A hónap műtárgya: Holdkutatók társasága

A Hold és meghódításának lehetősége régóta érdekli az emberiséget, de csak a rakétatechnika XX. századi fejlődése tette lehetővé égi szomszédunk elérését. A Luna-2 1959. szeptember 13-án becsapódott a Hold felszínébe, a Luna-3 pedig október 6-án elkészítette az első felvételeket kísérőnk túlsó oldaláról.

Mindössze két évvel a Szputnyik-1 felbocsátása után már a Holdat “ostromoltuk”. A korabeli újságokban egyre-másra jelentek meg a Hold-expedíciókkal kapcsolatos álmodozások, mi több, tervezgetések. A szovjetek valóban komolyan tervezték az ember Holdra juttatását, amire azonban nem került sor, de az egy nagyon hosszú történet. Az Apollo-11 1969-es útja pedig ma már történelem, ugyanúgy, mint a  Holdkutatók Társasága.

1960 januárjában a KISZ KB Műszaki Tanácsa és a Magyar Televízió versenyt hirdetett az űrkutatás iránt érdeklődő fiatalok számára. A kérdések, majd a megfejtések a Népszerű Technika című folyóiratban jelentek meg. 

“A KISZ К. В. Műszaki Tanácsa, a Magyar Televízió és a Népszerű Technika nagyszabású képzeletbeli Hold-expedíciót indít. Az expedíció tagjait ötlépcsós műszaki és természettudományos pályázatunkon választjuk ki. Az űrhajó utasai azok a pályázók lehetnek, akik nemcsak saját szakmájuknak mesterei, hanem a műszaki és természettudományok minden ága iránt érdeklődnek. Elsősorban a fiatalok részvételére számítunk, de bárki Indulhat pályázatunkon, életkorra és foglalkozásra való tekintet nélkül. A KISZ alapszervezetek csapattal, kollektívák is indulhatnak.
Nagyszabású fejtörőnk első négy lépcsőjének kérdéseit a Népszerű Technika közli 1960 januári, februári, márciusi, és áprilisi számaiban, az ötödik, döntő fordulóra pedig 1960 májusában kerül sor nyilvános adás formájában a Magyar Televízió stúdiójában.” – írja Népszerű Technika 1960. januári száma. A képzeletbeli Hold-expedícióra Gyimesi Ferenc tagtársunk is benevezett, sikeres megfejtéseinek köszönhetően őt is behívták egy selejtezőre, amelyen a 100 legjobb induló vett részt. Végül tízen vehettek részt a nyilvános döntőn, amelyről értékes nyereményeket vihettek haza az indulók. Gyimesi Ferenc nem került be a döntőbe, ám dicsérő oklevelét megőrizte, és a Polaris Csillagvizsgálónak ajándékozta.

Ugye nem is annyira egyszerűek ezek a kérdések?

Mit lehetett nyerni ezen a hatvankét évvel ezelőtti döntőn? Holdutazást semmiképpen, viszont – hála a Népszerű Technikának – tudjuk, milyen tárgyjutalomban részesültek a versenyzők:

A nyertesek és a nyeremények.

A Holddal kapcsolatos régebbi és újabb észlelési eredményekről az MCSE Hold Szakcsoportjának május 14-i találkozóján lehet tájékozódni, a Balaton Csillagvizsgálóban.

 

 

 

Ajánljuk...