A Föld védelmében – III. rész
{mosimage}
Azért túlzottan nem lehetünk nyugodtak, ugyanis 2001-ig mindössze 1300 földközeli objektumot fedeztek fel – Near Earth Object (NEO) –, ám a becslések szerint rajtuk kívül még legalább 1000 db 1 km-nél nagyobb aszteroida létezik, és akkor még nem beszéltünk az akár több millió 50 m-nél apróbb társaikról. A szakértõk véleménye szerint mintegy 1000 évenként csapódik be egy 50 m-nél nagyobb – a 20 kilótonnás hirosimai atombombánál 250-szer erőseb – 5 megatonnás robbanást előidéző aszteroida. Átlagosan egymillió évente előfordulhat, hogy egy másfél km-nél nagyobb kisbolygó földrészekre kiterjedő katasztrófát okozzon, amikor a felhőknél is magasabbra emelkedő por hetekig, vagy akár hónapokig is eltakarja a Napot, és ezzel beköszönthet a kőzáporokkal, savas esõkkel és tűzviharokkal tarkított becsapódási tél. Bolygónk egészére ható katasztrófa mintegy százmillió évre tehető. Ilyen volt a 65 millió éve Yucatán-félszigetet súlytó 15 km átmérõjű kisbolygó, amely egy százmillió megatonnás bomba robbanóerejével kipusztította élõvilágunk 75 százalékát.
Ma még csak a kozmikus eredetű becsapódások elleni védelem elsõ lépéseinél, a megfigyeléseknél tartunk és alig száz csillagász végez NEO észleléseket. Az mindenesetre nyilvánvaló, hogy egy felénk tartó aszteroidát nem a fantasztikus filmekből ismert – városokra meteorzáport zúdító – robbantással kell megsemmisíteni. Mindez elkerülhető, ha évekkel a becsapódás előtt egy szonda olyan berendezést telepít az illető égitestre, amely egy napfényt árammá átalakító egységből és a vele meghajtott ionmotorból áll. Az ion motoros meghajtás már létezik, ugyanis a Rosetta-program 2004. március 2-án indított szondáját már részben ez hajtja a 7,1 milliárd kilométerre lévő Csurjumov-Geraszimenko-üstökös felé.
