Az őszi égbolton a nyár elmúltával is tovább követhetjük a Tejút csapását, a Cepheus, Cassiopeia, Perseus csillagképekben, ahol a nyáriakhoz hasonló galaktikus objektumok (főleg nyílthalmazok) várnak ránk. Az őszi déli égbolt pedig a tavasziaknál jóval elhanyagoltabb galaxisoknak ad otthont.
2010. április 3-a, napnyugta. Kréta szigetének délkeleti részén, Kalo Nero település közelében három magyar amatőrcsillagász (Kovács Gergő, Sánta Gábor és e sorok írója) észleléshez készülődik. Fáradtak vagyunk, hiszen repülőút, majd egy éjszakán átívelő hajóút, továbbá egy nagyjából 140 km-es autós szakasz van mögöttünk. De a kimerültség nem veszi el kedvünket,...
Egy-egy látványos mélyég-fotó láttán, vagy a távcső okulárjába pillantva nem is gondolunk bele, hogy mindez vajon hogy mutat a maga három dimenziójában. Rácsodálkozunk – jé, milyen szép! – fotót, rajzot készítünk, szakszerű leírást fogalmazunk meg.
A tavasz a természet ébredése, a vegetációs ciklus kezdete. Az amatőrcsillagász számára ez az időszak a derült éjszakák számának növekedését hozza magával, amelyek jelentős része a gyorsan mozgó frontok miatt igen tiszta, átlátszó. Az éjszakák hossza még meglehetősen hosszú (csak májusban csökken 6 óra alá), és az éjszakai hőmérséklet sem...
A langyos, de rövid nyáréjszakák az amatőrcsillagászok ezreit hívják az égbolt alá, hiszen a nyár a szabadságok és a táborok ideje is. Ilyenkor a városi amatőrök is kötelezően eltöltenek néhány derült, tücsökciripeléses éjszakát a szikrázó Tejút sávja alatt, hiszen a nyári égbolt csillaghalmazainak, gázködeinek nincs párja egünkön.
A jelen számban induló, évszakonként jelentkező cikksorozat célja az égbolt leglátványosabb, legérdekesebb mélyég-objektumainak bemutatása. A témával több népszerűsítő könyv is foglalkozik, de úgy ítéltük meg, hogy ezek adatai sok esetben pontatlanok vagy tévesek, különösen a távcsöves látványra vonatkozók. A négy cikkben csillagképenként haladunk majd.
Van-e létjogosultsága a vizuális észlelésnek manapság, mikor 6-10 méteres óriás távcsövek gyűjtik a fényt kisebb széklap nagyságú CCD kamerák felületére? Amatőrcsillagászok és távcsőgyártók hada harsogja szerte a világon: természetesen van!
A hozzánk igen közeli Maffei I galaxishalmaz rövid bemutatása, katalógusa, referenciák. Az oldal angolul van, de a katalógus angolul nem értők számára is hasznos lehet.
A fekete lyukak nagy hatással vannak csillagközi környezetükre: amikor forognak, a szó szoros értelmében magukkal rángatják a téridő szövetét. Ez tehát azt jelenti, hogy egy forgó fekete lyuk közelében semmi sem lehet nyugalomban, még a körülötte lévő tömegbefogási (akkréciós) korong sem, amelyről táplálkozik. Amint a szupernagy tömegű fekete lyukakat körülvevő vékony por- és gázkorongról a
Távoli galaxisok újonnan felfedezett populációjának, az úgynevezett ,,kis vörös pöttyöknek’’ (angolul Little Red Dots, LRD) rádiójellemzőit vizsgálták magyar kutatók. Mivel ezen objektumokat csupán a közelmúltban azonosították a James Webb-űrtávcső (JWST) méréseinek segítségével, pontos fizikai tulajdonságaik még nem ismertek teljes mértékben. A kutatás céljaként a szerzők égboltfelmérések archív adatainak felhasználásával vizsgálták, hogy az LRD-k bocsátanak-e ki
A kutatók a James Webb-űrtávcső használatával felfedezték minden idők első „Einstein-cikcakkját”, vagyis egy olyan alakzatot, amelyen egy kvazár képe az Einstein által bevezetett általános relativitáselméletből következő gravitációs lencsehatás következtében hatszor jelenik meg ugyanazon a felvételen. Ez az önmagában is érdekes kép pedig segíthet választ találni két máig megoldatlan kozmológiai problémára. A J1721+8842 jelű fényes kvazárt
Milyen közel van, mégis milyen halvány! Az Andromeda-galaxis kistestvére, az M33 spirálgalaxis csak ínyenceknek mutatja meg magát. A tapasztalt észlelő sötét égbolton még szabad szemmel is megpillanthatja, igazi arcát azonban fényerős távcsövekben és persze hosszú expozíciós idejű fotókon mutatja meg. Krizsán Bence, Érd Az M33 vagy más néven Triangulum galaxis a Tejútrendszerhez második legközelebbi galaxis
Az Uránusz Miranda holdjának felszíne alatt óceán rejtőzhet egy új tanulmány szerint. Ez a felfedezés átalakíthatja a hold kialakulásáról és összetételéről alkotott elképzeléseinket, és az élet számára alkalmas helyek közé emelheti a Mirandát. Tom Nordheim, a tanulmány egyik szerzője szerint egy ilyen kis méretű égitesten óceánt találni rendkívül meglepő. Felmerül a kérdés: vajon az Uránusz