Nemzedékünk nagy égi élménye!

Hát ennek a nemzedéknek tényleg minden megadatik? Egy évtized alatt láthatott mindent? A Perseidák legnagyobb hullását? A Jupiterbe üstökös-töredékek becsapódásait? A Hyakutake és Hale-Bopp szabadszemes üstökeit? A magyarországi teljes napfogyatkozást? A Leonidák hullásait? Egy csomó teljes holdfogyatkozást? Aztán idén májusban is! A Merkúr bolygót a Nap előtt, a sarlóként felkelő Napot, újabb holdfogyatkozást? Nyáron a nagy Marsot? Ősszel újabb brutális napfoltok és napkitörések, a teljes holdfogyatkozás, a Leonidák búcsúfellépése? Az ég ennyire kedvelné ezt a múlt évezredben született generációt?

És akkor eljött még a 2003. november 20-a is! Ez a kellemes tavasziasan meleg nap. Amúgy egy sima csütörtöki hétköznap. Amelyet sosem fogunk elfelejteni! Amikor jött és jött, izzott és lángolt és derengett és vibrált és mozgott minden az északi égbolton! A Nagy Északi Fény! A Mi Sarki Fényünk!

Azt, hogy ki hogyan is látta meg a sarki fény első sugarait: nyilván most is mindenki tudja. Ha kell, el is tudja mesélni. Társaságban poharazgatva is, tábortűz mellett heverészve is. Öregkorában is fel tudja majd idézni. Munkából ment hazafelé? Leküldték a boltba valamiért? Állt a buszmegállóban a kisváros közepén? A házastársa mondta: valaki őrült csak annyit ordított a telefonba: sarki féééény! Felhívta egy csillagász barátja? Bemondta a televízió? Mesélj! Te éppen hol voltál november huszadikán este? Miként láttad meg?

Mert jókor jött a Fény! Az este csendes, enyhe, országszerte felhőtlen volt. Koraeste már megjelent, talán éppen akkor, amikor besötétedett. KözEI-ben 17:45-kor, utcán járó emberek, kisgyermekek felfigyeltek rá. 18:00 körül már nem lehetett nem látni: ez az északi ég, nem olyan mint máskor. 18:10 körül beindultak a telefonriasztások: mindenki ki az ég alá! A hazai amatőrcsillagászok megbolydult hangyabolyként beindultak, a legszükségesebb holmikat összekapták, beöltöztek és elindultak észlelőhelyükre, barátaikhoz, vidéki ég alá, gyorsan ki a városok fénybúrái alól, jó északi horizontra vágyva. Mindenki izgult, kapkodott, mert tudta: az ilyen váratlan jelenség: amilyen gyorsan jön, olyan gyorsan el is múlik!

Csak egyedül a Fény nem volt ideges! Szépen lassan, nyugodtan, komótosan bemutatta a Tisztelt Nagyérdemű közönségének: mi is az az északi fény, miket tud a sarki fény. Nyolc-kilenc órán keresztül!

Egyrészt ugye volt a teljes északi horizont folyamatos és egyenletes világítása. A horizonthoz tapadó 5-10 fokos sáv szépen zöldesfehér vagy kékesfehér színnel neonosan állandóan fénylett. Néha gyengébben, néha erősebben, néha olyan erősen hogy már a napkelte előtti időszakokkal vetekedett. Néha zöldesebb, néha fehérebb lett. Néha összehúzta magát, néha szélesen kiterjedt: a Lanttól az Ikrekig, vagy 100-120 fokos sávban. Ez, az alsó alapfénylés szakadatlan és folyamatos volt egész estétől hajnalig.

Másrészt voltak ezek a különös “gombócok”. A horizont felett 15 foknyira alakultak ki, hol itt, hol ott. 1-2 fok magas, 3-5 fok széles ellipszisek voltak, jó maszatosak, csaknem mindig fehérek. Rövid ideig látszottak, ritkán maradtak egy percnél hosszabb ideig meg. A semmiből alakultak ki, aztán elhalványultak, de rögvest kicsit odébb ismét kialakultak. Egy idő után rájöttünk: az ilyen gombócok jelzik a sugarakat, a sugárnyalábok rövid idő múlva ezekből irányulnak majd felfelé.

Nos igen: a csúcsot a függőlegesen felnyomuló sugársávok, sugárnyalábok, sugárkötegek jelentették. Ezek nem mindig látszottak, de ha igen: akkor a legszebb, legizgalmasabb látványt jelentették. Nagyrészt vörös színűek voltak, ez csak kissé változott a narancsvöröstől a bíbor-liláig. Elvétve volt fehér színben is. Vékonyak, talán egynegyed vagy fél fok széles sávot mutattak. Hosszuk esetenként és időben is változott. Általában a gombócokból vagy a 15 fok magas részből irányultak felfelé reflektor fénynyalábként. Végük 40-50 fokig nyúlt fel, de néha hosszabbak voltak: a Denebig, a Cepheusig, a Cassiopeiaig, a Perseus-ikerhalmazig, a Castor és Polluxig, a  Capelláig feljöttek, csaknem zenitig. Ritkán váltak szélesebbekké, egy-két alkalommal lett belőlük összefüggő vörös lepel vagy mező.

És a változékonyságuk: mintha óránként egy-egy erősebb, 15-20 perces nagyon aktív időszak lett volna: ilyenkor erős, fényes, széles, soknyalábos, izzó színű sávok látszottak, sokszor az ég egymástól távol eső helyén: a Lant, a Hattyú, a Nyíl, a Sas csillagképekben ÉNy-on, vagy a Göncölszekértől jobbra a Kocsis, Bika, Ikrek égterületeken ÉK-en. Szép volt az eleje is 18 óra után. Talán a legszebb 20:45 körül a legyezőszerű, 8-10 sávos kompozíció volt ÉNy-on. Aztán 22:10 körül is beindult ÉK-en egy többsávos csapat. Átvándorolt északra, majd valahol a Vega és az Albireo közé beszorulva: a legerősebb, széles, határozott, narancssárga 3-4 fok széles sáv lett belőle, mint a kelő Napot jelző naposzlop, a sötét éjszaka közepén világított 22:20-ig, vagy még tovább is. Elhalványította a Lant csillagait, eltüntette a Tejút fényét!

Ki tudta megjegyezni, feljegyezni, rögzíteni: mik voltak ezen az éjjelen, az ég északi felén? Milyen hallatlan változatosságok történtek alakzatokban, színekben, fényerősségekben, égi pozíciókban? Élményei milyen kiáltásokra ragadtatták el? Kikkel beszélte meg, kiket hívott telefonon, miket mondott nekik, kik hívták őt, milyen hamar merült le a készüléke, milyen hamar fogytak ki filmjei?

Aztán mindenki elfáradt, hiszen a jelenség már folyamatosan hatodik órája tartott. Gyengült a nézőközönség figyelme, fáradtan, éhesen, fázva próbálta követni az égi eseményeket. De gyengült a sarki fény ereje is: egyre ritkábban fénylett fel az alsó fénytenger, egyre ritkábban jöttek fel a sugarak, és ha jöttek is: gyengébbek, rövidebbek voltak. Aztán meg-meg jelentek a gombócok fehéres foltjai, de már többé nem jött sugár ki belőlük. 23:30 körül már csak az a kevés amatőrtársunk lelkendezett, aki valamilyen okból: akkor kezdte a megfigyelést. Nekik még ez is sarki fény volt!

A többiek már sejtették a dolog végét. Lassan így is lett: 01:00 után már nagyon összehúzódott az alsó derengés, és a kis foltok már ritkán parázslottak fel. Utoljára 01:55-kor jöttek a gombócok, és talán 02:05-kor kihunyt az utolsó északi fény-sugár is. A tünemény kezdete után jó nyolc órával!

Ezek a sorok még azon az éjjelen, frissen íródtak. Egy élménybeszámoló csak, remélhető sok ilyen lesz még. Négyen voltunk abban a 612 m magasan álló kilátótoronyban a Mecseken, körpanorámánk, és jó egünk is volt. Az hogy egyik legdélebbi helyszínen voltunk: nem érdem, hanem hátrány, hiszen az északabbra lévők fényesebb és színesebb fényhatást láthattak. Mi csak ennyire tudtunk lelkesedni. Csak ennyire.

Köszönjük mindenkinek ezt a nagy égi élményt! Itt lent és ott fent!

Kelt Pécsett, 2003. nov. 20/21. 02:40-04:40 között.

Áts Gellért, Áts György, Gyenizse Péter, Keszthelyi Sándor.