A hónap témája a Polarisban: Óbuda csillagai II.
Folytatjuk óbudai csillagászati kalandozásainkat. Még tart a Galilei-év (450 évvel ezelőtt született a tudós), ezért emlékezzünk most Horváth Árpád tudománytörténészre is, aki a harmincas évek végén kereste fel Galilei emlékhelyeit.
Horváth Árpád (1907. augusztus 3., Győr – 1990. január 6., Budapest) elsősorban technikatörténeti munkái után ismert, azonban csillagászattörténeti munkássága is igen jelentős. Gimnáziumi évei során kezdett el érdeklődni a csillagászat tudománya iránt, egyetemi tanulmányai során pedig Kövesligethy Radó előadásai tettek rá nagy hatást. Műszaki doktorátust 1941-ben szerzett, a világháború után pedig már 1946-ban csatlakozott a Magyar Csillagászati Egyesülethez. Megszervezte az MCSE Győri Csoportját, rendszeresen írt cikkeket az egyesület Csillagok Világa című folyóiratába. Az ötvenes években részt vett a győri csillagász szakkör megszervezésében, majd a ma is működő győri bemutató csillagvizsgáló megszervezésében.
A bevezetőben említett itáliai útjára 1938-ban került sor, és a Csillagok Világa 1949/1. számában írt róla Galilei katedrája című cikkében. Járt Pisában, Firenzében és Padovában is, ahol láthatta Galilei katedráját, sőt, fel is mehetett rá (ma már szigorúan elkerítik az ormótlan deszkaalkotmányt):
” Felmentem a nyikorgó, ropogó alkotmányra. Mikor – 1592-ben – összeácsolták, úgy gondolták, majd nemsokára újat csinálnak, de – hisz mindig az ideiglenes a legállandóbb – csak maradt a régi. Volt ideje kiszáradni, ropogott kegyetlenül, mikor felballagtam rá. Nem járt senki a sötétedő teremben, s én fent megállva, rátettem kezemet a korlátra, mint ő tehette naponkint 3 évszázaddal ezelőtt. Becsuktam a szemem s elképzeltem, hogyan beszélt innen a fizika apja; magam előtt láttam a többszáz főnyi hallgatóságot…”
(A Csillagok Világa 1946-49 közötti számait a tervek szerint hamarosan elérhetővé tesszük honlapunkon pdf formátumban.)
Horváth Árpád Csillagnézők című könyve a Polaris könyvtárában.
1958-tól haláláig lakott a Pacsirtamező u. 61. sz. házban (korábban, 1990-ig Korvin Ottó utca), itt írta csillagászati vonatkozású műveinek zömét. Emléktábláját 2007-ben avatták, az ott szereplő mottó (Nulla dies sine linea) arra utalhat, hogy meglehetősen termékeny szerző volt. Csillagászati vonatkozású munkáinak zöme itt született. Csillagnézők című, 1961-ben megjelent könyvében a csillagászat történetének nagy alakjait és nagy “történeteit” mutatja be. Ugyancsak a tudománytörténet jelentős eseményeivel és jeles csillagászatival indul A végtelen világegyetem (1963) című kötet, azonban itt már a modern ismeretek is bő teret kapnak, olyannyira, hogy az utolsó részben az űrhajózással kapcsolatos legfrissebb ismeretekkel foglalkozik a szerző. A csillagok felé című, Nagy István Györggyel közösen írt könyvében (1975) pedig az űrhajózással kapcsolatos régi elképzelések és modern eredmények kaptak helyet.,Utolsó jelentős műve, az 1988-ban megjelent A távcső regénye a távcső felfedezésétől követi nyomon a fontos eszköz fejlődését, egészen napjainkig – mármint a nyolcvanas évekig.
Olvassuk hát Horváth Árpád könyveit ma is, hiszen egy jeles óbudai szerzőről van szó, aki egyaránt jó érzékkel nyúlt a technikatörténet és a tudománytörténet izgalmas témáihoz!
