2011. április – Az első űrhajós

1961. április 12., moszkvai idő szerint 9 óra 7 perc

1959-ben széles körű válogatás zajlott a Szovjetunióban a vadászpilóták között. A feltételek szerint olyan személyeket kerestek, akik 25-30 év közöttiek, súlyuk nem haladja meg a 75 kg-ot, és 175 cm-nél nem magasabbak. Hat emberre esett a választás – köztük Jurij Gagarinra.

Jurij Alekszejevics Gagarin 1934. március 9-én született egy kis faluban, Klusinóban, Szmolenszk vidékén. Szülei gazdálkodó földművesek voltak. Már korán kiviláglott tehetsége, a főiskolán mérnöknek tanult. A világháború alatt a szülőfaluja fölött repkedő vadászrepülők keltették fel repülés iránti vágyait. Néhány évvel később beiratkozott pilótaképzésre, majd miután sikeresen letette a vizsgát, vadászpilóta-képzésre iratkozott. 1957-ben hivatalosan is vadászpilóta lett, ezután jelentkezett űrhajósképzésre. 1960-ban válogatták be a meglehetősen sok munkával járó képzésre.

Az űrhajósképzések ideje alatt kifejlesztettek egy űreszközt, amely már embereket is képes az űrbe vinni. Először egy próbabábuval, egy kutyával és sok más kísérleti állattal együtt bocsátották fel. A kabin sikeresen visszatért a Földre, az állatok sértetlenül túlélték a kalandot.

1961 elején már jóváhagyták az első szovjet emberes űrrepülést, de nem dőlt el, ki ül a Vosztok-1 kabinjában. Mindössze két jelölt volt: Gagarin és Tyitov. Április 7-én összegyűlt az Állami Bizottság, zárt ülésen döntöttek Gagarin javára. Bár Tyitov fizikailag jobb állapotban volt, Gagarin jobb érzékekkel tudott egyensúlyt teremteni az önálló gondolkodás és a feltétlen tiszteletadás között.

1961. április 12-én az utolsó orvosi ellenőrzések után Gagarint és Tyitovot elkísérték az indítóállásra. Gagarin az indulás előtt beszédet mondott a sajtónak és a rádiónak. Ezután bekísérték a Vosztok-1-be, amivel majd a világűrben tesz meg egy fordulatot a Föld körül.


A Vosztok-1 startja

Moszkvai idő szerint 9 óra 7 perc: Gagarin füttyöt hall, majd egy irtózatos dübörgést, és érzi, hogy az űrhajó egész teste remegni kezd, majd lassan felemelkedik az indítóállványról. Gagarin számára ezek a „zajok” olyan zenei árnyalatot jelentettek, amiket előtte még senki sem kottázott le és egy hangszer sem játszott le. Ezek a hangok a jövőt jelentették, ami egyre szebb és szebb lesz.

Jurij Gagarin

Az atmoszféra felső részénél levált az orrkúp, majd Gagarin megpillantotta a Föld felszínét. Közben fokozatosan váltak le a rakétafokozatok, majd az egyik pillanatban levált az űrhajó. A Vosztok-1 ezzel megkezdte Föld körüli keringését – a széles, kozmikus országúton. Ekkor beállt a súlytalanság állapota. Gagarin számára ez furcsa volt, de lassan hozzászokott, majd beleélte magát.

Egy kis kitérő: az amerikaiak az űrutazások során kifejlesztettek egy speciális tollat, amit a világűrben is lehet használni. Mindez nagyon sok pénzbe került. A szovjetek meg a legegyszerűbb megoldást választották: közönséges grafitceruzával írtak. Gagarin is ezt tette, a megfigyeléseit, feljegyzéseit is ezzel az „eszközzel” írta.

Utazása során felrémlettek benne gyermekkori emlékei, ahogy ott állt a térkép előtt, nézte a hatalmas folyókat, amint átszelik hazája testét. Álmodozott hatalmas felfedező utakról, távoli kirándulásokról – ezekben a percekben van élete legnagyobb utazásán, a Föld körül repül. Elsőként számolhatott be az embereknek arról, amit a kozmoszban tapasztalt.

A csillagok fényesek voltak, a Nap csodálatosan ragyogott – időnként el kellett húznia a függönyt, hogy enyhítse vakító fényét. A Holdat sajnos nem látta, „sebaj, majd meglátom, ha legközelebb fölrepülök” – gondolta magában Gagarin.

A Föld látványa ugyanilyen csodálattal töltötte el: a víz sötét, itt-ott csillogó foltok voltak rajta. A látóhatáron élesen elválik a Föld világos felszíne a teljesen fekete égtől. A Földet kék színű fényudvar övezi, mely fokozatosan sötétedik – előbb türkizkék, majd sötétkék, és végül fekete.

Eszébe jutott egy amerikai szerző néhány sora: „senki sem jósolhatja meg, hogyan hat majd a világűr az emberre, annyi bizonyos csupán, hogy unalmat és egyedüllétet érez majd a kozmoszban…” Gagarin ezzel egyáltalán nem értett egyet, nem érezte magát sem egyedül és még csak unalmat sem érzett. A rádión ugyanis folyamatosan tartotta a kapcsolatot a Földdel, parancsokat kapott, jelentéseket adott az űrhajó állapotáról.

Tíz óra tizenöt perckor megkapta a parancsot, hogy készítse elő a fedélzeti berendezéseket a fékező hajtómű bekapcsolására. Ezután elérkezett a legnehezebb feladat: vissza kellett térni a Földre. Az utazás során eddig mindegy úgy zajlott le, ahogyan azt a Földön gyakorolták. Gagarin felkészült arra a helyzetre is, hogy szükség esetén önállóan hajtsa végre a leszállást. Tíz perccel később bekapcsolódtak a fékezőrakéták, az űrhajó sebessége fokozatosan csökkent, a körpályáról rátért az ellipszisre. Ekkor megkezdődött a repülés befejező szakasza.

A légkörbe érve, a súrlódás felizzította az űrhajó testét – de a kabinban minden a legnagyobb rendben volt. A robbanótöltetek leválasztották a kabint a műszeres egységről – de egy kábel nem szakadt el. Szerencsére az űrhajó körül kialakult forró gázburok elégette ezt is, és a kabin kiszabadult. A terveknek megfelelően Oroszország déli részén, Szaratov tartományban ért földet. Ott, ahol életében először repült hat évvel korában.


A Vosztok 1 földet ért

Amikor földet ért, egy földművest és egy lányt látott. Ők megijedtek tőle, hiszen ejtőernyőt vonszolt maga után és rajta volt még a narancssárga űrhajós ruhája is. Ekkor Gagarin ezt mondta nekik:

– Orosz vagyok… elvtársak… idevalósi.
– Csak nem az űrből? – kérdezte félénken a nő
– Képzelje csak, onnét!
– Jurij Gagarin! Jurij Gagarin! – kiáltozták, majd észrevették az űrhajót is.

Nem sokkal később megérkezett egy csoport katona, akik ölelgették, kezet fogtak vele – majd elkészítették az első fényképet az űrrepülés után. Gagarint visszavitték a Vosztokhoz, megvizsgálta és mindent rendben talált. Ekkor hatalmas öröm fogta el.

Két nappal később Moszkvába utazott, hogy közönség előtt is elmesélje hőstettét. Köszönetet mondott mindazoknak, akik felkészítették az utazásra, háláját fejezte ki azoknak a tudósoknak, mérnököknek, akik hosszú és fáradságos munkával megépítették az űrhajót.


Jurij Gagarin, az első űrhajós

Nem sokkal később Hruscsov Gagarinnak adományozta a Szovjetunió Hőse címet, megkapta a Szovjetunió Űrhajós Pilótája címet. Az űrhajós egycsapásra világhírű lett. Több külföldi útja volt. Csehszlovákiába, Bulgáriába, majd Magyarországba utazott. Csehszlovákiában megkapta a Szocialista Munka hőse kitüntetést, Bulgáriában a Georgi Dimitrov Rendet és a Szocialista Munka Hőse Aranycsillagát. Ez utóbbival ő volt az első külföldi, akit ezzel tüntettek ki.

Jurij Gagarin a történelmi jelentőségű repülése után a hadseregnél kiképzőpilótaként dolgozott. 1968-ban Vlagyimir Szerjoginnal együtt gyakorlatozott, amikor a MIG-15UTI gép dugóhúzóba került, melyből sikerült ugyan kikerülnie, ám a légörvények a földre taszították a gépet. Gagarin, az első űrhajós, szörnyet halt. A Kreml fala mellé temették el a Vörös térre.

A Vosztok program legfontosabb eredménye az volt, hogy bebizonyította: speciálisan kiválogatott és alaposan felkészített pilóták képesek elviselni az űrrepülés különféle hatásait, öt napos repülés alatt is képesek megőrizni munkaképességüket.

A Vosztok űrhajó és hordozórakéta

Maga az űrhajó két részből áll: a gömb alakú űrkabinból (leszálló berendezésből) és a csonkakúp alakú műszaki egységből. Az űrhajó tömege az űrhajóssal együtt kb. 4,7 tonna, az űrhajó és a hordozórakéta utolsó fokozatának együttes tömege kb. 6 tonna, hossza az utolsó fokozattal 7,3 méter. A hermetikusan lezárt kabin tömege 2,4 tonna, átmérője 2,3 méter. Itt helyezkedik el az űrhajós a katapultülésben, itt kaptak helyet a fedélzeti és navigációs berendezések vezérlőpultjai, az életfenntartó és hőszabályzó rendszer, valamint a rádió adó-és vevőkészülékek. Az űrhajóba 10 napra elegendő élelmiszert helyeztek el.

 {mosimage}
A Vosztok űrhajó építés közben

Az űrkabin légkondicionáló rendszere a földihez hasonló körülményeket teremtett, 30-70%-os páratartalmat, 12-25°C között szabályozható hőmérsékletet. A kabin külső fala a leszálláskor fellépő magas hőmérséklet ellen védelmet nyújtó hőszigetelő anyaggal volt bevonva. A három hőálló üvegablak egyikére szerelték fel az optikai tájolókészüléket.

Az űrhajó tájolása a Földről és az űrhajós által vezérelhető giroszkóprendszer, illetve az ennek megfelelően működő korrekciós hajtóművek segítségével történt. Az űrhajó falán volt egy kis földgömb, melynek segítségével az űrhajós meghatározhatta a pillanatnyi helyzetét, és előre megállapíthatta a leszállás helyét.

Az automatikus tájolórendszer a Napra irányulva a visszatéréshez legkedvezőbb helyzetbe hozta az űrhajót, majd bekapcsolódott a fékezőhajtómű. A fékezés után a kabin levált a műszaki egységről és letért a Föld körüli pályáról. Kb. 7000 méteres magasságban aktiválódott az ejtőernyős rendszer. Az űrhajós a leszállásig a kabinban maradhatott vagy katapultálhatott az ülésével. Ekkor az űrhajós levált az ülésről, és saját ejtőernyőjével ereszkedhetett le.

A Vosztok hordozórakéta egy háromlépcsős szovjet rakétatípus. Jellegzetessége, hogy az első két rakétalépcső nem egymás mögött, hanem párhuzamosan helyezkedik el. A négy hajtóműegységből álló első lépcső körülfogja a középen lévő második lépcsőt. A harmadik lépcső már a második lépcső fölött helyezkedik el.

A hajtóműegység cseppfolyós oxigénnel és kerozinnal működő hajtómű. Általában a hajtóműegységet a második lépcsővel együtt gyújtották be, ez összesen 5040 MN tolóerőt biztosított. A hajtóműegység 130 másodpercig üzemelt, a második fokozat 300 másodpercig biztosította a tolóerőt. A harmadik fokozatba egy 150-200 MN tolóerejű hajtóművet építettek, az űrhajót erre a fokozatra szerelték rá.

A rakéta teljes hossza 38 méter, átmérője 10,3 méter. A második lépcső 28 méter hosszú, átmérője 3 méter. A harmadik lépcső űrhajóval együtt 10 méter hosszú, 2,95 méter széles. A hordozórakétával kb. 4700 kg tömegű testet lehet pályára állítani.

 

Ajánljuk...