116. Davies, Paul: Az utolsó három perc. Feltevések a Világegyetem végső sorsáról.

{mosimage}

Könyvesboltokban kapható. Megvásárolható a Polaris Csillagvizsgálóban (Budapest, III. Laborc u. 2c), és megrendelhető 1495 Ft-ért a Magyar Csillagászati Egyesület postacímén (1461. Budapest, Pf. 219.) piros postautalványon, hátoldalon a tétel megnevezésével.

A nagyközönség akkor ismerkedett meg az ősrobbanással, amikor megjelent Steven Weinberg ismeretterjesztő könyve (1977-ben New Yorkban, 1982-ben Budapesten), és annak volt a címe Az első három perc”. Ennek a címére rímel Paul Davies “Az utolsó három perc”-cel (1994-ben jelent meg az eredeti, 1994-ben az első magyar kiadása).
Azonban, nem egyszerüen az ősrobbanástól máig tartó folyamat visszafelé vetített filmjét mutatja be a könyv. Hiszen alig szól magáról a “Nagy Reccs”-ről. A könyv 128. oldalán kezdenek csak a távolodó galaxisok visszafordulni, és a 132. oldalon már el is érkezik a Vég: “minden fizikai létező – beleértve magát a teret és az időt is – eltünik a téridő szingularitásában”.
A kötet ennél jóval többet ad: mindenféle érdekes csillagászati, kozmológiai, (kvantum)fizikai, filozófiai témakört ismertet: hagyományosabb vagy egyszerübb világvégék, hőhalál, Olbers-paradoxon, állandó állapotú elmélet, 1987A szupernóva, neutrínók, gravitációs lencsék, fekete lyukak sugárzása.
Sorra veszi az univerzumban látható (és főleg a nem látható) égitesteket, hogy megtudjuk: mennyi az össztömege, átlagos sürüsége, mert ettől függ a világunk sorsa. A minden határon túli szétterjedés és a lassú kihülés? Avagy a gravitáció visszakényszeríti majd újra egy pontba az egészet és akkor nagyon melegünk lesz? De addig is sokféle gond adódhat: vagy elbomlanak a protonok, vagy a fekete lyukak felfalnak mindent, vagy egy pici vákuumbuborék felzabálja az egész kozmoszt.
Ez a csillagászati könyv már címével sem ígér Happy End-et, de a szerző optimista, és a sokféle világvégére sokféle kibúvót próbál kitalálni: átvinni információinkat a Nagy Reccs utáni újabb Nagy Bummba, féreglyukon átmenekülés egy csecsemő-világegyetembe, esetleg tudatosan létrehozni egy másik világegyetemet, amelyet már eleve kellemesebbre készíthetnénk, stb.
Persze majd egyszer! A könyvben rettenetesen nagy időtartamok szerepelnek, gyakran: 10 a 66-odikon, a 93-adikon, a 220-adikon év! Azt hiszem a legnagyobb ez: 10 az 1500-dikon év! Azért ez nem mostanában lesz!
A szerző hálás témát választott és nyugodtan aludhat: bármikor és bármelyik világvége is következne be: nem lesznek reklamáló túlélők, pláne az utolsó 3 perc után nem!

Ajánljuk...