Égi kalendárium: 2025. február

Elérkezett a legrövidebb hónap, rövidülő, de még mindig elég hosszú éjszakákkal ahhoz, hogy derült idő esetén minél több észlelést végezzünk. A bolygók közül a Szaturnuszt lassanként elveszítjük szem elől az esti szürkületben, miközben gyűrűje egyre inkább összezárul. A sarlós Vénusz, a sokholdú Jupiter és a vörös Mars továbbra is kiválóan észlelhető. Itt az állatövi fény szezonja: holdtalan estéken, fényszennyezéstől mentes észlelőhelyen rendkívül feltűnő a világító fénykúp.

A bolygók járása

Merkúr: A hónap nagy részében a Nap közelsége miatt nem figyelhető meg, 9-én felső együttállásban van a Nappal. 20-án már napnyugta után látható a délnyugati látóhatár közelében. Láthatósága gyorsan javul, 28-án már bő egy és negyed órával nyugszik a Nap után, idei első kedvező esti láthatóságának nyitányaként.
Vénusz: Feltűnően fényes, fehér fényű égitestként látszik napnyugta után a délnyugati égen. A hónap elején bő négy, a végén három órával nyugszik a Nap után. Továbbra is kitűnően megfigyelhető. Fényessége –4,8 magnitúdó, sőt a hónap közepén a –4,9m-t is eléri; a nappali égen is próbálkozhatunk megpillantásával. Átmérője 31,9”-ről 48,0”-re nő, fázisa 0,38-ról 0,16-ra csökken.
Mars: A Geminiben előbb hátráló, majd 24-étől előretartó mozgást végez. A hajnali órákban nyugszik. Fokozatosan halványul, de vöröses fénye segíti az azonosítását. Fényessége –1,1 magnidúdóról –0,3 magnitúdóra, látszó átmérője 13,7”-ről 11,0”-re csökken.
Jupiter: Hátráló, majd 4-étől előretartó mozgást végez a Taurusban. Az éjszaka nagyobb részében megfigyelhető, kora hajnalban nyugszik. Erős sárgásfehér fényű égitestként könnyen azonosítható. Fényessége –2,4 magnitúdó, átmérője 42”.
Szaturnusz: Előretartó mozgást végez az Aquarius csillagképben. A hónap első felében kereshető napnyugta után a nyugati látóhatár közelében. Fényessége 1,1 magnitúdó, átmérője 16”.
Uránusz: Az éjszaka első felében figyelhető meg az Aries csillagképben, a nyugati égen. Folytatja előretartó mozgását. Éjfél után nyugszik.
Neptunusz: Előretartó mozgást végez a Halak csillagképben. A hónap első felében még kereshető az esti szürkületben.

Állatövi fény a nyugati égen

Szép tavaszi estéken, alkonyat után a nyugati égboltot szemlélve, a horizonttól a Fiastyúkig felnyúló ezüstös fénylést figyelhetünk meg, az állatövi fényt. De mi is okozza ezt a különös fénylést?

Ez a kúp alakú képződmény a Tejútnál sokkal halványabb. Mégis, a zavaró fényektől mentes, vidéki égbolton szembetűnő jelenség — egy újabb égi csoda, ami a városlakók számára láthatatlan. Így a kíváncsiaknak szükségszerű magunk mögött hagyni a zajos utcákat, a rohanó hétköznapokat, és a természettel körülvéve átadni magunkat az élménynek. Azt hiszem, mindenképpen megéri.

De mi is okozza az állatövi fényt? A kérdés megfogalmazódott már a 1600-as években, Jean-Dominique Cassini és tanítványa, Niccolo Fatio de Duillers idejében, ők írták le ugyanis először a zodiákus fényt. Érdekes dologra figyelhetünk fel, ha nyomon követjük ezt az égi ezüst szalagot: amint egyre lejjebb kerül a Nap, süllyed a horizont felé az állatövi fény is. Tehát van valami kapcsolata a Nappal ez már bizonyos. És miért pont tavasszal?

Tavasszal az ekliptika — a Nap éves látszó útja az égbolton — meredek szögben hajlik a horizonthoz, ez a különösen jól észlelhetőség oka. A kapcsolat központi csillagunk és az égi jelenség között pedig a bolygóközi porfelhő. Ez egy lapult, ekliptikára szimmetrikus és a Nap körül forgásszimmetrikus porfelhő, amely a Jupiter pályájáig terjed. Sűrűsége mindössze néhány részecske köbkilométerenként, össztömege pedig csupán egy nagyobb üstököséhez mérhető.

A por utánpótlása üstökösökből, kisbolygókból származik. Ez a rendkívül ritka anyag mégis elég ahhoz, hogy a Nap fénye megcsillanjon a szemcséken. Ezt észleljük mi innen a Földről zodiákus fényként, és ez a magyarázat arra is, hogy miért bújik a Nap után a jelenség a látóhatár alá: minél inkább a horizont alatt van a Nap úgy húzza maga után a jelenséget is.

Az állatövi fény 2019. február 27-én este Bárdudvarnok mellől, Kolláth Zoltán felvételén.

A Napunkkal való kapcsolatát a spektográfia is bizonyította: az állatövi fény színképe ugyanis egyezik életadó csillagunkéval. Infravörös tartományban is jól megfigyelhető a jelenség, ugyanis a porszemcsék a napfényt elnyelik, és egy részét később infravörös hullámhosszon kisugározzák. A fény nem homogén, itt-ott eltérő intenzitása van, és holdfény- és közvilágításmentes égen észlelhető igazán jól.

Tavasszal az idő fokozatosan melegszik, elkezdenek virágzani a fák, és mint láthatjuk az égbolt is tartogat nekünk gyönyörködnivalót. Használjuk ki a szép, derült tavaszi estéket — és vadásszunk együtt az állatövi fényre!

A hónap változócsillaga: a HL Canis Maioris
Ha beszélhetünk „szerencsétlen” égi pozícióról változócsillagok esetében, a pálmát minden bizonnyal a HL Canis Maioris viszi el. Ez az igen aktív, mintegy 10–15 naponta kitörő törpenóva bármely más égterület sztárja lehetne, a Siriushoz való közelsége miatt viszont igen nehezebben észlelhető. Átlagosan 11–11,5 magnitúdós maximumait már kis távcsővel is meg lehet figyelni, 14–15 magnitúdós minimumaiban viszont szinte teljesen elvész a mindössze 9 ívpercre lévő Sirius fényének légköri szóródásában, ilyenkor még nagyobb távcsövekkel sem lehet elérni vizuálisan.

A HL CMa-ról a déli félteke észlelőinek köszönhetően viszonylag egyenletes adatsorok állnak rendelkezésre. A Z Cam típusú csillag fénymenete nagyon mozgalmas, szinte soha nincs nyugalomban, folyamatosan, közel szinuszos jelleggel szánkázik szélsőértékei között. Normál kitörései és igen ritka standstilljei mellett egy „harmadik” kitörési állapot is megfigyelhető, ilyenkor a megszokottnál kissé hosszabb periódussal, jóval kisebb amplitúdójú (általában 11,6–12,6 CV közötti) változásokat produkál. Ezt feltehetően az akkréciós korong túlhevülése okozza, és általában egy-két hónapig tart.
A HL CMa vizuális észleléséhez legtöbbször azt javasolják, hogy a Siriust a látómezőn kívülre pozicionáljuk, óragép nélkül viszont ez sokszor nehézkes (továbbá a fényes csillag „tüskéi” így is benyúlhatnak a látómezőbe). Eredményes „taktika” lehet az is, ha a Siriust bennhagyjuk a látómezőben, és fejünket kissé hátra mozgatva érjük el, hogy kikerüljön abból. Tapasztalatom szerint ilyenkor sokkal sötétebb és homogénebb a változó és az összehasonlítók közvetlen környezete és a Sirius diffrakciós tüskéi sem olyan intenzívek.
Bgb

Szaturnusz-holdak jelenségei

Február 8. A Titan árnyéka a Szaturnuszon. A Titan árnyéka már 14:41 UT-kor megjelenik a bolygó peremén, és fokozatosan egyre beljebb kúszik, de az árnyékvetés különlegessége, hogy ekkor már a Titan korongja is a bolygó előtt van, ám ez a nappali égen valószínűleg megfigyelhetetlen. A napnyugta perceiben a Titan korongja elhagyja a bolygó délnyugati peremét, a jelenség 15:40–16:20 UT között zajlik. A Titan kilépésének kezdete a bolyókorong előtt, miközben árnyéka már halad a bolygón 15:40 UT-kor
Február 24. A Titan árnyéka halad a Szaturnuszon. A Szaturnusz konjunkciója előtti utolsó esemény, ekkor a bolygó már csak 14 fokra van a Naptól. Ha napnyugtakor, 16:30 UT-kor sikerül megtalálni a 10 fok magasan tartózkodó bolygót, láthatjuk a Titan holdat és árnyékát a bolygó felszínén.

A Flammarion-kráter
A Flammarion-kráter a Ptolemaeus-krátertől északra, a holdkorong középpontjához nagyon közel fekszik, szelenografikus koordinátái: déli szélesség 3,4°, nyugati hosszúság 3,7°, amiből következik, hogy a megfigyelhetősége az első és az utolsó negyed környékén lehetséges. A környék öregebb kráterei, így a Flammarion is, magukon viselik a Imbrium-medence születésének nyomait. A Flammarion, a tőle keletre fekvő, hozzá zavarba ejtően hasonlító, csak kétharmad akkora méretű Réaumurrel és a Réaumurtől közvetlenül keletre fekvő Seeligerrel az imbriumi törmeléken kívül bazaltlávával is feltöltődtek. A talajt borító láva nagyjából hárommilliárd éves lehet. Mind a három kráter alacsony, darabos falakkal rendelkezik és mindhárman nyitottak északra, a Sinus Medii felé. Ami igazán különös, hogy mind a három kráter északi részén egy rianás húzódik. A Réaumur és a Seeliger-krátereket a Rima Oppolzer, míg a Flammariont a Rima Flammarion szeli át. A Flammarion átmérője 75 kilométer, falai romosak, észak felé hiányosak. A talaja egyenetlen, alacsony napállásnál úgy tűnik, minta kicsiny dómokkal lenne teleszórva, de valószínűbb, hogy ezek a kiemelkedések imbriumi törmelékek nyomai. A Flammarion nyugati sáncán a 13 kilométeres Mösting A gödörkráter fekszik, amely a szelenográfiai koordinátarendszer alappontja. A Mösting A-kráter szelenografikus koordinátái: déli szélesség 3°12’43,2”, nyugati hosszúság 5°12’39,6”. A mintegy 80 kilométer hosszú Flammarion-rianás a kráter északi sáncát jelöli ki, éppen ott húzódik, ahol a kráter északi sáncának kellene lennie. Ez a rianás már kisebb műszerekkel is megfigyelhető. Az 5 kilométeres Flammarion C-kráter közelében ered, majd nyugat-délnyugat irányban folytatja az útját és valahol a Mösting A-tól egy kráterátmérőnyire északra torkollik bele egy lávával feltöltött aljú névtelen kráterbe. A Flammarion-kráter már egészen szerény méretű távcsövekkel is látványos alakzat, ahogyan az Földvári István Zoltán 70/500-as refraktorral készült rajza és az ahhoz készült leírás is tanúsítja:

A Flammarion-kráter Földvári István Zoltán rajzán.

„A Flammarion majdnem a holdkorong közepén található romos, 76 kilométer átmérőjű, bazaltos talajú krátermaradvány. Nagyon szép a szétzúzott sáncaival. Az északi fala nyitott, kisebb és hosszabb sziklákkal övezve. A Flammarion-kráter nem teljesen kerek, északról egy másik kráter rombolhatta le. Talaján három-négy jól látható finom dombot látok. Egyikük, talán a leghosszabb, közvetlenül a nyugati fal mellett húzódik, míg az átellenes oldalán, északkelet felé egy kisebb látszik, illetve még egy a kráter közepén. A kráter talajára lankás árnyak vetődnek észak és déli irányokban. Az árnyékvetések azt is elárulják, hogy a keleti fal a legalacsonyabb. A nyugati fal szintén szakadozó látvány a terminátoron túl, szinte a szemem láttára tűnnek elő kisebb sziklaszirtek.” (Földvári István Zoltán)

Ggz, Bgb, Kaposvári Z., Bom

Az MCSE lovasberényi Csillagtanyája önkéntes munkával és adományokkal egyaránt támogatható. Pénzadományok a Magyar Csillagászati Egyesület bankszámlájára (62900177-16700448), illetve az Égbolt webshopon keresztül utalhatók. MCSE Csillagtanya megjelöléssel. Köszönjük!

Ajánljuk...