Szabadszemes becsapódás a Holdon 1178-ban?

Azután
visszatért eredeti állapotába. A jelenség még egy tucatszor vagy még többször
megismétlődött. Végül a Hold egész hosszában besötétedett."
1976-ban Jack B. Hartung (University of New York) geológus úgy találta, hogy
a részlet a Giordano Bruno kráter keletkezését írja le, amely egy viszonylag
fiatal, 22 km széles kráter a Hold északkeleti pereme közelében. Hartung úgy
érvelt, hogy a Földről nézve ez a fénylő kráter nem messze helyezkedik el a
félhold sarlójának középvonalától. A csillagászok gyors számításokat végeztek
és arra jutottak, hogy a kérdéses időpontban a holdsarló mindössze 1,3 napos
volt és így túl közel a Naphoz, hogy könnyen látható legyen. Emellett a megfigyelő "tűzcsóva" leírása
hasonlít a hétköznapinak számító légköri zavarokra, amelyek a horizont közelében
gyakran megfigyelhetők. Mégis, Hartung hipotézise
néhány csillagászati könyvbe és cikkbe is beépült. Nehéznek tűnt a cáfolat,
de a bizonyítás is, mivel a Giordano Bruno kráter környékéről korlátozott mennyiségű
adat állt rendelkezésre.
Egy újabb analízis szerint becsapódás nem történhetett 1178-ban. Paul Withers
(University of Arizona) úgy találta, hogy egy akkora becsapódás, amely elegendő
egy 22 km-es kráter létrehozásához, a Földet mintegy 10 millió tonnányi kilökődött
anyaggal szórta volna meg – trilliónyi fényes meteor formájában – az esemény
utáni napokban. "Egy ilyen meteorzápor, amely kb. egy hétig tarthatott,
világvége-hangulatot váltott volna ki minden középkori észlelőből", állítja
Withers. És említést sem tesznek hasonló eseményekről sem az angol, sem az
európai,
arab vagy ázsiai krónikákban.
Az 1970-es évek lézeres mérései kimutatták, hogy a Hold kis mértékben előre-hátra
mozog (libráció), azt sugallva Hartung támogatói számára, hogy az égitest még
a becsapódás utóhatásaitól szenved.
Withers azonban figyelmeztet: a lézeres mérések átértékelés szerint a látható
oszcilláció a holdi belső mélyében zajló mozgásokból származik. Továbbá, míg
a Giordano Bruno a maga nagyságrendjében valóban a legfiatalabb kráter a Holdon,
a Clementine űrszonda színképes elemzései kimutatták, hogy a kráter 800 évnél
sokkal idősebb. Withers újabb kutatásinak eredményei a Meteoritics áprilisi
számában lesznek olvashatók.

A fordítás a
Sky & Tel. News Bulletin alapján készült

Ajánljuk...