Észleljük a Lulin-üstökös és a Szaturnusz együttállását!
A 2007-ben a tajvani Lulin Obszervatóriumban, a Lulin Sky Survey,
kisbolygó- és üstököskereső program keretében felfedezett C/2007 N3
(Lulin) üstökös és a Szaturnusz bolygó látszó égi pályájukon a Földről
nézve nagyon közel kerülnek egymáshoz február 23/24-én éjszaka. A
Lulin-üstökös 2009. január 10-én került napközelbe 1,212 CSE-re a Naptól
és február 24-én lesz földközelben 0,411 CSE-re, vagyis mintegy 62
millió kilométerre bolygónktól, tehát a Szaturnusszal való égi
együttállása napján. Sötét égbolt alatt, zavaró fényektől távoli helyen derült időben ne
mulasszuk el megtekinteni ezt a ritka égi találkozást.
Az Oroszlán csillagkép déli részén az égbolton keletről nyugat felé
mozgó üstökös mintegy 2 fokra délre halad el a gyűrűs bolygótól. A két
égi látványosság szabad szemmel, binokulárral, illetve nagy látómezejű
optikákkal, mint például, fényképezőgépek alapobjektívjével,
teleobjektívekkel, kis távcsövekkel egy látómezőben megfigyelhető,
illetve lefotózható.
A Lulin-üstökös látszó pályája a tavaszi égbolt csillagai között. A
Szaturnuszhoz legközelebbre február 23/24-én kerül az Oroszlán
csillagképben (Astronomy Magazine Sky Guide 2009).
Természetesen,
zavaró fényektől mentes, sötét égbolt alatt érdemes a megfigyelést,
fotózást végezni, tekintettel a halvány égi ködpamacsra, ami az
elõrejelzések szerint szabad szemmel is látható lesz. Újhold február 25-én lesz, tehát nem lesz zavaró holdfény, amely a diffúz
üstökös megfigyelését megnehezítené. Ez az üstökös azonban nem lesz
olyan fényes és nagy, mint a 12 évvel ezelõtt itt járt Hale-Bopp
üstökös vagy a 2007 januárjának elején néhány napra az esti
horizont közelében feltűnt C/2006 P1 (McNaught), de már az is nagy
esemény az északi félteke lakóinak, hogy most legalább egy
szabad szemmel is látható csóvás égi vándor ellátogat az északi
égboltra.
Február végén az üstökös csaknem a teljes éjszaka folyamán megfigyelhető lesz, gyorsan mozog a csillagok között, naponta
mintegy 5 fokot halad az Oroszlán csillagképben a Rák felé. A
Szaturnusszal való égi találkozása után négy nappal pedig fél fokra a
Regulus közelében halad el.
A Lulin-üstököstől a Szaturnusz északi irányban látszik majd az
együttállásuk idején február 23/24-én éjszaka. Az üstökös és a
nagybolygó legkisebb látszó szögtávolsága mintegy 2 fok lesz ekkor és
egy nagy látómezejű optikával a képen láthatóhoz hasonló látványt
nyújtanak (Le Ciel en 2009).
Miután
megfigyeltük és lefotóztuk az üstökös és a nagybolygó együttállását,
ezután nagy látómezejű okulárokkal fényerős távcsõben figyeljük meg az
üstököst, különösen annak kómáját, valamint a csóvái kezdetének érdekes
szerkezetét, illetve ne mulasszuk el távcsőben nagyobb nagyításokkal
megnézni a gyűrűs bolygót sem. Érdekesség, hogy a Szaturnusz gyűrűje a
múlt év decembere végén csaknem élével látszott, azaz "eltűnt"
a megfigyelők szeme elől, de most már ismét kezd "lapjával" a megfigyelõk
felé fordulni. Ezen kívül a legfényesebb holdjait is jól meg lehet
távcsővel figyelni.
A Szaturnusz látszó mozgása a tavaszi égbolt csillagai között (Astronomy Magazine Sky Guide 2009).
A Lulin-üstökös a Földről nézve olyan gyorsan mozog a csillagok között,
hogy március elejére már a Rák csillagképbe kerül, majd onnan is tovább
kúszik az Ikrek csillagképbe, ahol április végéig még felkereshető, de
májusban már a Nap látszó közelsége miatt egyre nehezebb a
megfigyelése. Az üstökös nap- és földközelsége után fokozatosan
halványodik majd, de a tavasz folyamán a Szaturnusz továbbra is fenn
tündököl majd az éjszakai égen és megfigyelésre igen kedvező
helyzetben lesz ebben az évszakban.
Források:
- Astronomy Magazine Sky Guide 2009, IV. oldal
- Cannat, G., 2008: Le Ciel en 2009, 36. oldal
Kapcsolódó internetes oldalak:
- Égi Kalendárium (2009. február)
- Aktuális égi események (MCSE)
- Észlelési ajánlat (MCSE)
- Meteor Csillagászati Évkönyv 2009 (MCSE)
- Meteor – az MCSE folyóirata
- MCSE Üstökös Szakcsoport
- MCSE Bolygók Szakcsoport
- A hét csillagászati képe: Hová lett a Szaturnusz gyűrűje?
- A csodálatos McNaught-üstökös (MCSE – Képgaléria, 2007)
- Időjárás előrejelzés (Országos Meteorológiai Szolgálat)
- Észleljük a Lulint, a tél üstökösét! (Sky and Telescope online)
- Zöld színű üstökös közeledik a Földhöz (NASA hírek, 2009. február 4.)
- A Lulin Obszervatórium honlapja – tartalomjegyzék (Lu-Lin, Chung-Li, Taiwan)
- A Lulin Obszervatórium honlapja – fõoldal (Lu-Lin, Chung-Li, Taiwan)
- Lulin Sky Survey (Lu-Lin, LUSS)