158. Coles, Peter: Einstein és a napfogyatkozás.

{mosimage}

Kapható a könyvesboltokban, így a plazák Alexandra Könyváruházaiban, és az Alexandra Kiadó (7630. Pécs, Alkotás u. 3. {www.alexandra.hu}) címén.

A nagyközönségnek szóló, azaz ismeretterjesztő céllal írt könyv, és olvasmányos, gördülékeny stílusa meg is felel ennek.
Megismerjük Newton mechanikáját és fényelméletét, majd dióhéjban Einstein (életrajza után) speciális és általános relativitáselméletét is megérinthetjük. Megismerkedünk a napfogyatkozások lényegével, történetével. Azután megtudjuk, miért kapcsolódott össze ez a kettő (a relativitáselmélet és a napfogyatkozás) a tudomány történetében. A Nap mellett elhaladó fénysugár ugyanis: elhajlik. Igaz Newton szerint is, de Einstein szerint még inkább.
Az 1912-es és 1914-es napfogyatkozásoknál nem sikerültek a dolgok, így aztán az 1919. május 29-i teljes napfogyatkozás lett az, amivel a relativitáselmélet fényes igazolást nyert. Illetve mégsem akkor (azt csak az akkori szenzációhajhász média kürtölte világgá), de lényeg hogy végül is Einsteinnek igaza lett!
A könyv rövid ugyan, de minden lényeges dolgot elmond erről a kérdésről, és ezt szakszerűen teszi. Ám miért 2002 őszén adták ki ezt a könyvet a teljes napfogyatkozások témaköréről? Miért nem 1999 nyarán? Ezekre a kérdésekre talán csak egy Einstein tudná a választ!

Ajánljuk...