120. Ékes Ákos: A pontmindenség. Igazi csillagászat.
{mosimage}
Könyvesboltokban kapható.
Ékes Ákost nem ismertük, de ha ismertük is, költőként ismerhettük. Sajnos nem maradt a líránál, és erre: felénk kalandozott. Rögvest az elején határozottan szögezzük le: ez a könyv NEM csillagászati! Vacilláltam is, hogy nem olvasom el, hogy nem ismertetem, ám mégis megtettem ezt is, azt is.
Szegeden az egyetemisták tankönyvboltjában talált rá erre a könyvre Asztalos Tibor, mégpedig a csillagászati könyvek között (a Csilla 2361-ben olvashattuk zsörtölődéseit erről). Én Pécsett a Megyei Könyvtár szabadpolcán találtam rá a nemes müre: a csillagászati könyvek közé besorolva. Nem a szegény könyvtárosok tehetnek róla: a Magyar Nemzeti Bibliográfia is az 520-as ETO (Egyetemes Tizedes Osztályozás) számra azaz a csillagászatba írta be. Persze, mert a szerző ezt a szép alcímet adta a könyvnek: Igazi csillagászat”. Na a könyv nemhogy nem igazi, de nem is csillagászat.
Geometriai- és szám-misztikai keverék. Inkább asztrológia, bár szerintem ettől egy “igazi” asztrológus is megvadulna. Inkább olvashatatlanul zavaros téveszme gyüjtemény: hogy az univerzum közepe a Föld, hogy körülötte kering a Nap és a többi szabadszemes bolygó, hogy a távcsöves bolygók ugyan talán vannak, de nem számítanak semmit. Hogy a naprendszerünkben egy fekete-lyuk is kering (ha jól értem a Mars és a Jupiter között, ahol ugye nincs semmi). Hogy minden bolygó két számot cipel magával, és ezekkel marha jó variációkat lehet csinálni. Hogy a Miatyánk minden sora egy-egy üzenet a naprendszer szerkezetéről.
Az ember egynek örül, hogy világunkban létezhet a távcső, és hogy Galilei azt az égre fordította, és így a könyv minden fantazmagóriája megcáfolható – mert ha csakis szabadszemes csillagászkodás folyna még ma is: esetleg kötelező lenne ilyesmi zavaros elménckedéseket tanulni és tanítani csillagászat gyanánt!
Nézzük az eget! És ne olvassuk ezt a könyvet!