Category: Kiskun/Hírek/2008
November 15.-én, a hagyományokhoz híven, ismét lezajlott a MCSE Kiskun Csoport őszi kiskőrösi távcsöves bemutatója, és előtte egy rendkívül érdekes előadást halhattunk dr. Hegedűs Tibor jóvoltából mely, a "Színpompás égi fények" címet viselte.
November 13-án Hédervári Péter egykori lakóházának falán emléktáblát
avatott a Göncöl Alapítvány és Budapest Főváros II. Kerületi
Önkormányzata.
2008. október 10-11.-én a Kecskeméti Planetárium és az MCSE
Kiskun Csoportja közös rendezvénysorozatot tartott Kecskeméten, több
helyszínen.
Ismét eltelt egy év, elérkezett a Kiskun tábor ideje. Idén éppen a nyolcadik. Ám ebben az évben nem a megszokott helyen, a Teleki kastélynál, Solt-Kalimajorban, hanem a jászszentlászlói Kézművesek Tanyáján került megrendezésre a tábor, július 10-13-ig.
Ismét eltelt egy Kiskun tábor… Az idei évben a hagyományoktól eltérően, az utolsó pillanatban egy új helyszínre kellett átvinni a VIII. Kiskun-Neptunusz Csillagászati Észlelőtábort, nem kis izgalom elé állítva a szervezőket, és a résztvevőket is. Utólag kijelentjük, bár a költözést a kényszer szülte, de az új helyszín beváltotta a hozzá fűzött reményeket, sőt észlelési szempontból sokkal kedvezőbbnek bizonyult, mint a Kalimajor. Legalábbis ezt bizonyítják a kedvező visszajelzések. Az alábbiakban Szöllősi Attila rövid összefoglalóját adjuk közre, melyet ez úton is köszönjük, hogy elküldött.
Az idei év elég szerényen indult a Kiskuncsoport részéről. Morvai Józsi egy kis ébresztő gyanánt közös észlelésre invitálta a tagtársakat a Soltszentimre melletti Csonkatoronyhoz, május 11.-én estére.
Új év, új adóbevallás, és ismét rendelkezhetünk adónk 1%-ról. Ezúton is kérünk minden a csillagászat iránt elkötelezett embert, támogassa a Magyar Csillagászati Egyesületet, adója 1%-val.