Beszámoló az MCSE ágasvári ifjúsági táboráról

Ismét érdekes előadásokat hallgathattunk, és élvezetes kirándulásokon vehettünk részt.


Előadásokat tartott többek között: Boros-Oláh Mónika („két kicsi robot”, 3D-s marsi képek), Csizmadia Szilárd, Éder Iván (asztrofotózásról), Horvai Ferenc, Jakabfi Tamás (Holdról), Kereszturi Ákos (marsi tájakon), Mizser Attila (változócsillagokról), Mohácsi István és Szám Dorottya (húrelmélet), valamint Rózsa Ferenc. A legélvezetesebb előadást talán Boros-Oláh Mónika 3D-s képvetítése volt.


Szinte minden éjszaka sokat észlelhettünk — lehetett meteorozni ,változózni, rajzolni és volt égboltismertetés is. A tábor alatt készített mély-ég, bolygó- és holdrajzokat zsűrizték, és az utolsó délutánon a legjobbak jutalomban részesültek.


Idén Eger volt a buszos kirándulás úticélja, ahol látogatást tehettünk a Speculában: megnézhettük a Nap átvonulását a meridiánon, régi távcsöveket, és az érdekes kísérleteket nemcsak nézhettük, hanem ki is próbálhattuk. Ezután szabad program következett, egyesek városnézéssel, mások pedig strandon töltötték ezt az időt.


Most is volt piszkéstetői-túra ahogy minden évben. Megtekinthettük a piszkéstetői obszervatórium távcsöveit, és előadást hallgathattunk Sárneczky Krisztiántól.


A naprendszertúrát Nyerges Gyula és Tepliczky István tartotta. A Napot a rét közepén elhelyezett, nagy sárga gumilabda szimbolizálta. A bolygók mind átmérőjükben, mind távolságukban méretarányosak voltak.


Érdekességekként kell még megemlíteni a csillagos eget, illetve a tenger alatti világot ábrázoló, ezer darabos, foszforeszkáló kirakót, a délutáni tollaslabda bajnokságot, valamint felejthetetlen a fürdésre várók hosszú, végeláthatatlan sora a lépcsőn és azon túl.


Az utolsó előtti éjszaka kissé beborult, így a kantinban zenélés — Hingyi Gábor és Görgei Zoltán által készített hangszereken, kavalokon — és táncolás volt.


De sajnos minden jónak egyszer vége szakad, ez alól az ágasvári tábor sem kivétel. Mindenki jól érezte magát.


Reméljük jövőre ugyanitt, ugyanekkor találkozunk!

Ajánljuk...