posztoczky Károly hagyatékából származik. Ugyanakkor ki lett alakítva például egy új napészlelő terasz, ami a napközbeni turbulenciákat hivatott mérsékelni. A csillagvizsgáló funkció mellett múzeumként is működik a felújított épület, melyben Posztoczkyhoz kötődő tárgyak vannak kiállítva.
„Nóra: Nagyon szép volt a tatai csillagda. Nagyon ötletes volt szerintem a csillagképlámpa. Az nagyon tetszett. […] Számomra a múzeum rész egy kicsit unalmas volt, mert nem vagyok az a fajta, akit érdekel, hogy Posztoczky Károly éppen milyen pózban ült a foteljében, ami ott van kiállítva. De egyébként biztos van, akit érdekel. Az például nagyon tetszett, hogy hogyan kompenzálják a hajó dülöngélését a matrózok, miközben próbálják megmérni a szöget, meg a koordinátákat.”

„Áron: Szerintem egyértelműen azért van szükség a kirándulásra, hogy nyaraljanak is a gyerekek, ne csak dolgozzanak. Lefárasztja őket a sok éjszakázás, meg észlelés, meg előadás meg ehhez hasonlók. Kell egy kis kikapcsolódás mindenkinek. Szerintem a kirándulásoknak egy nagyon fontos része a fürdőzés. Semmiképp sem hagynám ki. Valószínűleg többet ad a lelki világukhoz hozzá, mint a csillagvizsgáló látogatások. Ugye most felújították nagyon szépen a Posztoczkyt, jövőre meg szerintem Ógyallára fogunk menni és a komáromi strandon fogunk kikötni.”

A csillagvizsgáló után – mint ahogy ígérve volt – jött a pancsolás. Idén a tatai Gyémántfürdőben. Volt hullámmedence, lángos (akár Nutellával megkenve), meg DJ is. Szóval lehetett jól szórakozni, kinek mihez volt kedve. Innen mindenki teljesen fáradtan érkezett vissza: Szinte, ha valaki behajlította a kisujját a fél csapat nevetésben tört ki. Nem is csoda! Ez az utolsó előtti nap. A kirándulás miatt még ráadásul korábban is kelünk a szokásos fél 10-nél. Pedig egyébként sem alszunk sokat:

„Nóra: Én nagyon szeretem a napfelkeltéket megnézni, főleg táborban. Otthon nem, otthon alszom délig. De itt a táborban a napfelkelte, az nagyon szép. A mai is kifejezetten szép volt, mert hiba volt a mátrixban, eltűnt a fél nap. […] Van róla fénykép. És a napfelkelte ilyen 5 óra tájban van, de mire teljesen feljön az égre a korong… van fél 6 mire bemegyünk. Akkor még zuhany, lelki felkészülés az alvásra, tehát úgy jó esetben ¾ 6-kor kerülünk ágyba és Áron előszeretettel kelt minket fél 10-kor. A csendespihenő nagy áldás. Ha már régebbi táborozó vagy és hallottad már a napos, holdas vagy esetleg néhány más előadást, akkor azok alatt jót lehet aludni.”
Befejezésül pedig szeretném elmondani, hogy a sok lelkes ember nélkül semmiképp sem jöhetne létre a tábor: Az MCSE főtitkára: Mizser Attila nélkül; A GoTo mestere: Belső Zoltán; A csoportvezetők: Nagy Balázs, Nagy Róbert, Balázs Gábor, Kóti Dávid és a tábor vezetője Kiss Áron Keve nélkül. Szeretnék még köszönetet mondani az interjúk elkészítéséért is Merkl Nórának, Mondovics Gábor Dánielnek, Kiss Áron Kevének.

És az elmaradhatatlan zárszó: Jövőre találkozunk!

Kóti Dávid

 

• MCSE Ifjúsági Csillagásztábor 2024