MCSE KCS és NACSK hírek
• Összejövetel Hartán
• Rendezzük MCSE-tagdíjunkat!
• Észlelőink figyelmébe!
• Összejövetel Hartán
• Rendezzük MCSE-tagdíjunkat!
• Észlelőink figyelmébe!
Az érdeklődő ember figyelmét már az idők kezdetén felkeltette és elméjét azóta is foglalkoztatja az égitestek mozgása és e mozgások sokfélesége. Ezek érzékeltetését már a legrégibb csillagászati műszerek is jelzik. Ezek a műszerek az égitestek helyzetének és mozgásainak megfigyelésére és meghatározására szolgáltak ugyan, de magukban hordozták az első ábrázolási elképzeléseket is. A planetárium a szabad szemmel látható égitestek, így a csillagok, a Nap, a Hold, valamint az öt fényes bolygó megjelenítésére szolgáló bonyolult muszer. Több száz, ha nem több ezer éve is készítettek már planetáriumokat, ezek mechanikus bolygómodellek voltak, jórészt csak a Föld-Hold mozgását, esetleg néhány bolygó mozgását lehetett velük szemléltetni. Ezeket, a XVIII. század elején, John Rowley angol órásmester által Orrery grófjának készített művészi kivitelű asztali planetáriuma után, orrery-szerkezeteknek nevezik.
Télen nem lehet csillagokat látni. De ha mégis kiderül éjjelre az ég, akkor csodálatos látványban lehet részünk. Különösen idén, amikor a télre jellemző sok fényes csillaghoz néhány bolygó ragyogása is hozzáadódik.
Január 28-án volt pontosan 15 éve annak, hogy a Challenger amerikai
űrrepülőgép hét utasával a fedélzetén a repülés 73. másodpercében, nagyjából
16 km-es magasságban, felrobbant.
Sok csodálatos dolog történik a sivatagokban, amikor lehull a régen várt eső, sok minden megváltozik, a barna táj átváltozik zölddé, az élőlények pedig előbújnak rejtekhelyeikről.
A nem szabadszemes észlelés elengedhetetlen része a megfigyelés tárgyaként kiválasztott
objektum beállítása, keresése.
A Betelgeuse 19-20. számában az M13-as gömbhalmazról közölt ismertetésemet követően többen is érdeklődtek e szép objektumok adatai, láthatósága iránt. A nyári égbolt valóban gazdag látványos, kisebb távcsővel is megfigyelhető gömbhalmazokban. Ha nem is mindegyik olyan fényes és nagy látszó átmérőjű, mint a Herkules “kokárdája”, érdemes végigböngészni az eget, hogy személyesen is megpillanthassunk egy-egy, a könyvek, cikkek ábráiról ismert (vagy éppen egyik-másik ismeretlen) objektumot.
Régóta terveztem már „a tűz és jég országát”, Izlandot megnézni. Sok gyönyörű képet láttam kék vizű vízesésekkel, zöld mohával ellepett fekete vulkáni sziklákkal, jégdarabokról a fekete fövenyen, a szilaj, érintetlen felföldi részekről – fotósként a táj engem is megbabonázott. Martin Ferenc, Izland Rég vágytam újra látni a sarki fényt is. Aki már látta, tudja: a
Körülbelül nyolc és fél évszázada, 1181-ben egy csillag halála különösen fényes szupernóva-robbanással gyönyörködtette meg az akkori észlelőket. A csillagászoknak azóta sikerült beazonosítani az abból visszamaradt, tűzijáték kinézetét imitáló szupernóva-maradványt a Cassiopeia csillagképben, és részletes képet készíteni róla különböző hullámhossztartományokon. A NASA Chandra röntgenobszervatóriuma nemrégiben egy új kompozitképet tett közzé a szupernóva-maradványról, amely az elektromágneses spektrum
A világegyetem legerőteljesebb robbanásai a gammasugár-kitörések. A részecskeplazmából álló tűzlabdát kilövellő jet jelentősen felgyorsítja a részecskéket. A gammasugár-kitörésekről azt gondolják, hogy kompakt égitestek, neutroncsillagok vagy csillagtömegű fekete lyukak összeolvadásából származnak (ezeket hívjuk rövid gammasugár-kitörésnek, amelyek legfeljebb két másodpercesek), vagy magösszeomláson átesett szupernóvákból (ezek a hosszú gammasugár-kitörések, amelyek két másodpercnél hosszabb ideig is tartanak). A gammakitörések
Egy új kutatás szerint egyes kék szuperóriás csillagok összetétele azzal magyarázható, hogy egy nagy tömegű csillag és kisebb társuk összeolvadásával keletkeztek. Eszerint galaxisunk legfényesebb és legforróbb csillagai nem születnek, hanem készülnek. A kék szuperóriás állapot a forró, nagy tömegű csillagok életének egy rövid ideig tartó fázisa. Ennek ellenére elég sok kék szuperóriást ismerünk, és bár
A Betelgeuze egy jól ismert vörös szuperóriás csillag az Orion csillagképben. A közelmúltban nagy figyelmet kapott nemcsak azért, mert a fényességváltozása olyan feltételezésekhez vezetett, hogy akár fel is robbanhat, hanem azért is, mert a megfigyelések szerint a vártnál sokkal gyorsabban forog. Ez utóbbi értelmezést kérdőjelezi meg a Max Planck Asztrofizikai Intézet csillagászai által vezetett nemzetközi