Kiskőrösi előadás és távcsöves bemutató

 

Tagságunkat Morvai József és Anikó, Vincze András és
jómagam képviseltük. A civil közönség 20-25 fő volt, valamint – szokás szerint –
a Kiskőrös TV is képviseltette magát, riportot készítettek Hegével, amelyből egy
rövid összefoglaló volt látható a helyi TV-ben.

Az előadás egyébként nagyon érdekes volt, rengeteg fotóval
illusztrálva megtudhattuk, hogy mi a fizikai (optikai) magyarázata a
szivárvány, a melléknap, halo jelenségek keletkezésének, és, hogy a
glória sem isteni jel, hanem egyszerű légköroptikai jelenség. (Azazhogy nem is
légköroptikai,hanem fényszóródási, mert a Holdon járt űrhajósok is
fényképeztek ilyet saját árnyékuk körül, pedig ott a légkör elég ritka vendég…)

 

Aki tudott válaszolni Hege csalafinta találós
légköroptikai kérdéseire (pl.: lehet-e optikailag 3-szoros fényvisszaverődés egy
lebegő vízcseppecske belsejében, és az ebből kilépő fényből láthatunk-e
szivárványt az égen?) az elemlámpát is nyerhetett.

{mosimage} 

Előadás után persze előkerült a Meade, és az elég
szutyok, párás, fátyolos ég alatt, erős közvilágítás fényében a cseppet sem
ideális körülmények között összeverődött kb. 30 főnek azért meg tudtuk
mutatni a Jupitert, a Lyra gyűrűsködöt, és hála Hege erős lézerceruzájának, egy
kis csillagkép ismertetésre is sor került.

Este 7 után elfogytak az érdeklődők, ezután Vincze András
meginvitálta a tagságot Erdőtelekre, ahol az égbolt sokkal sötétebb, a
körpanoráma sokkal jobb volt. Itt felállítva a Meade-t még nézelődtünk este
fél 10-ig, jónéhány Messier objektumot felkeresve. Sajnos a 90%-os Holdfelkelte, az egyre gyűlő fátyolfelhőzet, köd, és a hideg megtette hatását, pakolni
kezdtünk.

 

További felvételek a rendezvényről

Ajánljuk...