Tavaszi észleléseink
Bár csoportunk, kihasználva a jó időt, gyakran fordította idejét észlelésekre, beszámoló és rajz mégis csak egy érkezett, mely az utóbbi időszak legnagyobb napfoltjának észlelését dolgozza fel.
Bár csoportunk, kihasználva a jó időt, gyakran fordította idejét észlelésekre, beszámoló és rajz mégis csak egy érkezett, mely az utóbbi időszak legnagyobb napfoltjának észlelését dolgozza fel.
Vendégünk volt Mizser Attila, két éves a Neptunusz Amatőrcsillagász Kör
Stratégiai partnerség a Kecskeméti Planetáriummal
A Csillagászat Napja – Kiskőrösön
A Magyar Csillagászati Egyesület éves rendes közgyűlése Budapesten
Az ország első planetáriumának Zeiss Medium ZPK-1 vetítőműszerét az 1950-es évek végén készítették az NDK-ban. 1961-ban a Budapesti Nemzetközi Vásár alkalmából került Budapestre. Egy ideiglenes sátorszerű ácsolatban volt pár hétig, de olyan nagy sikere volt, hogy az akkori vezetés (a Művelődési Minisztérium) nem engedte, hogy visszavigyék.
Még gyermekkoromban, leányfalui nyaralásaim alkalmával hallottam arról, hogy a Föld körül keringő mesterséges égitestek megfelelő körülmények esetén szabad szemmel is láthatók, illetve – ha emlékeim nem csalnak – valamelyik szép nyári estén magam is láttam az égen lassan cammogó űreszközök valamelyikét.
"Este van. Sötétedik, s az égen felragyognak a csillagok.
Feltűnnek a pompázatos bolygók, a szépséges ködök, galaxisok és fejünk felett
kirajzolódik a Tejút látványa" – kezdi a mesét a szülő gyermekének, 2030-ban.
Ha a gyerek esetleg kíváncsi lenne arra, hogy mik azok a csillagok, vagy mi
is az a Tejút, a szülő azt mondaná: "Amikor én voltam kisgyerek, akkor
még a falun derült estéken szoktam látni ezeket a csodálatos dolgokat. Ha jó
leszel, akkor egyszer elutazunk egy messzi helyre, ahol éjjel nem égnek a lámpák,
és akkor majd te is rájöhetsz arra, hogy éjjel nem a Hold az egyetlen égitest."
A történet 1957. október 4-én kezdődött. Ekkor bocsátották földkörüli pályára a Szputnyik-1 jelzésű mesterséges holdat, amelynek rádióadója által kibocsátott történelmi „bip-bip” jelzés volt az ember első üzente önmagának a fagyos és kietlen világűrből.
Június közepe felé telefonhívást kaptam az RTL Klub Fókusz című műsorától azzal a kérdéssel, hogy vállalnék-e egy interjút abban a témában, hogy miért nem készítenek horoszkópot a csillagászok.
A kérdés a címbeli csillag nevének kiejtése. Tudtommal a csillag neve arab
eredetű, Magyarországon mégis elterjedt a franciás ejtésmód ("Bételgőz"), amitől
én általában kiütést kapok.
A NASA nagyszabású programja a vörös bolygó kutatására április 7-én 11:02 EST-kor újabb lendületet vett, amikor a 2001 Mars Odyssey űrszonda az űrbe emelkedett a Delta II. űreszköz segítségével a floridai Cape Canaveral Űrközpontból. Körülbelül 53 perccel később, 11:55 EST-kor a NASA repülésirányítóinak sikerült az első rádiójelet fogniuk, amely jelezte, hogy az űrszonda fedélzetén minden rendben működik.
Vajon látható volt-e egy a Holdra történő kisbolygó-becsapódás szabad szemmel?
Középkori krónikáiban Canterbury érseke drámai eseménynek volt szemtanúja 1178.
június 18-ának estéjén: "Fényes volt a hold … és hirtelen a felső szarvánál
kettéhasadt. A hasadás közepétől tűzcsóva csapott ki, okádta … a tüzet, forró
hamut és a szikrákat… A Hold teste vonaglott, mint egy megsebzett kígyó.















A hajnali égen már egyre kedvezőbb a Szaturnusz láthatósága. A tavalyi gyűrűátfordulást követően az óriásbolygó kiterjedt gyűrűrendszerét is egyre jobban megfigyelhetjük. Angyán Krisztián, Galyatető Anticiklonáris, bolygózás szempontjából nagyon kedvező, nyugodt időjárás uralkodik. Nem bíztam a véletlenre az alapanyag rögzítést, elautóztam Galya-tetőre, hogy pára és pormentes, továbbá a legalsó zavart légrétegektől megszabadult légkörön keresztül tudjak alapanyagot rögzíteni. Készült
Hol járunk? Valamilyen gyárban? A bonyolult fémszerkezet valójában az Európai Déli Obszervatórium épülő óriástávcsöve, a 39 méter átmérőjű ELT, amely, ha elkészül, messze felülmúl minden más földi teleszkópot. A távcsőóriás kupolájában járunk, ahol a technikusok csapata valósággal eltörpül a hatalmas szerkezet belsejében. Az ESO felvétele az ELT építésének fontos mérföldkövét örökíti meg. Első alkalommal forgatták
A kínai Tianwen–2 űrszonda elérte a Föld kváziholdját („miniholdját”), a (469219) Kao’oalewa kisbolygót, és elkészítette az első közeli felvételt róla, majd anyagmintát fog gyűjteni és a Földre juttatja azt. Az anyagmintákból kiderül majd, hogy vagy a Holdba történt becsapódás által kidobódott törmelékről vagy egy főövi kisbolygóból lett földközeli aszteroidáról van szó. A Kínai Tianwen-2 űrszonda
A Corona Australis (Déli Korona) molekulafelhő-komplexum a Tejút egy olyan rendkívül dinamikus szelete, ahol a sötétség és a ragyogás, a csillagok halála és születése egyszerre van jelen. A képet szemlélve valóban úgy tűnik, mintha lenne ott minden, amit az intersztelláris anyag produkálni képes: reflexiós és sötét porködök, planetáris jellegű változó ködök, sőt, a háttérben egy
Az Európai Déli Obszervatórium (ESO) tanulmánya szerint a jelenlegi tervek alapján több mint 1,7 millió műhold kerülhet Föld körüli pályára, köztük rendkívül fényesek is. Mindez „pusztító következményekkel járna a csillagászat számára”. A tanulmány megállapítja, hogy a modern távcsövekkel végzett éjszakai megfigyelések megőrzése érdekében legfeljebb 100 000, szabad szemmel nem látható, halvány műhold keringhetne a Föld